Azt, hogy elolvastam Csikász Lajos Ezüst sávok, arany liliomok című történelmi regényét, tulajdonképpen az autónk lerobbanásának köszönhetem. A cudar, kocsimentes időszakban ugyanis a férjemnek nincs más választása, mint a rettegett tömegközlekedéssel bedöcögni a munkahelyére. Sokan sokféleképpen dobják fel a reggeli és a délutáni zötykölődést. Van, aki zenét hallgat, van, aki a gondolataiba merül, Jámboréknál az olvasás a divat. Egyik nap megbeszéltük: a buszmegállóban fogom várni, hogy utána együtt mehessünk vásárolni. Pár perc várakozás után bekanyarodott a 25-ös busz, azonnal észrevettem Attilát a hátsó sorban. Integettem neki, de nem találkozott a tekintetünk, észre sem vett. Az utasok leszálltak, az ajtók záródtak, a férjem pedig továbbra is szugerálta a térdét. Idegesen előkaptam a telefonomat, miközben összehúzott szemöldökkel a busz után bámultam. Amikor felvette, már a következő megállóból battyogott felém az utcán. Félúton találkoztunk és szórakozottan magyarázkodott: úgy belefeledkezett a rozgonyi csatába, hogy elfelejtett leszállni. Otthon ?megnézem én magamnak ezt a könyvet? felkiáltással kikaptam a kezéből a vaskos kötetet, és megmondom őszintén, nehezemre esett visszaadni. Csikász Lajos Anjou-sorozata ugyanis visszarepít minket az utolsó aranyágacska letörése utáni zűrzavaros időszakba és eltölti a szívünket azzal az érzéssel, hogy magyarnak lenni bizony igazán kivételes és nagyszerű dolog.
Saját elmondásod szerint az Egri csillagokat tízszer olvastad el, és annyira szereted, hogy idézni is tudsz belőle. Még mindig ilyen jól emlékszel erre a meghatározó olvasmányélményre?
Inkább ötödikes, hatodikos koromban voltam nagyon rápörögve Gárdonyi regényére, de szerintem úgy kezdődik, hogy: ?A patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány.?
Az Ezüst sávok, arany liliomok úgy kezdődik, hogy: ?Gyerekkoromban sokat barangoltam a falu környékén?? Egy interjúban olvastam, hogy Rónaszegi Miklós A rettenetes Kartal című regényének hatására született meg a főhősöd, Ócsárd nembeli Imre első mondata és kalandos története.
Az igaz, hogy imádtam Rónaszegi történetét és az első könyvek között adtam a fiam kezébe, mert szerintem a segítségével meg lehet szeretni az olvasást és a történelmi regény műfaját is. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a mű történelmi szempontból nem igazán hiteles. A rettenetes Kartal arról szól, hogy a főhős elindul Buda felé abban az időben, amikor ? az egyébként hibásan Károly Róbertnek nevezett ? Károlyt királlyá koronázzák. Az időszak, amelyről ír, egy hétéves periódust ölel fel, amelyet zanzásított egy nem túl vaskos kötetben. Ez óhatatlanul a hitelesség rovására ment. Úgy döntöttem, ez a fordulatos és izgalmas időszak megérdemli, hogy egy kicsit mélyebben elmerüljünk benne.
Szerinted mennyit érdemel ez az időszak? Hány évet? Hány kötetet?
Még magam sem tudom. Ami biztos, hogy az ötödiket most írom.
Az eddigi négy könyv alapján minden olvasó számára kiderült, hogy írás közben mélyen elmerülsz a korszak gasztronómiájában, építészetében, öltözködésében, klímájában. Honnan szerzed ezt a rengeteg információt?
