Tombolás hófehérben - SARKVIDÉKI HISZTÉRIA

Ilyen mozgalmas, vibráló felület mögül nyíltan kitárulkozó őszinteség ritkán költözik kiállítótérbe. A finn kurátorok valóban azokat a zömmel fiatal képzőművészeket hozták el nekünk, akik sutba vágták a hagyományos műfajokat és maguk kerestek formát az elformátlanodó jelenkor egy-egy neuralgikus pontjának kifejezésére. Sok a film, a videómunka, többen számítógéppel törik fel a fizikai világ törvényszerűségeit, de az biztos, hogy a vágy, hogy humorral és elmélyüléssel eloszlassák vagy legalább árnyalják a finnekről elterjedt sztereotípiákat, célba talált. Ennyi kifordított poént a természetközpontú északi gondolkodásról, ennyi izgalmas párbeszédet a hatvanas évek technikai hisztériája és az abból kigyógyuló következő nemzedék bölcsessége között, erre nem volt felkészülve a magyar közönség.

 

És bár az abszurd humor és a melankólia erős vonala a kiállított anyagnak, mégis inkább a művek csöndes derűje járja át a termeket, még akkor is, ha egy-egy munka kaotikus hangzavarral jár. Salla Tykkä néhány perces videóin a nővé érés fájdalmai boxmeccsben, vérző mellbimbókban, riadt tekintetű, magára hagyott tinédzserek rettegésében realizálódik. Stiina Saaristo rajzai ugyanennek a folyamatnak a túloldalát dolgozzák ki részletgazdag, szinte manierista bőséggel, ahol a portré túlzsúfolt környezetét az erotika és a giccs fojtogató erővel uralja. Anni Rapinoja egy ősi sámánszertartás kelléktárát hozza létre a természet nyers anyagaival: fűkalászokból, szélben szállingózó juharszöszökből, bozótlevelekből készült bundái, táskái, bagolytoll puhaságú papucsai a pogány rituálé elegáns elemei, miközben a 'természetes design' hamisságán gúnyolódnak.

 

Tea Mäkipää átjárást létesített az ember- és az állatvilág között. Hatalmas frízben egyesíti az emberi lét korszakait, a fotóinstalláció Bosch hármas kompozíciójára utal, de itt mindegyik létformának a Föld ad keretet. Itt zajlik a gyermekkor, a felnőtté érés s az elmúlás is, évszakok tagolják az időt, nincs Paradicsom vagy pokol, csak a természet körforgása. Pekka Jylhä a bölcselet nagy kérdéseit teszi föl egy kitömött vadnyúlnak, az előtte ringatózó tál vízzel.

 

 

Reveláció az emberi hang bevonása a képzőművészeti akcióba: a húsz éve működő finn Ordító emberek kórus most több filmen jelenik meg, a jégmezőn vonulnak fegyelmezett sorban az öltönyös, nyakkendős férfiak, hogy végül egyetlen ordítással fejezzék ki jelenlétüket a fagyott, hófehér tájban. Ennek urbanizált változata a már világszerte elterjedt Panaszkórus, a Kalleinen finn-német házaspár ötletéből fakadó, helyi panaszokat kollektíven feldolgozó, bosszúságból örömöt transzformáló panaszworkshop eredménye.

 

A két legnagyobb hatású sorozat Ilkka Halso, illetve a Pink Twins munkája. Halso fotósorozatán a természet teátrális látnivalóvá emelkedik: nézőtér fonódik egy romantikus vízesés köré, színpadi világítást kap egy facsoport, hullámvasút pályája rohan végig egy folyó völgye fölött, hogy onnan szebb látványt nyújtson a partködbe vonuló fasora, a vízben tükröződő sás, a leomló partfal. Ember és természet viszonya itt megfordul, a mesterséges világból fizetett látványosságként bámuljuk a természet néhány véletlenül megmaradt részletét, acél-üveg tetőszerkezet alatt figyeljük a vegetációt. A Pink Twins egész falat betöltő vetítései a tér szerkezete mögé hatolnak, pulzáló, dübörgő, folyamatosan mozgó síkok nyílnak meg, a négy hatalmas felület között az ember kinyílik, együtt lélegzik a ritmussal, miközben érzékeli, hogy belső terek folynak szét, zuhannak le és esnek atomjaikra, ütemes robbanások kavarnak felhőt, de lehet, hogy csak egy vízesés részecskéiből képződik a kép. A nagy mutatvány, a természet törvényeinek high-tech eszközökkel való megfogalmazása, a finnek különleges tudománya itt elementáris élménnyé válik.