Több mint százötven programmal, harminc helyszínen várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál; a fővárosi rendezvény megújult formában valósul meg szeptember 26. és október 10. között.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a fesztivál csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a kultúra nem lezárt formákban gondolkodik, része a kísérletezés, a mozgás, a változás. Újra ki kell nyitnunk a kételkedés és az alkotás dobozait, újra a korhoz illeszkedő tartalmat kell adnunk a szabadságnak – fogalmazott.

Mint mondta, a fesztiválon a „Kik vagyunk mi, budapestiek?” kérdésre sűrű gondolatokkal és megindító érzelmekkel válaszolnak a művészek. Kiemelte: a politikának a kultúrához való hozzáférés lehetőségét kell biztosítania mindenkinek. Nem falakat és határokat kell húznia a kultúra elé, hanem hagyni kell, hogy a művészet lebontsa azokat.

A fesztivál, amelyet harminc éve indított útjára a fővárosi önkormányzat, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. szervezésében az idén újra Budapesti Őszi Fesztivál néven valósul meg. Gáspár Máté, a fesztivál programigazgatója kiemelte: a rendezvény több mint százötven eseményének mintegy kétharmada nem hagyományos előadó-művészeti terekben valósul meg, Budapest közterein és rendhagyó helyszíneken is találkozhat programokkal a közönség. Az eligazodást segítve különböző élményutakat ajánlanak a látogatóknak, a tematikus élményutak kialakítása a városlakók sokféle igényét tükrözi. Lesznek olyan programok, amelyek inkább az álmodozóknak szólnak, és olyanok is, amelyek a részvételiségre adnak lehetőséget.

Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a fesztivált újragondolták. Céljuk az, hogy kivigyék a kultúrát a márványtermekből a közterekre, az emberek közé, és belakják a várost. Kiemelte: hosszú idő után a fővárosi önkormányzat állami segítség nélkül szervezi meg a fesztivált, azonban négy kerülettel, az I., a II., a VIII. és a XI. kerülettel együttműködve alkották meg a programot.

A négy kerületben létrejövő, általuk szervezett programok a helyi jellegzetességekre építenek.

A városszerte számos további programot kínáló fesztivál szervezői az évek során minél több kerületet szeretnének bevonni az együttműködésbe – hangsúlyozták a szervezők.

Az idén az I. kerületben a #szellemóriásokvára korszakos zsenik művészetét idézi fel, a II. kerületben a #margitköz a Margit körút sokáig kihasználatlan tereit tölti meg élettel, a VIII. kerületben az #ezerhangújózsefváros a multikulturális hagyományokat és törekvéseket mutatja be, míg a XI. kerületben az #ablakabartókra új perspektívákat nyit és határátlépésekre hív.

A fesztivál nyitókoncertjével Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünneplik a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A filmrendező személyét és szellemiségét idézi meg előadásokkal, beszélgetésekkel, vetítéssel a FreeSzemle a Marczibányi Téri Művelődési Központban és a munkatársak visszaemlékezése a FUGA-ban.

Az Örkény Színház dupla bemutatót tart Bodó Viktor és Kovács D. Dániel rendezésében. A felújítást követően nyáron megnyílt Rumbach utcai zsinagógában Mészöly-estet ad Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, Kondor Ádám és Krasznahorkai László műveit mutatja be a Metrum Ensemble, Dukay Barnabást ünnepli a Sound Collective.

A 700 éve elhunyt Dante műveit Hegymegi Máté rendezése, Gyabronka József monodrámája, Nádasdy Ádám előadása és az olasz NoGravity fizikai illúziószínháza idézi meg. Először lesz Magyarországon látható Schilling Árpád zágrábi rendezése, Néder Panni berlini előadása és Fehér Ferenc Hannoverben készült koreográfiája, valamint az amerikai–kanadai Viano Kvartett is bemutatkozik a közönségnek.

A Budapesti Őszi Fesztivál égisze alatt valósul meg a 20. UH Fest, az V. Tantermi Színházi Szemle a Jurányi-házban és az OISTAT magyar központjának látványtervezői kiállítása a margitszigeti palackozóban.

A fesztivál keretében rendezik meg a Határtalan design című kiállítást a Kiscelli Múzeumban, valamint a (D)open your move urban dance- és kortárstánc-találkozót a Trafóban. A programban szerepel a Budapest100 a Bartók Béla úton és az I. Józsefvárosi Jazzfesztivál a Rákóczi téri Csarnokban.

A Budapesti Őszi Fesztivál a zárónapon a Budapest Maratonnal közös színpadokat állít, és a streetart legkülönbözőbb alkotóit bevonó bulival zárul.

A nyitókép a fesztivál sajtótájékoztatóján készült. Fotó: Budapest Brand/Híves János