Az első kérdésem, amit közkívánatra felteszek: rokona Trill Zsoltnak?
Mindig azt gondoltam, hogy ezt sokan fogják kérdezni, de még senki se tette fel. Aki Trill, az általában mi vagyunk, nem túl gyakori név. Ő az apukám unokatestvére.
Tartják egymással a kapcsolatot?
Utoljára talán Pécsett beszéltem vele a POSZT-on.
Akkor ezt tisztáztuk, köszönöm. Herendi Gábor Futni mentem című filmje, amelynek ön az egyik főszereplője, több mint félmillió nézőnél jár, megdöntve az utóbbi évtized minden magyar filmes rekordját. Gondolta, hogy ekkora dobás lesz?
Nem. Amikor Gáborral közösen megnéztük még premier előtt egy közönségtalálkozón, megkérdezte, hogy szerintem hányan vesznek majd jegyet rá. Nagyjából 200-250 ezerre tippeltem, de nem mertem megmondani Gábornak, mert fogalmam sem volt, hogy ez jónak vagy rossznak tűnik. Szerintem ő sem tippelt volna ennyire.
Mitől robbant ekkorát ez a film?
Talán, mert nem akar több lenni annál, mint ami. Mindenki elkeseredett, ideges, szomorú, aztán beülhetnek erre a filmre, és élvezik, hogy másfél órára ki tudnak kapcsolódni.
Nagyot fut egy másik új film is, amelyben szintén játszik.
Igen, és úgy tűnik, mintha versenyeztetnék a Futni mentemet a Hogyan tudnék élni nélküled című zenés filmmel, pedig szerintem pont az ellenkezője igaz, inkább húzzák egymást. Szerintem a két film közönsége nagyon hasonló, ha valaki elmegy az egyikre, megnézi a másikat is.
Tehát mindkét filmet szereti a közönség, amelyben bemutatkozott. Most minden csodásnak tűnik, de jól látom, hogy az eddigi szakmai pályafutása során ez nem mindig volt így?
Nem volt töretlen sikerszéria. Másodszorra vettek fel a színművészetire, Kaposváron végeztem. Nagyon sok és jó lehetőséget kaptam egyetemistaként, számítottam rá, hogy utána a kecskeméti színházban folytatom, ahol az osztályfőnököm, Cseke Péter volt az igazgató, de nem tartottak igényt rám.
Miért nem szerződtették?
Lehet, hogy szakmailag nem feleltem meg, vagy a gondolkodásmódom nem tetszett. Talán nem volt szimpatikus néhány ottani tanárnak, hogy szüntelen hangot adtunk a véleményünknek. Esetleg úgy érezték, hogy nekünk ez nem dolgunk, én meg pont azt éreztem, hogy de, igenis, ha van dolgunk fiatal pályakezdőként, az pont az, hogy kiálljunk az évfolyamtársaink és amellett, amiben hiszünk.
Lázadó típus?
Alapvetően mindig is volt vagy van bennem egy kis hajlam a lázadásra. Jött is a nagy pofon, mert átéltem, hogy egyedül nekem nem volt gyakorlati helyem az osztályban. Azon gondolkodtam, hogy így le lehet-e diplomázni.
Hogy sikerült?
Mivel korábban volt szó arról is, hogy Székesfehérvárra megyek, felhívtam Szikora Jánost. Azt válaszolta, hogy a Covid miatt újratervezték az egész évadot, és abban nekem már nincs feladat. Mondtam, hogy június van, és ha most bárkit felhívok, biztos nem fog már munkát adni, akkor pedig nincs gyakorlati helyem. Másnap visszahívott, és közölte, hogy van egy mesedarab, amiben játszhatok. Kaptam a második felvonásban egy kis pici szerepet a Diótörőcskében, így az lett a gyakorlatom.
Mi volt a szerep?
Én voltam Cili, vagy Mili? Nem emlékszem, a konyhalány. Egyébként nagyon jó próbafolyamat volt, jó kis darab, szerettük csinálni. Bíztam benne, hogy oda szerződhetek, nagyon megkedveltem a csapatot, igen erős a társulat Székesfehérváron, de ott sem kaptam magyarázatot, hogy miért vagy miért nem.
Mihez kezdett a diploma után?
Egy ideig benzinkúton dolgoztam, és közben járogattam castingokra.
Ült a pénztárban egy benzinkútnál?
