A számontartott nemzet címmel történelmi térképalbumot adott ki a Központi Statisztikai Hivatal és a KSH Könyvtár a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, a szervezet egykori térképészeti osztályának munkái alapján.

A magyar történelem nyolc évtizedét felölelő és bemutató album gerincét a tematikus tanulmányok mellett a hivatal 1867 és 1945 között működő térképészeti osztálya által készített térképek képezik, amelyek jelenleg a KSH Könyvtár állományában találhatók.

Az album eddig még nem publikált térképeket és tudományos ismeretterjesztő tanulmányokat is tartalmaz. Statisztikai adatok, elemzések segítségével tekint vissza Magyarország Trianon előtti és utáni időszakára, és mutatja be azokat a változásokat, amelyek az ország társadalmi és gazdasági életében bekövetkeztek.

A több mint 250 térkép értelmezését és történeti kontextusba helyezését szöveges részek segítik, amelyek egyúttal a fontosabb események, folyamatok és tendenciák magyarázatát is tartalmazzák. A tizenhárom fejezetre tagolódó kötet a többi között a közigazgatásban, a népmozgalomban, a gazdaságban, a közlekedésben és az idegenforgalomban bekövetkezett változásokat szemlélteti.

„Trianon emléke mindig velünk marad, ne csak a nehézségekre és a veszteségekre emlékezzünk, hanem arra a heroikus küzdelemre is, amelynek eredményeként egy nagy áldozatokkal járó, vesztes háborút követő megcsonkítás után Magyarország talpra állt"

− közölte a KSH elnöke, Vukovich Gabriella.

Az album megjelentetésén túl a statisztikai hivatal és könyvtára programsorozattal is bővíteni kívánja a társadalom ismereteit. A tervezett programok bemutatják az első világháború előtti és az azt követő időszak társadalmi és gazdasági környezetét.

A trianoni emléknapon a KSH további két, a témát tudományos céllal és igénnyel feldolgozó kiadványt is megjelentetett: a Statisztikai Szemle és a Regional Statistics folyóiratok különszáma szintén a történelmi eseményeket dolgozza fel és tárja az olvasók elé. A Statisztikai Szemle trianoni tanulmánygyűjteménye az 1938-as, Szent István király halálának kilencszázadik évfordulója alkalmából született emléklapszámot is megidézve a demográfia, a társadalom és a gazdaság folyamatai köré szerveződik, kitérve az előzményekre, a Trianont megelőző évtizedekre is.