Színházi előadások, koncertek, virtuális múzeumtúrák, emlékmű-avatások, emlékrepülések és számos egyéb program emlékezik csütörtökön országszerte a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára.

Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeum szabadtéri kiállítást rendez, a Trianon téren a Talléros zenekar katonadalokat ad elő, Szarvas Péter polgármester mond beszédet, a Jókai Színház pedig irodalmi, zenés összeállítással készül. A Deák utcai református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak, a Békéstáji Művészeti Társaság kiállítást szervez a Csabagyöngye Kulturális Központnál, 20 óra 20 perckor pedig Seregi Zoltán színházigazgató az Összetartozásunk tüze civil kezdeményezéshez csatlakozva lángot gyújt a teátrum előtt.

Gyulán a csigakerti Székely kapunál mond beszédet Görgényi Ernő polgármester, az Erkel Ferenc Vegyeskar elénekli a Himnuszt és a székely himnuszt, a helyi alapfokú művészeti iskola diákjai pedig mezőségi táncokat adnak elő.

Mezőberényben Bagyinszki Zoltán fotóiból rendeznek kiállítást a városháza előtt, este ugyanott száz mécsest helyeznek el. A Mezőberényi Erdélyi Kör és a helyi városszépítő egyesület tagjai a székely kapunál tartanak megemlékezést.

Battonyán trianoni emlékművet és országzászlót avatnak, Szarvason a Luther Színjátszó Tehetségműhely lép fel Szegény Magyarország és Trianon 100 című műsorával.

A Veszprémi Petőfi Színház társulata Trianon 100 címmel tart online előadást Oberfrank Pál rendezésében.

Szolnok önkormányzata délelőtt a Tiszai hajósok terén tart megemlékezést, melyen Szalay Ferenc polgármester mond beszédet, majd felavatják Pogány Gábor Benő erre az alkalomra készült szobrát.

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum centenáriumi virtuális múzeumtúrája Magyar Sándor és Endresz György óceánrepülők és repülőgépük, a Justice for Hungary történetét mutatja be, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár pedig történelmi kvízt szervezett.

Gárdonyban az Országzászlónál a Kákics zenekar ad ünnepi műsort, amely online is követhető lesz.

Dunaújvárosban, az evangélikus templomban 16 órától Stermeczki András lelkész tart áhítatot, majd a Bartók Kamaraszínház színművészei műsort adnak.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház 16 óra 31 perctől különkiadással jelentkezik: a 100 éve aláírt békediktátumra Trianon című előadásukkal emlékeznek meg, amelyet a teátrum közösségi oldalán közvetítenek.

A kettészakított Esztergom vármegye települései az esztergomi országzászlónál és a kopjafánál emlékeznek közösen. A történelmi vármegye magyar és szlovák településeinek küldöttei egy-egy marék földet hoznak magukkal és helyeznek el a kopjafánál.

Ácson a Duna-parton tábortüzet gyújtanak, miközben a túlparti felvidéki településen, Csallóközaranyoson is nagy tábortüzet raknak. Ács testvértelepülésein, a felvidéki Madaron és a székelyföldi Olaszteleken szintén tűzgyújtással emlékeznek.

Szécsényben a trianoni emléknapon két helyszínen tartanak koszorúzást a Kubinyi Ferenc Múzeum szervezésében.

Salgótarján önkormányzata délelőtt rendez koszorúzást az Országzászló Emlékhelyen. Beszédet mond Huszár Máté alpolgármester, zenés irodalmi összeállítással közreműködnek a Zenthe Ferenc Színház művészei.

A csongrádi megyeszékhelyen a Szegedi Szimfonikus Zenekar fanfárosai adnak elő gyászdalokat a városháza erkélyéről délután, azt követően, hogy a Széchenyi téren félárbocra engedik a nemzeti lobogót. A közösségi közlekedés járatai egy percre leállnak a hozzájuk legközelebb eső megállókban, az autóbuszokon, villamosokon és trolibuszokon a trianoni veszteségekről szóló ünnepi hangfelvételt játszanak be.

Keszthelyen a város lakói több mint 600 mécsesből rakják ki Nagy-Magyarország térképét a Fő téren.

Rédicsen, a kettészakított Zala megye jelenlegi határán, a magyar-szlovén határátkelőn őrtüzet gyújt Sifter Rózsa, Zala megye kormánymegbízottja; Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Vigh László országgyűlési képviselő. Magyar Janez, a szlovéniai Lendva polgármestere pedig előimádkozza a Miatyánkot.

Trianon képes levelezőlapokon címmel nyílik kiállítás Szombathelyen a Puskás Tivadar középiskola galériájában. A megnyitót online is közvetítik.

Kecskeméten a Hírös Rovókör 16 órától zenés, verses megemlékezést tart a Mikrokozmosz a Makrokozmoszban című műalkotásnál. Utána kétperces harangzúgás, egy rövid ima és áldás következik, majd a résztvevők átvonulnak az Országzászlóhoz, ahol a beszédek után fellép a Kecskemét Táncegyüttes.

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár munkatársai a www.bacstudastar.hu portálon online előadásokkal, tudáspróbával, népdalokkal, határon túli területek népmeséivel és mondáival készülnek.

Online műsorral emlékezik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata is Cseke Péter igazgató rendezésében június 16 óra 30 perctől. Kiskunhalason ugyanakkor az Országzászlónál Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke mond beszédet, majd koszorúznak és mécseseket gyújtanak az emlékműnél.

Baján 16 óra 30 perctől a Bajai Televízió révén látható összeállításba olyan verseket és dalokat válogattak, amelyek a művészet oldaláról közelítik meg a tragédiát. A műsorban lesz polgármesteri beszéd és történelmi összefoglaló is.

Kiskunfélegyházán 8 órakor zászlófelvonás lesz, majd a Magyarok Nagyasszonya-szobornál 16 óra 30 perctől tartanak megemlékezést.

Csütörtökön az ország számos települése fölött tartanak emlékrepülést. A kezdeményezés ötletgazdái, Szakács Gábor és Talabos Gábor pilóták felhívására az ország minden részéből, a külhoni területekről és külföldről is jelentkeztek pilóták, repülőiskolák. Az eddigi regisztrációk alapján több mint 130 repülőgép tűnik fel az égen; néhol egy gép jelenik meg, de több város felett kisebb kötelékek húznak át június 4-én.

Csütörtök este mutatja be a Duna Televízió Rátóti Zoltán főszereplésével az Apponyi Albert beszédét feldolgozó történelmi drámát. A dráma azt a beszédet dolgozza fel, amelyet Apponyi Albert gróf a magyar küldöttség vezetőjeként, Magyarországot képviselve 1920. január 16-án, a trianoni béketervezet végleges lezárása után mondott el a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében.    

Nyitókép: A Vörösmarty Színház Trianon előadásának jelenete. Fotó: Kis László