A regény főhőse Rekőttes Bálint, egy hegyi faluból származó katona, aki a kötelező katonai szolgálatból kerül a háborúba, és rövid megszakításokkal a fronton van 1918-ig. A megaláztatást, igazságtalanságot nem tűrő katona a háborúban kivívja társai, majd fölöttesei elismerését is, viszonylag magas rangban, kitüntetésekkel szerel le. A narrátor a regény legnagyobb részében átadja a szót főhősének - Tersánszky gyakran alkalmazott technikája ez. Rekőttes pedig nagy élvezettel mesél. Először valóságos közönségnek: a kiképző laktanyában fiatal katonáknak számol be frontélményeiről. A hallgatóság rendkívül élvezi az előadásokat, Rekőttes történeteit a háború arcairól, bátorságról, hősiességről, árulásról (Redl, Rekőttes számára Rédel ezredesről), halálról, kópéságokról és nevetésekről. A legnagyobb sikert talán az a történet aratja, amelyben elmeséli, hogyan szökött meg az orosz fogságból sebesülten, nyakában egy komolyabban sérült bajtársát cipelve. A hátországból egy személyes ellentét miatt - sebesülése miatt jogtalanul - újból menetszázadba osztják Rekőttest. Ettől fogva nem tudhatjuk, hogy a mesélő a helyszíni mikrotudósításait egy végső fedezékből vagy még a frontról küldi-e. Rekőttes bátor, engedelmes, de büszke katona. Szeretné túlélni a háborút, és szeretné, ha ez minél többüknek sikerülne. Meg nem akadó mesélős hangjának szorongató kontrasztot adnak a sáros utakon vonuló elcsigázott katonák, az égő falvak, az ölni kényszerülő és halálba menő, de életkedvüket fel nem adó emberek távolságtartás nélkül, szinte dokumentatív hitelességgel megrajzolt képei. Az életveszély és a megkönnyebbült kacagás folyton egymás nyomában járnak. A mesélő hangjába nem vegyül sem hősies pátosz, sem vádaskodás. És mégsem értjük, hogy mindezek után hogyan törhetett ki a második világháború.