Minden történelmi regény egy koncepció mentén íródik, mert nem tudjuk pontosan, hogy mit csináltak az emberek a középkorban. Csak következtetni tudunk a tárgyi leletek, valamint a dokumentált tettek és szavak alapján, hogy mire gondolhattak, hogyan éltek. A történelmi regényírók nagyon apró részleteken tudnak elhasalni. Említetted az Egri csillagokat. Imádom, a kedvenc könyvem, de olyan dolgokat használt fel benne Gárdonyi, amelyek a 16. században nem léteztek. Például amikor Gergely és Bálint pap felrobbantják a török pasát, akkor Tulipán, a török rabjuk paprikás szalonnát eszik. Pedig a paprika csak a 18. századtól a magyar konyha fűszere. Vagy gondoljunk arra, amikor az ostrom előtti este Pető Gáspár azt mondja lelkesítő beszédében, hogy ?ezek az egri bikavért ivó férfiak csapnak oda a töröknek?. Az egri bikavér a 20. század elején a kadarka szőlőből kinemesített borfajta, egy modern termék. De mondok még egyet: amikor Gergelyék atillát öltenek Konstantinápolyban, az sem lehetséges, mert az atilla egy 19. századi népi romantikus darab, amelyet a magyar nemzeti mozgalom talált fel. Ezekkel a történelmileg nem hiteles apróságokkal Gárdonyi valószínűleg azt a kissé urizáló, kissé dzsentris, nemesi gyökerekkel rendelkező olvasóközönséget próbálta megszólítani, amelyik ugyanilyen életmódot folytatott. Azt hozzáteszem, hogy mindez semmit nem vesz el a regény értékéből, hiszen például az egri hősök részletes névsorát Gárdonyi nélkül nem tudnánk. Ennek ellenére a saját írásaimban igyekszem odafigyelni minden apróságra. Fontosnak tartom például, hogy ne használjak modern fogalmakat. Nem írhatom például azt, hogy automatikusan, gépiesen vagy mintha az áram rázta volna meg a gerincét, amikor ránézett a lányra.
Helyette inkább olyan szólásokat használsz, mint ?sikított, mint szűz lány a bordélyban?. Nem tudom, használtak-e ilyen szólásokat, szófordulatokat akkoriban, de az biztos, hogy olyan atmoszférát teremtesz a szavakkal, amely olvasmányos, mégis középkori hangulatú. Nem nehéz átállni?
Egy idő után rááll az ember agya. Ha leülök a gép elé, automatikusan azt pötyögöm be, hogy rögvest nem pedig azt, hogy rögtön. Akár egyetlen szó is tud atmoszférát teremteni a megfelelő helyen.
Nagyon részletesek a tájleírásaid is. A személyes tapasztalataidat veted papírra?
Voltam olyan helyeken, amelyek szerepelnek a könyvben. Amikor a második kötetben, a Diadalmas liliomokban azt írom, hogy?
Ne spoilerezz, még csak a 183. oldalon tartok!
Nyugi, nem spoiler. Azt írom benne, hogy kinéztek a Szepesi vár ablakán és látták a távolban a Magas-Tátra csúcsát. Tényleg voltam ott, és amikor kinéztem, tényleg láttam a hegyet. Van egy jó ?puskám? is, amelyet akkor használok, amikor olyan tájakat kell leírnom, ahová még nem jutottam el. Egyszerűen felmegyek a Google street view-ra, és körbenézek. Ez azért is jó, mert a kamera nagyjából egy lovas fejével egyvonalban rögzít, így ugyanazt látom, mintha végiglovagolnék a tájon. Emellett vannak biogeográfiai ismereteim is, ezért tudom, hogy egy adott területre milyen növényvilág jellemző.
Másra is jó a technika. Látom, hogy nagyon aktív vagy a Facebookon, ami erősíti a kapcsolatodat az olvasótáboroddal. Hogyan éled meg a hirtelen jött népszerűséget?
Álszerény lennék, ha azt mondanám, nem esik jól. Ha valaki megkérdezi azt, hogy hol van már a következő kötet, az sok pozitív energiát ad, a negatív kritikák pedig lehúznak. Az egyik könyves oldalon például azt írta valaki, hogy a könyvem olvashatatlan, humortalan, ráadásul ?rohadt vastag?.
Az ilyen típusú hozzászólásokat nem igazán lehet építő kritikának nevezni. Kaptál olyan negatív hozzászólást is, amelytől jobb lett az írásod?
Voltak előolvasóim, a tőlük kapott tanácsokat pedig vagy megfogadtam, vagy nem. Volt olyan, hogy ?meg akartam ölni valakit?, erre az aktuális előolvasóm azt írta, ha ezt meg mered tenni, én öllek meg téged. Úgyhogy nem írtam ki a történetből, kitaláltam neki egy sokkal különösebb sorsot, amellyel életben maradhatott. A jó tanácsokat meg kell fogadni.
Ha már a karaktereknél tartunk: a főszereplő Ócsárd nembeli Imre, vagyis Öcsöd. Nem titok, hogy a te személyiségedből is van benne egy kicsi.
A Nagykunság pereméről, Öcsödről származom. Amikor nekikezdtem az írásnak, úgy döntöttem, ha törik, ha szakad, Öcsödöt beleírom a könyvbe. A falunak egyébként egyetlen irodalmi említése ismert ? azon kívül, hogy József Attila Öcsödön élt két évig és leírta, milyen rossz volt neki ? Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című művében. A catalaunumi csata után, amikor Zéta magához tér, egy nyöszörgő, sebesült hun harcossal beszélget, akit Öcsödnek hívnak. Ezért találtam ki az Ócsárd nemzetséget, mivel tudtam, hogy a főhősöm a kunok közé fog keveredni és az ő szájukon könnyen módosulhat Ócsárd Öcsödre. Azt nem tudom, hogy így Öcsöd bevonult-e az irodalomba, de a helyiek büszkeségtárába biztosan!
