A múltidézés a kőbányai helytörténeti gyűjtemény Drasche porcelánjaival kezdődött. Ezeket látva akaratlanul is felidéződött bennünk a nagymama vitrinjében megbújó, horgolt terítőkön kiállított, évtizedeken át szeretettel óvott kávéskészletek, bombonierek, porcelánkutyák képe. Úgy tűnik, hogy hasonló portékákra még ma is van kereslet, a Drasche-gyár nyomdokain haladó Witeg-Kőporc Kft. bemutatóterme és raktára legalábbis ezt bizonyítja.

A gyártási módszerek sem sokat változtak, a legtöbb árut még mindig kézzel, manufakturális keretek között készítik. A porcelánok alapanyaga is a jól bevált receptet követi: kaolit, földpát és kvarc különböző arányú keverékeit használják. A masszát különös gonddal kell kikeverni, hogy az öntőformákba homogén, légmentes elegy kerülhessen.

Az öntőformából kiszedett alakzatokat tovább szárítják, majd tisztítják, mielőtt magas, ezer fok feletti hőmérsékleten kiégetnék őket. Néhány tárgy több komponensből áll, azokat is kézzel illesztik össze. Itt például ipari felhasználású, szűrővel ellátott kerámiatölcsér készül.

A kiégetést követően megfestik, majd újra kiégetik a formákat. Jucika néni éppen a Cafe Frei-csészék alátétjeit vonja be mázzal; a képeken jól látható, hogy itt valóban kézi munkát végeznek.

A leglátványosabb rész a díszítés. A különböző minták a megrendelő igényeinek megfelelően szitanyomásos kerámiamatricával vagy kézi festéssel készülnek. Nagy fokú precizitás, kézügyesség és türelem nélkül lehetetlen ezt a munkát jól végezni.

A volt Drasche-gyár zugait bejárva újra és újra megcsapott bennünket a nosztalgia szele, bár nem mindig pozitív értelemben.

Vajon a kínai tömegtermékek mellett meddig lehet életképes egy ilyen kis, 15 főt foglalkoztató magyar manufaktúra, ahol a dolgozói átlagéletkor bőven ötven év felett van, és a legtöbb gyártási folyamat még mindig a hagyományos, ezért szükségszerűen lassú kézi munkával történik? Erősen kérdéses. Ezért is érdemes még addig elnézni ide, amíg működik és látható.

A kiállítás és a manufaktúra előzetes bejelentkezéssel tekinthető meg.

A Drasche-gyár története

Az 1838-as nagy pesti árvizet követően az akkori városvezetés úgy döntött, hogy az elpusztult vályogházak helyett ellenállóbb téglaépületekkel kell újjáépíteni a várost, ezért kerestek egy budapesti téglagyár alapítására alkalmas, agilis személyt. A bécsi Aloys Miesbach mellett tették le a voksukat, aki nem is okozott csalódást: fél év alatt teljesítette a feladatot. Felhúzta a téglagyárat, és már az első fél évben hárommillió téglát tudott gyártani. Jó munkát végzett, hiszen a mai Jászberényi úton álló üzemben 1992-ig folyt a téglagyártás.

Később unokaöccse, Drasche Henrik vette át a gyár irányítását, az ő vezetésével és immár neve alatt virágzott fel igazán a téglaüzlet. Érdekes adalék, hogy a kiegyezést követően három évig Görgei Artúr, a szabadságharc tábornoka is dolgozott igazgatóként a gyárban.

Profilbővítés céljából 1907-ben kísérletezni kezdtek a porcelánnal, hamarosan át is csábítottak néhány szakembert a pécsi Zsolnay-gyárból. Kezdetben főleg műszaki porceláncikkeket gyártottak, majd a hangsúly áttevődött a minőségi edényekre, díszműárukra, így a Drasche porcelán hamar keresett lett a polgári lakosság körében.

A II. világháborút követő államosítás ezt a céget sem kerülte el, 1950-től már Kőbányai Porcelángyárként, azaz KŐPORC-ként folytatta, de már korántsem azon a színvonalon, mint korábban. Már csak azért sem, mert az elismert művészek által tervezett Drasche plasztikai modellek, öntőformák mind megsemmisültek vagy eltűntek ezekben az években.

A privatizáció után újra magánkézbe került a porcelángyár; ma már Witeg-Kőporc Kft. néven működik itt porcelánmanufaktúra, amelyben a háztartási edények mellett egészségügyi, gyógyszertári és laboreszközöket is gyártanak.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu