Központi Statisztikai Hivatal
Megismertetni magunkat magunkkal
Három út kereszteződésében áll az az elegáns budai palota, ahová 1898-ban a Központi Statisztikai Hivatal költözött. A hajdani Tégla, Oszlop és Tudor utca ma már három jeles statisztikus, Fényes Elek, Keleti Károly és Buday László nevét viseli. Bejártuk e történeti helyszínt.
2026-ra digitális formában lesz elérhető százötven év összes magyar statisztikai adata
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a KSH Könyvtár és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) együttműködési megállapodása értelmében 2026-ra digitalizálva hozzáférhetővé válik a KSH és (előd)intézményei által kiadott összes statisztikai kiadvány a Magyar Elektronikus Könyvtár felületén.
A számontartott nemzet
Különleges térképalbum jelent meg „A számontartott nemzet” címmel a trianoni évfordulóra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a KSH Könyvtár gondozásában.
Történelmi térképalbumot jelentet meg a KSH
A számontartott nemzet címmel történelmi térképalbumot adott ki a Központi Statisztikai Hivatal és a KSH Könyvtár a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, a szervezet egykori térképészeti osztályának munkái alapján.