Nem tétlenkedik, sokféle gondolat foglalkoztatja, a
kedve sem borús, de egyelőre új művön nem dolgozik. Nem érzi, kihez szólna, az
ő mondanivalója ebben a tébolyult világban vajon létezik-e még – fogalmaz. A
pandémia isteni jel volt – vélekedik –, de úgy látja, az emberek nem, vagy csak
igen keveset tanultak a történtekből.
Ünnepekben egyébként nem szűkölködik. Visszatekintve
ilyenként tartja számon a 2019-es Budapesti
Nyári Fesztivál záróeseményét. Augusztus 20-án este hangzott el a Margitszigeti
Szabadtéri Színpadon Tolcsvay László Új magyar rapszódiája. „Nagy öröm
volt, hogy írhattam egy új művet, Kocsár Balázs és a Magyar Állami Operaház
Zenekara pedig vállalta az előadását. Tetézte az örömömet, hogy 32 év után
visszatérhetett az ősbemutató helyszínére, a Margitszigetre a Magyar mise,
úgy hiszem, igen emelkedett hangulatú szép este volt.”
Idén, február 26-án, épp a karantén előtt szólaltatta meg a vele egyidős, 70 éves Honvéd Férfikar Testamentom című alkotását. „Több mint három évtizede, 1986 óta dolgozom velük. Három művet írtam nekik, és örömömre szolgált, hogy ismét elővették a Testamentomot. Kicsi történet: nyolc-tíz éve nem játszották a darabot, mert valahogy eltűntek a kézzel írott kottái. Nekem megvan az eredeti partitúra, ebből írta számítógépbe a kórus karmestere, Riederauer Richárd az anyagot. Most már nem fog elveszni! Szeretek velük dolgozni, gyönyörű, homogén a hangzásuk, a munkamoráljuk is példaszerű.”
Tolcsvay László és négy évvel idősebb bátyja, Béla a
Várban nőttek fel, s lévén apjuk zenetanár, a családban mindennapos volt a
muzsika. László klasszikus zongorát tanult, a hatvanas években a Beatles és az
angolszász beatzene hatására a gitározni kezdett.
Már tizenöt éves korától játszott bátyjával együtt
beatzenekarokban, többek között a Wanderers együttes tagjaként a legendás
Horizont Tánciskolában. Nem sokkal később már saját dalokat írt, az
általa folk-beatnek nevezett stílusban.
1967-ben bátyjával és Balázs Gábor bőgőssel
megalapították a Tolcsvay Triót. A magyar népzene dallamvilágát idéző, városi
dalokat játszó együttesben, akusztikus gitárokkal kísérték az egyéni
többszólamú dalaikat.
Első saját számuk a Ne menj el volt. A Várklubban akkoriban hétvégenként a már nagyon népszerű Illés együttes játszott, a szünetekben pedig ők kaptak lehetőséget a színpadon. Szerették, amit csináltak, akkor még nem is gondoltak arra, hogy ebből éljenek meg.
Nevük 1968-ban lett egy csapásra ismert, amikor
megnyerték kategóriájukat a Magyar Televízió Ki mit tud? elnevezésű
tehetségkutató versenyén. 1970 végén létrehozták a Tolcsvayék és a Trió
nevű formációt, amelyben már elektromos hangszerek és dob is szerephez
jutottak. Egyetlen, 1972-ben megjelent albumukon a három, akkor legnépszerűbb
énekesnő, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati és Zalatnay Sarolta is énekelt. Boldogtalan
vándor, Lá-di-dá, Ne sírj, kedvesem és Szeretni kéne
című daluk sláger lett. 1973-tól Koncz Zsuzsával és az Illés együttessel
KITT-egylet néven turnéztak.
1973 még egy szempontból bizonyult mérföldkőnek
pályafutásában: ekkor zenésítette meg Petőfi Sándor Nemzeti dalát.
