Tolcsvay László
Tolcsvay László rockzenével aktualizálta a Nemzeti dalt
Június 24-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Tolcsvay László Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a magyar beat hőskorának meghatározó alakja, a Tolcsvay Trió és a Fonográf együttes alapító tagja, sikeres musicalek komponistája.
Az év, amikor Koncz Zsuzsának két lemeze jelent meg
Kerek fél évszázada, 1975 májusában látott napvilágot Koncz Zsuzsa Kertész leszek, augusztus végén pedig a Ne vágj ki minden fát! című nagylemeze.
Müller Péter Sziámi lemondott a Költött pátoszkáról
Mit jelent egy költőnek, underground zenésznek, szabad művésznek a Kossuth-díj? Hogyan lesz elsőkötetes költő valaki ezer dalszöveggel a háta mögött, és miért adna magának Kiváló Mázlista díjat?
Musicalként mutatja be a Koldus és királyfit a Magyar Színház
Mark Twain klasszikusát, a Koldus és királyfit musicalként mutatják be december 6-án a Magyar Színházban, Nagy Viktor rendezésében. Az előadásban Mészáros Árpád Zsolt két apafigurát alakít: VIII. Henriket, Anglia királyát és John Cantyt, Tom apját.
Megújul és ismét Magyar Színház lesz a Pesti Magyar
Évadindító társulati ülést tartottak a Magyar Színházban, ahol – egyebek mellett – a színház küszöbön álló külső-belső megújulásáról is szó esett.
Pünkösdkor Mária evangéliuma csendül fel a Margitszigeten
2024-ben újra látható Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi 33 éve bemutatott nagy sikerű darabja, a Mária evangéliuma. A húsvéti debreceni előadást követően legközelebb május 19-én, pünkösdvasárnap, a Margitszigeti Színházban láthatják az érdeklődők a Szűz Mária történetét bemutató rockoperát.
A Tolcsvay testvérek antológiája hangban, filmen, könyvben
Könyvben, dupla CD-n és DVD-n mutatja be a folk-beat stílust Magyarországon meghonosító Tolcsvay testvérek közös munkásságát az Antológia 1968–1973 címmel most megjelent kiadvány.
Videó: Szívből-lélekből megálmodott mű az anyaságról – Novák Péter, Tolcsvay László és Juronics Tamás a Mária evangéliumáról
Három évtizeddel az ősbemutató után ismét színpadra állítják Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi nagy sikerű rockoperáját. A készülő produkció próbáján jártunk.
Újra bemutatják a Mária evangéliuma rockoperát
Új hangzásvilággal és látványos rendezésben kerül színre a népszerű magyar rockopera.
Tolcsvay László 70
Szűk családi körben ünnepli 70. születésnapját Tolcsvay László Erkel-díjas zeneszerző, előadóművész. Nem híve a csinnadrattával járó köszöntéseknek, menedzsere sincs, aki megszervezne egy születésnapi koncertet – jegyzi meg. Ha valakinek eszébe jutott volna ilyesmi, annak a hosszú karantén állta volna útját. Azt azonban nem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben összefoglalja, amit eddig csinált.
Tavasz a szombathelyi Agorában
Koncertek, zenés és filmes programok, színházi előadások mellett táncház, opera- és operettgála, nemzetközi táncverseny és egy gyermekművészeti fesztivál is szerepel az Agora Kulturális Központ tavaszi kínálatában.
Ma van Tolcsvay László új művének ősbemutatója
Ma tartják Tolcsvay László Új magyar rapszódia című művének ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol a műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.
Isten pénze az Arénában
Jóhiszeműség, kedvesség, alázat, szeretet, emberség – ezekről szól az Isten pénze. A Dickens Karácsonyi ének című regényéből készült musicalt, amelynek szövegkönyvét Müller Péter, zenéjét Tolcsvay László, dalszövegeit Müller Péter Sziámi írta, december 22-én 14.00 órakor, a Magyarország Karácsonya rendezvényen játsszák a Papp László Sportarénában.
Tolcsvay László új lemeze
Az idén lesz ötven éve, hogy dalokat ír és a közönség előtt áll az idén 68 éves Tolcsvay László. Ezt a számmisztikát felfedezve és kihasználva jelent meg új albuma, mely a '68. címet kapta. A számokat maga Tolcsvay László válogatta össze, személyes kedvencei között szerepelnek régi és új felvételek is.
Folk-beat és gobelin a Szalonban
Minden hónap első péntekjén rendezik meg az Alkotóművészeti Szalont, melyen a különböző területeken alkotó művészek életét és munkáit ismerhetjük meg. Az idei ősz első találkozója október 6-ára esett, vendége pedig két kiváló, több nívós díjjal elismert művész, Péreli Zsuzsa képzőművész és Tolcsvay László zeneszerző, előadóművész volt.