A művésszel Xenia Detoni, a könyv fordítója és Sanja Jovičić szerkesztő beszélgetett Zágrábban. Kezdésként a szerzői elégedettségről és kihívásokról kérdezték Tóth Krisztinát, aki így vallott: „Mindig akkor szoktam elégedettséget érezni, mikor befejezek egy könyvet. Az utolsó időszak sohasem egyszerű, ezt mindenki tudja, aki ír. Amikor minden a helyére kerül, olyankor nyugszom meg” – mondta, hozzátéve, hogy úgy gondolja, az alkotók általában nem szoktak visszatekinteni az életpályájukra, hacsak nem valamilyen válságos élethelyzetben találja magát.
Elmondása szerint alapesetben – Xenia Detonihoz csatlakozva – arra a műre fókuszál, ami éppen készül, általában nem dolgozik párhuzamosan két íráson. A figyelmet azonban ugyanúgy meg kell osztania: csak épp nem az irodalmi alkotások, hanem az írói munka és a médiajelenlét között.
„Sokszor érzem azt – amit szerintem az itt jelen lévő szerzők is éreznek –, hogy a digitális világban sokkal több figyelem irányul a felszínes dolgokra. Olyan aránytalanul fontos lett a médiajelenlét, hogy sok remek mű elsikkad, ha nem elég »erőszakosan« képviseli magát a szerző az online térben.”
A majom szeme kritikus hangneméről, tematikájáról szólva Tóth Krisztina kiemelte, hogy elsősorban nem disztópiát szándékozott írni. „Azt akartam végiggondolni a könyvben, hogy ha az ábrázolt folyamatok – és amelyek körülvesznek minket – szélsőséges irányt vesznek, akkor milyen lehetséges végkimenetelük, hosszú távú hatásuk lehet. Tehát nem a disztópia műfaja izgatott – szerintem ez egy kevert műfajú könyv, aminek csak egy-egy vonása utal a disztópiára. Ha valakinek be kellene mutatnom ezt a könyvet, azt mondanám, hogy az emberi erőszak természetéről és a viselkedésről szól.”
Xenia Detoni méltatta Tóth éleslátását, amelyről a kötetben is tanúbizonyságot tett: a mű néhány eleme mintha látnoki jóslatként mutatna a jövőbeni eseményekre. Ehhez kapcsolódva a szerző megjegyezte: „Az embernek nagyon kell vigyáznia azzal, hogy mit ír – mivel sosem tudhatjuk, hogy a valóság mikor éri be az irodalmat.” Felelevenítette, hogy hét évig készült A majom szeme. Mikor elkezdte a megalkotását, még jobbára szó sem volt mesterséges intelligenciáról – legalábbis abban a formájában, amelyben akár már most is létezik. Hogy az MI fejlődését a kötet némileg előrevetítette, szerinte pusztán azzal magyarázható, hogy ebben a témában is „az események lehetséges kimenetele” foglalkoztatta, és sikeresen ráérzett az eshetőségek alakulására.
Mint kiderült, a könyv fő motívuma, a főszereplő dr. Kreutzer pszichológust gyerekkorában megbabonázó fényképfelvétel, amelyet egy állatkísérletről készítettek, a valóságban gyökerezik. „16 éves voltam, amikor kaptam egy állatkísérletekről szóló könyvet, amelyben szerepelt az a kép is, amelyet beleszőttem a történetbe. Nagy hatást gyakorolt rám, azonnal tudtam, hogy ezzel a fotóval nekem még dolgom lesz.”
A kötetbemutató zárásaként felmerült, hogy az olyan sötét történetekben, mint amilyen A majom szeme is, milyen ellenponttal érdemes élnie az alkotóknak. Tóth Krisztina szerint ennek fő eszköze a humor. „Mint egy sötét festményben, muszáj lennie fényes pontoknak is ahhoz, hogy értelmezhető legyen a mű. Egy regényben az emberileg tiszta szereplők és a humor tud valamilyen feloldást adni a mellkasunkra ülő szorongásnak.”
Tóth Krisztinával szerzőnk, Seres Gerda is beszélgetett az Interliber könyvvásárhoz kapcsolódó minisorozatunkban, melyben szó esik az írói pályáról, olvasmányélményekről, manipulációról és a digitális világ abszurditásairól.
Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu
