Tom Odell szeptemberben ismét Budapesten ad koncertet

Egyéb

Három év után ismét Budapesten ad koncertet Tom Odell. Az Ivor Novello-díjas brit dalszerző, énekes szeptember 28-án a Barba Negrában lép fel.

A szenvedélyes, romantikus hangjáról, zongoratudásáról, szerzeményeiről ismert Tom Odell lemezei már több mint kétmillió példányban fogytak világszerte. Negyedik stúdióalbuma, a tavaly megjelent Monsters (Szörnyek) turnéján érinti ősszel Magyarországot – közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

A 31 éves Tom Odell Monsters című anyaga a negyedik helyen kezdett a brit albumlistán, így azon kevesek közé lépett, akiknek első négy lemeze Top 10-es lett.

A zenész Dél-Angliában, Chichesterben született, repülőgép-pilóta édesapa és általános iskolai tanár édesanya gyermekeként. Ifjúkora egy részét Új-Zélandon töltötte, ahol édesapja kapott munkát.

Klasszikuszongora-képzést kapott, és már 13 évesen dalokat írt, de nem mondta el senkinek.

Gyakran vett részt tehetségkutató esteken.

Még csak 22 éves volt, amikor Lily Allen felfedezte. Mint fogalmazott, Tom „színpadi energiája David Bowie-ra emlékeztet.” Bemutatkozó anyaga, a Songs From Another Love című EP (középlemez) 2012-ben jelent meg és rögtön elnyerte az egyik legrangosabb brit zenei díjat, a BRITs Critics' Choice Awardot. Debütáló lemeze, a Long Way Down (2013) vezette a brit albumlistát. A második LP, a Wrong Crowd 2016-ban jelent meg és a második helyig kúszott a brit listán.

Harmadik anyagát, a Jubilee Roadot 2019-ben kétszer is bemutatta a magyarországi közönségnek: előbb a Barba Negrában, majd a Sziget fesztiválon.

Saját bevallása szerint David
Bowie és Elton John mellett Jeff Buckley, Bob Dylan, Arthur Russell, Leonard
Cohen, Leon Russell, Billy Joel, Randy Newman, Tom Waits, Rodríguez és Bruce
Springsteen dalai voltak rá hatással. Ahogy korábban a Daily Telegraph című lap
fogalmazott egy cikkében, ő a kapocs Elton John és a Coldplay között.

Nyitókép: Roberto Finizio/NurPhoto via AFP