Több száz bérletes a Müpában, csodagyerekek a Zeneakadémián

Egyéb

A Pannon Filharmonikusok szeptember 24-én, pénteken indítja hagyományos bérletes sorozatát a Müpában.

Az ország egyik legkiemelkedőbb szimfonikus
zenekarát a saját sorozatán túl ebben az évadban a Müpa partnereként
operabemutatón, a Fesztiválzenekar Maraton sorozatán és a Budapest Concerto
meghívására a Magyar Kincsek Ünnepén is hallhatjuk.

A közönség és a művészpartnerek körében is népszerű együttes mind a műsor-, mind a vendégművész-választásaival megízesíti a fővárosi komolyzenei kínálatot. A két „sztárséf”, Bogányi Tibor és Varga Gilbert vezető karmesterek pedig jó ízléssel, kiváló stílusérzékkel és a minőségi iránti elkötelezettséggel vezetik a zenekart.

A szeptember 24-én induló, Az élet sója című müpás sorozat Daniel Müller-Schott gordonkaművész közreműködésével indul. A decemberi hangversenyen a zenekart 210 éve alapító Lickl György művének átirata a méltán népszerű Muszorgszkij–Ravel Egy kiállítás képei című művével párban lesz hallható.

A tavaszi esteken Oscar-díjas filmzeneként megismert Corigliano hegedűversennyel és Bartók Csodálatos mandarinjával találkozhatnak a zenerajongók. A sorozatot záró koncertjén Clara és Robert Schumann, valamint Brahms különleges szerelmi háromszögének zenei lenyomatát élvezheti a közönség.

A Müpában karmesterként Varga Gilbert és Bogányi Tibor vezető karmesterek lépnek fel, és szólistaként a nemzetközi és magyar zenei élet legkiválóbb képviselőit köszönthetjük. Daniel Müller-Schotton kívül fellép Elina Vähälä hegedűművész és Nelson Goerner zongoraművész, valamint a két méltán népszerű zongoraművész, Balog József és Bogányi Gergely.

A
Peer Gynt titka című bérletnyitó
hangversenyen Saint-Saëns I.
gordonkaverseny
e és Fauré Elégia
című műve lesz hallható, valamint Edvard Grieg két Peer Gynt szvitje fordított sorrendben. Előbb a második, aztán az
első.

A hétvégi müpás sorozatot számos budapesti jelenlét keretezi. Októberben két alkalommal is fellép az együttes a fővárosban: a Budapest Concerto által szervezett Magyar Kincsek Ünnepén, valamint Varga Gilbert édesapjának, Varga Tibor születésének 100 éves évfordulója kapcsán a Zeneakadémián. Varga Gilbert a jövőt alakítani vágyó művész emlékére öt hegedűművész csodagyereket kutatott fel és hívott meg Magyarországra, akik október 14-én Pécsett, 18-án pedig Budapesten a Zeneakadémián lépnek fel. Megismerhetjük Chloe Chua, Edna Unseld, Laurentia Jinan Woo, Mariam Abouzahra és Seohyun Kim hegedűművészeket. Mindannyian rangos fesztiválok szereplői, a legnagyobb akadémiák, iskolák ösztöndíjasai, nagy nevű zenekarok fellépői, illetve a legkiemeltebb versenyek dobogós helyezettjei.

Nyitókép forrása: pfz.hu