Nemcsak Öcsöd, de mi, olvasók is nagyon megszerettük a kunokat a regényednek köszönhetően. Sokat írsz a hagyományaikról, a szokásaikról, a vallásukról. Honnan ez a szimpátia?
Nekem is kun felmenőim vannak. A családom a Kunság belsejéből vándorolhatott át Öcsödre a 19. század közepén. Másrészt a kunok története ezer szálon kötődik a magyar történelemhez. Ez a kötődés 1241??42-ig inkább negatív volt, mint pozitív, mert sokszor betörtek Magyarországra. De idővel ennek a pusztai, lovas nomád népnek a sorsa egyre inkább összekapcsolódott a magyarsággal, és nemzetünk részévé váltak. Ahogy elnézem a magyar társadalmat, a kunok dacosságát biztosan sikerült magunkévá tennünk.
Konok és dacos nemzet vagyunk, az biztos. Van más tanulsága is az Anjou-sorozatnak?
A 14. században, ha földrajzilag nem is, de politikailag megosztott volt a nemzet. Néhány nagyúr gyakorlatilag lenullázta a központi hatalmat, visszavetette az állam működőképességét, tartományokra darabolta az országot. Most ugyanezt a szembenállást, széthúzást érzem a hétköznapi emberek között pártállások mentén.
Amikor Bán Jánossal, a Hunyadi-sorozat szerzőjével beszélgettem, akkor is a magyarság széthúzása volt terítéken. Úgy látom, az interneten tartjátok a kapcsolatot. Jóban vagytok? Kikéritek egymás véleményét?
Olvasni csak akkor tudok, amikor éppen nem tudok írni: például ha ülök az orvosi rendelőben, és még öten várnak előttem. A legtöbben ilyenkor morognak és az órájukat nézik, pedig az idő ajándék, ki kell használni. Lehet olvasni, nem muszáj unatkozni. Amikor jut idő egymás műveinek elolvasására, természetesen visszajelzünk egymásnak, és vannak válogatáskötetek is, amelyekbe mind írunk novellákat.
Milyen típusú novellákat?
Ezek is történelmi témájú írások. A legfrissebb Mítoszok és legendák című antológiába írt novellám például az új török sorozathoz kapcsolódik.
Ejtsünk is néhány szót az új sorozatról, hiszen A félhold alkonya második kötete, A kuruc király a könyvhéten jelenik meg!
Így igaz. Az első könyvben felálltak a pályára a nagy játékosok, a Habsburg-udvar, a törökök és a kurucok. Kialakultak az erőviszonyok, amelyek megszabják a történéseket, a második kötetben pedig beindul a henger.
Egy újabb könyv, amelyik talán a tanórákat kiegészítve közelebb viszi az olvasókat a magyar történelem megértéséhez. Milyen tendenciákat látsz az iskolai történelemoktatásban? Hiszen ahogy te is említetted, kiemelkedett egy olyan történelmi regényíró generáció, amelyik újra a dicső magyar történelem felé fordíthatja a diákokat, és ebben a folyamatban a pedagógusoknak is bőven van feladatuk.
Látok jó tendenciákat. Egyszer egy bátor pedagógus egy csak fiúkból álló osztályban a rozgonyi csatát a könyvem segítségével dolgozta fel. A gyerekeknek el kellett olvasniuk, utána megbeszélték a történteket, és különböző játékos feladatokat oldottak meg. Ha több olyan tanár lenne, aki hozzá mer nyúlni a történelmileg hiteles regényekhez, nemcsak az enyémekhez, de Bán János, Benkő László, Urbánszki László, Trux Béla, Bónizs Róbert műveihez, akkor sokkal könnyebb lenne a gyerekek figyelmét felkelteni és megtartani. Ezekkel az eszközökkel nem gondolnák a diákok olyan száraznak a történelmet, amelyre most úgy tekintenek, mint évszámok biflázása és magolás reggeltől-estig. A történelem nem ilyen, a mi történelmünk pedig pláne nem. Az elmúlt ezer évben rengeteg minden történt nálunk, és ezt nem minden nemzet mondhatja el magáról. Ezek az események formáltak bennünket, alakították a magyarságot, olykor keserűségbe taszították az országot, de akkor is ezer éve zajlik népünk élete a Kárpát-medencében. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy mindenki megismerje a magyarság múltját. Mert ahol nincs történelem, ott nemzet sincs!
Jámbor-Miniska Zsejke
