A bukaresti Nottara Színház The New Tennant (Az új lakó) című, Tompa Gábor által rendezett bemutatója előtt tartott ünnepségen Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, a fesztivál védnöke kiemelte: egy-egy ilyen ?valódi reneszánsz ember? vezette társulat és alkotóközösség példáján keresztül látható az a folyamat, amelynek során egy szakmai műhely ? a progresszív és kísérletező színház lehetőségeit kihasználva ? megtalálja saját hangját és arculatát, és ezzel világszínvonalú terméket hoz létre.

?Örülnünk kell annak, hogy a magyar színházművészetre felfigyel a világ, elismerik rendezőinket és dramaturgjainkat? ? fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: ehhez az elismeréshez kiváló alkotói közösségre, tehetséges művészekre és természetesen jó közönségre is szükség volt.

tompa_gabor
Hoppál Péter és Tompa Gábor
Fotó: Balázs Attila/MTI

?Ez nem egy egyén, hanem egy nagyszerű, állandóan megfiatalodó együttes elismerése? ? mondta beszédében Tompa Gábor. Az egyetemi oktatóként, színészpedagógusként és költőként is aktív direktor szerint a társulat azt próbálja munkájával tudatosítani, hogy a magyar kultúra egy és oszthatatlan Magyarországon, Kolozsváron és a világban egyaránt.

Az 59 éves főrendező 1990-ben vette át a Kolozsvári állami Magyar Színház vezetését, irányítása alatt a teátrum európai hírű színházi műhellyé vált, számos nemzetközi, hazai és anyaországi kitüntetést szerzett és olyan alkotókat vonzott, akiknek köszönhetően az intézményt a szaksajtó mára a legjobb magyar színtársulatként tartja számon. Alkotói munkásságáért 2006-ban az Európai Színházi Unió egyéni tagjává választotta, 2008-ban az általa vezetett intézményt is felvették a színházi unióba.

Forrás: MTI