Igen, és megtörtént, hogy bejött egy színházigazgató, aki nem ismert föl. Hirtelen el is felejtettem, hogy a névtáblámon csak a keresztnevem van-e, vagy a teljes, de maszkban voltam, és úgy szolgáltam ki, hogy lefele néztem.
Most másképp kezelné ezt a helyzetet?
Biztos, hogy nem sütném le a szemem. Egyébként ennek az igazgatónak is írtam, ő is mondta, hogy jó, majd szól, persze azóta se. Ma már úgy gondolom, hogy köszönnöm kellett volna, hagyni, hogy felismerjen. Dühös vagyok, amiért akkor szégyelltem magam.
Mitől jött lendületbe a pályája?
Az első tévés munkám egy sorozat pilotja volt, amire Kirády Attila hívott el. Sajnos végül nem került ki a nagyközönség elé, de nagyon jó munka volt. Vasárnap éjszaka még 12 órát dolgoztam a benzinkúton, hétfőn mentem forgatni. Meg is jegyezték, hogy vacakul nézek ki, és ott sem mertem elmondani, hogy igen, végigmelóztam az éjszakát, szendvicseket készítettem, meg fizettettem az embereket tankolás után. Hülye voltam, mert nem mertem elmondani: igen, azért vagyok fáradt, mert dolgoznom kell, hogy megéljek.
Most pedig két bombasikerű filmben szerepel, az egyikben gyakorlatilag főszereplő, de mindenképp egyenrangú társa rangos kollégáinak. Olyan ez, mint egy hollywoodi mese a színészetről álmodó benzinkutas lányról, akiből egy csapásra sztár lesz. Hogy történt ez a valóságban?
Ezt a szerepet szívesen eljátszanám filmen, de a valóság nem volt ilyen meseszerű, bár sok szerencsés elem megjelent benne. Például az, hogy kaptam egy színházi felkérést Horváth Jánostól. Akkoriban pofátlanul írogattam embereknek, és Jancsiról tudtam, hogy rendez, láttam is talán valamelyik előadását, és Messengeren küldtem neki egy üzenetet, hogy „Szia, Trill Bea vagyok, idén diplomázok, és nagyon dolgoznék veled, szólj, hogyha van valami!” Azt felelte, hogy majd észben tart, és ő volt az egyetlen, aki tényleg meg is tette, mert rá két hónapra fölhívott. Elmondta, hogy nagyot kockáztat, mert nyilván még nem látott sehol, de az Erzsike szerepét nekem adná a Liliomfiban Vácott a Dunakanyar Színházban. Ez azért volt vicces, mert ugyanebben a darabban már játszottam Kecskeméten, ott én voltam Mariska, az Erzsike pedig Decsi Edit kolléganőm és barátnőm. Itt pont fordítva voltunk. Edit volt a Mariska és én az Erzsike.
Aztán jöttek a sorozatszerepek.
A Nagy Fehér Főnök című sorozat első forgatási napja azon a napon volt, amikor a diplomámat védtem, ami online történt a Covid alatt. Ahogy megvédtem, jött értem egy autó, és elvitt a forgatásra. Ez egy kedves emlék. Aztán jött egy reklámfelkérés, ami szerencsére igényes munka volt, és valamiféle anyagi biztonságot is adott egy időre.
Hogy viseli a bizonytalanságot?
Minden év végén rám tör a szorongás, mert szabadúszóként nem tudom, hogy minek nézek elébe. Ilyenkor végiggondolom az elmúlt évet, többnyire hálás vagyok, és szerencsésnek érzem magam.
Erre idén elég sok oka lehet.
Igen, most az is végigpörgött bennem, hogy jó lenne, hogyha 2025 is hasonlóan alakulna, mint a 2024-es évem volt. Az biztos, hogy már ott van a Loupe társulat, így valami állandó dolog kezd kialakulni az életemben. És az elég jó.
Oda miként kerül?
Miután együtt dolgoztunk Horváth Jancsival a Liliomfiban, és megismertük egymást, azt mondtam neki, hogy bármikor hív, én megyek.
Megszakítva a szabadúszást?
Még mindig szabadúszó vagyok.
Mert jó dolog szabadon úszni?
Igen, és nem. Sokszor megesett, hogy otthon ültem hónapokig munka nélkül. Forgatni nagyon jó, de azért más, mint beállni egy próbafolyamatba, és végigjátszani az előadást esténként. Ebből nekem eddig elég kevés jutott.
De legalább van két mentora. Az egyik színházi, a másik Herendi Gábor, akivel szintén dolgozott korábban is. Vele mikor került kapcsolatba?
Váratlanul hívtak egy castingcégtől, hogy lenne egy munka. A céget már ismertem, dolgoztam náluk, amikor a Hunyadi sorozat castingjaiban tevékenykedtem segédszínészként. Azt mondták, hogy egy új sorozat készül, de addig nem mondhatnak róla semmit, míg nem küldöm vissza a titoktartási nyilatkozatot. Még soha nem fordult elő, hogy előre kérjék a titoktartásit. Azonnal elküldtem, hogy minél hamarabb megtudjam, milyen titkot kell tartani, és kiderült, hogy az a Valami Amerika sorozat.
Megörült neki?
Imádtam mind a három filmet, láttam a Kincsemet és a Toxikomát is moziban, és mocorgott bennem egy érzés vagy vágy, hogy bárcsak dolgozhatnék Herendi Gáborral. Éreztem, hogy itt az esély. Ha nem is kapom meg Zita szerepét, de talán egyszer-kétszer elsétálhatok a kamera előtt, és a következő projektjében talán már benne is lehetek. Nem gondoltam arra, hogy megkaphatom a szerepet, pedig így történt. Ahogy elkezdtük a közös munkát, kiderült Gáborról, hogy a szó legszebb értelmében normális, kedves, figyelmes, a színészeire odafigyelő ember és rendező. Az a három hónap, amikor a sorozatot forgattuk, életem egyik legjobb időszaka volt.
Jól láttam, hogy benne lesz a Hunyadi sorozatban is?
Egy kisebb szerepet kaptam, Mátray Lacival és Rujder Viviennel lesznek közös jeleneteim.
Sikerült a casting?
Ez is vicces, mert először egy nagyobb szerepre castingoltak, de közben elkezdtem a castingcégnél a segédszínészkedést. Amikor bekerültem a sorozatba, és kiderült, hogy mennyi színész játszik benne, akinek velem volt jelenete a castingon, nagyon büszke voltam magamra. Mesélte az egyik rendező, hogy sokszor kérdezték is, hogy jó volt a jelenet, de ki ez a csaj? Ő a segédszínész, ne őt figyeld, a másikat castingoljuk!
Mi a segédszínész feladata ilyenkor?
Azért szoktak segédszínészeket hívni a castingra, hogy ő legyen a színész partnere, igyekezzen jó helyzetbe hozni a másikat. Ilyenkor mindig képen kívül voltam, vagy háttal a kamerának, de nekem is tudni kellett a szöveget. Voltam én minden a török katonától kezdve Hunyadiig.
Élvezte?
Igen, ráadásul nagyon jól karbantartott abban az időszakban, amikor otthon ültem munka nélkül, mivel gyorsan kellett sok szöveget megtanulni. Ráadásul egy csomó jó színésszel dolgozhattam. Pál Andrissal például akkor találkoztam utoljára, amikor még tanított, és a castingon mint partnerek álltunk egymással szemben. Megtanultam azt is, hogy sokszor apróságokon múlik, hogy ki mit kap meg. Olyanokon, hogy szőke vagy barna hajú a partnere, vagy milyen magas. Rájöttem, hogy egyszerűen csak oda kell menni, meg kell mutatni: ez vagyok én. Azt, hogy kellek vagy nem kellek, majd ti eldöntitek.
Úgy tűnk, a Loupe társulatban úgy döntöttek, hogy kell nekik. Milyen érzés visszatérni a színpadra?
Nem is gondoltam, hogy ennyire fog nekem hiányozni a színház, a próbafolyamat, az esti előadások sora. Kecskeméten havi 15-20 előadásunk is volt, és megszokja az ember a ritmust, hogy tízkor jössz le a színpadról, amikor ágyba kerülsz, azon töröd a fejed, hogy rakd össze másnap a teljesen más előadást, ami másfajta koncentrációt igényel. Féltem is, hogy ha ez évekig kimarad az életemből, elfelejtem, hogy kell próbálni, felkészülni, de szerencsére kiderült, hogy ez olyan, mint a biciklizés, hamar visszajön. Az első szerepemben náluk három jelenetem van, két kisebb, meg egy nagyobb Gryllus Dorkával. