Török Zoli hamarosan felkerekezik a mozivászonra

Film

Vajdaságban nem minden nap (sőt, nem is minden évben) készül magyar nyelvű, egész estés játékfilm, így már mindenki tűkön ülve várja Tolnai Szabolcs legújabb, Biciklizéseink Török Zolival című mozgóképét. A forgatáson mi is kint jártunk, így most olvasóink is betekinthetnek a kulisszák mögé.

A Biciklizéseink Török Zolival című film forgatását néhány éve kezdték, és idén sikerült leforgatni az anyag oroszlánrészét. Az alkotás szerb–szlovák koprodukcióban készül, az Eurimages is támogatta elkészültét. A közönség egy erotikus filmdrámára készüljön fel, a főbb szerepekben Nagyabonyi Emesével, Kučov Borisszal, Mess Attilával, de szerepet kapott a felvidéki Mokos Attila is. A forgatókönyvet hárman jegyzik: a rendező Tolnai Szabolcs mellet Oláh Tamás és a film operatőre, K. Kovács Ákos készítették el Aaron Blum (Virág Gábor) regényéből. Idén nyáron egy tanya és annak környéke volt a forgatási helyszín, mely erre az időszakra átalakult egy komplett stúdióvá.

K. Kovács Ákos operatőrrel készült interjúnk itt olvasható.

Az egyik szobában lámpák, kábelek, táskák, derítők, objektívek, állványok, a másikban éppen forog a kamera, míg az udvaron a statiszták várakoznak a jelenetükre, vagy éppen egy pohártörést próbálnak ki a füvön. A rendező meglehetősen nyugodt, maximális figyelemmel követi az eseményeket, egyeztet az operatőrével, instruálja a statisztákat, vagy éppen kér egy kis műkönnyet a Klárát alakító Emese arcára, hogy minél hitelesebb legyen a jelenete. Érkezik az ebéd, pár percre leáll a gépezet, de nemsokára már hallatszik is a következő utasítás: a szünetnek vége, tessék előkészülni a következő jelenetre. A sminkesek elvégzik a javítást az ebéd során esetlegesen szétkenődött sminken, ellenőrzik, minden kellék a helyén van-e, a színészek még összemondják a szöveget, éééés Tessék! Kamera forog, hang forog, csendet kérünk!


64c3c20152bf49750aa227ac.jpg
Készül a Klárát alakító Nagyabonyi Emese sminkje

64c3c23b6722fabe8f8c8b94.jpg
Nagyabonyi Emese saját forgatási terve

64c3c1ce276784027b02d167.jpg
A mise jelenet forgatása

64c3c3ae0d7bf704e2045a5d.jpg
Tolnai Szabolcs rendező, K. Kovács Ákos operatőr, Nagyabonyi Emese és Mess Attila színészek (balról jobbbra) a leforgatott jelenetet nézik vissza néhány statiszta társaságában

64c3c518567224512e6b90af.jpg
Forgatási szünet

64c3c5363a60666772f36347.jpg
Pihenő statiszta

64c3c71d52bf49750aa227e3.jpg
A Török Zolit alakító Kučov Boris Klára szobájában

64c3c73cb83d8ae27a8264ba.jpg
Kučov Boris

Biciklizeseink-Torok-Zolival-10.jpg
Dragan Janković fővilágosító és K. Kovács Ákos operatőr

64c3c7e752bf49750aa22801.jpg
Nagyabonyi Emese

Fotók: Szerda Zsófia