Amikor először előadta az azóta már legendássá vált szerzeményét az Országos
Rendező Irodában a hivatalosságok előtt – elfehéredtek az arcok.
A pártállami diktatúra elleni tiltakozások fölerősödése először a március 15-i tüntetéseken vált a szélesebb társadalom számára is láthatóvá. Tolcsvay László dinamikus rock-zenei alapokat egyfajta himnikus emelkedettséggel egyesítő kompozíciója hamarosan a szabadságvágy egyik szimbóluma lett.
Tolcsvay László 24 évesen, 1974-ben alapító tagja lett a korszak egyik legfontosabb magyar zenei formációjának, a Fonográf együttesnek, ahol főleg billentyűs hangszereken, emellett gitáron, bendzsón és szájharmonikán játszott, énekelt és dalokat írt – Szörényi Levente mellett a legtöbb zenét ő komponálta. Az együttes olyan örökzöld dalai fűződnek nevéhez, mint Az első villamos, Hunyd le a szemed, Jöjj kedvesem, Rám vár az élet. Emellett sok szép dalt írt Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is.
A Fonográf együttes hiába lett népszerű Kelet- és Közép-Európában, a Nyugatot nem tudták meghódítani, elsősorban menedzselési hiányosságok miatt. Hat „sorlemez" és bő tíz év működés után Szörényi Levente 1984-ben bejelentette a színpadtól történő (mint utóbb kiderült, nem egészen végleges) visszavonulását, ami lényegében a Fonográf végét jelentette, jóllehet az együttes hivatalosan soha nem oszlott fel. Tolcsvay Lászlót ez nagyon mélyen érintette, mindent megtett az együttes feltámasztásáért. 1984-ben a három telt házas Budapest sportcsarnokbeli búcsúkoncert is azt mutatta: van igény a zenekarra. Az együttes 2004-ben, majd 2018-ban, tizennégy év után adott ismét telt házas koncertet.
Ezután 1987-ben komponálta a Magyar mise című monumentális művét, a mű verseit testvére írta. Ebben az oratorikus műben a zeneszerző ötvözi a népi, a klasszikus és a rockzenei hagyományokat. A mai napig sokszor előadott, oratóriumban együtt énekelnek operaénekesek rock- és népi énekesek.
A darab sikere és komplex hangzásvilága eredményezte első
színpadi megbízásait. A Madách Színház mutatta be 1988-ban a Doctor Herz
című musicaljét, melyet ’91-ben a Manchesteri Royal Exchange színház is
bemutatott. 1991-ben a Mária evangéliuma, 1995-ben a Dickens Karácsonyi
énekéből készült Isten pénze című musicaljeit, rockoperáját
játszotta hosszú éveken keresztül a Madách.
Tolcsvay László szerint a Mária evangéliuma tükrözi a legjobban muzsikusi habitusát, ez a mű fakad leginkább a lelkéből a végtelen szabadságérzet miatt, amit a komponálása közben átélt. A Müller Péter és Müller Péter Sziámi alkotótársakkal létrehozott darabot számos külföldi és hazai színpadon játszották. További oratorikus, balett- és színpadi zenéi: Testamentom, Bábel, ÖrökKörök, Rákóczi fantázia, Ördögölő Józsiás, Vörös és fekete, Egy mondat a szabadságról.
Saját dalai önálló albumokon jelennek meg: Várd ki az időt, Kapcsolj át, Fehér zaj, T-Monográf, '68. Utóbbi két éve jelent meg, ezen legkedvesebb szerzeményeit válogatta össze, és bónuszként egy új dalt is rögzített.
A feleségével, Péreli Zsuzsa képzőművésszel évtizedek óta a Dunakanyarban élő muzsikus 1989-ben eMeRTon-díjat, 1995-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetéssel, 2015-ben a nemzeti hagyományt megújító zeneművészetéért Magyar Örökség Díjjal ismerték el munkásságát.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton
