Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, november 1-jén zár a Matisse-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

A Henri Matisse. Gondolatok színe. Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlatot a június végi megnyitása óta eddig már több mint százezren látták. A több mint 150 művet felvonultató bemutató az első átfogó, reprezentatív kiállítás Magyarországon a francia mester műveiből.

A párizsi Pompidou Központtal együttműködésben megvalósuló kiállítás nyolc kronologikus, tematikus szekcióban mutatja be Matisse munkásságát a korai alkotásoktól egészen az ötvenes években készített művekig, az életmű olyan központi jelentőségű kérdéseit érintve, mint a vonal és a szín viszonya vagy az enteriőr és az alak összefüggései.

A Szépművészeti Múzeum kiállítása a matisse-i életmű műfaji sokszínűségét is megvilágítja, ugyanis a mintegy harminc festményen túl egyedi és sokszorosított grafikai alkotásokkal is találkozhat a közönség, valamint tizenhét szobor is helyet kapott a tárlaton. A kiállítás külön szekcióban mutatja be a művész késői fő művéhez, a vence-i dominikánus kápolnához készített monumentális üvegablakterveit.

A Szépművészeti Múzeumban október 27-én El Greco műveiből nyílik nagyszabású kiállítás. Az összesen csaknem hetven művet bemutató tárlaton a látogatók több mint félszáz alkotást láthatnak majd a spanyol–krétai mestertől.