Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a 2015-ös költségvetés kulturális ágazatot érintő kérdéseiről tartott sajtótájékoztatót november 5-én, kiemelve a kulturális kormányzat három legfontosabb célkitűzését.

?Az első markáns célunk a kulturális ágazat által fenntartott és működtetett intézményrendszerek stabilitása és hatékony működésének biztosítása. A második a kormány társadalompolitikai céljaihoz való kapcsolódás, míg a harmadik az, hogy a kultúra ne csak önmagában álló terület legyen, hanem összekapcsoljuk sok más ágazattal, és kiemelten mutassuk fel azt, hogy a kultúra gazdaságösztönző hatása és lehetősége igenis valóság? ? fogalmazott Hoppál Péter.

Az államtitkár elmondta, hogy míg a 2014-es évben 41,6 milliárd forintos állami támogatással gazdálkodhatott a kulturális ágazat, 2015-ben 1,1 milliárdos növekmény szerepel a költségvetés tervében, így 42,7 milliárd forintot fordíthatnak majd a kultúrára.

Hoppál Péter hozzátette, a parlament előtt lévő tervezet még változni fog, de a tendencia azt mutatja, hogy a módosító indítványoknak köszönhetően további lehetőségek is nyílhatnak, és a kulturális ágazatok támogatása további összegekkel bővülhet.