Történetmesélős, törékeny installációk nyerték idén az Esterházy Art Awardot

A nyolcadik alkalommal meghirdetett pályázatra 262 művész jelentkezett, a független nemzetközi szakmai zsűri 18 pályaművet jelölt a díjra, akiknek a műveiből rendezték meg a Breaking the Frame – Making Future című kiállítást. Ebből az anyagból világosan kiderül, hogy a kiállított kompozíciók közül feltűnően sok szakít a hagyományos, „autonómnak” vélt képformátumokkal, illetve ezeket sorozatokkal, műcsoportokkal vagy térbeli installációkkal váltja ki. Kitörnek a megszokott keretekből és innovatív, jövőbe mutató megoldásokat keresnek az önkifejezésre.

Pap Gábor formázott keretei, Oláh Norbert modulokból építkező táblái, Kis Róka Csaba feszítetlen vásznai vagy éppen Bernáth Dániel installatív szituációba rendezett művei is ide sorolhatók. Látszik, hogy bár a művészek motivációja és az őket foglalkoztató témák egészen sokfélék és szerteágazóak, mégis: többségükre jellemző a történetmesélési igény, megjelenik náluk a nosztalgikus hangvétel, valamint mind tematikailag, mind mediálisan tetten érhető a sebezhetőség és a törékenység jelensége is.

A három díjazott pályamunka mindegyikénél fellelhetőek ezek a fogalmak. Horváth Gideon lapunknak elmondta, hogy az ő esetében a vulnerability az anyaghasználatban is megjelenik: a méhviaszra törékeny, efemer anyagként tekintünk, azonban megfelelő előkészítést követően stabil és tartós anyaggá válhat. „Az foglalkoztat, hogy a sebezhetőséget miként lehet úgy ábrázolni, hogy ne kiszolgáltatott, passzív pozíciót jelentsen, hanem valami olyasmit, amit őszintén fel lehet vállalni és erővé lehet formálni”.

Mendreczky Karina és Kortmann-Járay Katalin Hova tűnt a sok virág? installációja sérülékenységével játszik rá erre a fogalomra: a törékeny elemek, a köréjük rendezett homok, a rozsdásodó kerítés mind-mind törődést és odafigyelést igényel a befogadók részéről. Trapp Dominikánál pedig maga a ceruza és a papír használata hozza be ezt a fogalmat.

Mindhárom díjazott olyan installációval mutatkozott be, amelyek apró elemekből épülnek fel, és amelyekből aztán a néző maga rakhatja össze a narratíváját. A Mendreczky és Kortmann-Járay páros installációjában sok ismerős elemre bukkanunk, megidézik a teregetés és a növénytermesztés gesztusait, otthonos érzetet keltenek, azonban a növények szürreális megjelenése, a szúrósnak tűnő elemek az idegenségérzet felé tolják a befogadást.

Az installáció érzékenyen oszcillál a kedvesség, bájosság, valamint a félelmetesség és rémisztő kategóriái között, éppúgy, mint a Grimm-mesék teszik ezt. De hasonlóan egyszerre vonzó és taszító Horváth Gideon installációja, amelyben a burjánzás édeni gazdagsága, valamint a rothadás undort keltő jellege egyszerre ölt testet. Mindkét látvány egy ambivalens állapotot fest, érzékeny egyensúlyi helyzetet láttat, egy sebezhető pillanatot, ami bármikor átbillenhet valamilyen irányba. Trapp Dominika tájképein pedig „egyszerre vonzó és rémisztő, szervszerű nyílások és nyúlványok csapdákkal szövődnek össze előttünk és a rajzok szélein túl. Az antikoló cikkcakkos szélű és papírsarkokkal kiegészített rétegelt lapok sorában egy baljós narratíva körvonalazódik. Az akkurátusan megrajzolt és tussal festett sorozat környezetét gyorsgesztusú, szétszakított fekete vízszintes sáv alkotja, amelyek együtt a magyar látomásos tájfestészet egyik legjobb kortárs példáját adják”.

Mindhármuknál izgalmas, hogy nem kínálnak egyértelmű olvasatot. A nézőre van bízva, hogy a felkínált elemekből milyen történeteket rak össze. Horváth Gideonnál például egyszerre felidéződhetnek a különböző mitológiák történetei, a Biblia világa, a Hová tűnt a sok virág? a folklórból és a mesék világából egyszerre táplálkozik, de Trapp installációja is sokféle referenciát hordoz magában. Ezáltal a néző fejében szinte automatikusan olvasatok sokasága jelenik meg. Az installációk erősen narratív jelleget hordoznak magukban, miközben a múltat, az elmúlást, a melankóliát és a nosztalgia érzetét is játékba hozzák.

A Ludwig Múzeum Breaking the Frame – Making Future című kiállításán azonban nemcsak az ő, hanem a shortlistesek munkáit is meg lehet tekinteni március 3-ig. A díjra jelölt kiállító művészek: Bede Kincső, Bernáth Dániel, Birkás Mona, Ember Sári, Gallov Péter, Horváth Gideon, Király Gábor, Kis Róka Csaba, Kristóf Gábor, Lőrincz Áron, Mendreczky Karina és Kortmann-Járay Katalin, Oláh Norbert, Pap Gábor, Pintér Gábor, Süveges Rita, Tollas Erik, Trapp Dominika, Vékony Dorottya.

Nyitókép: a nyertesek és a zsűritagok. Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum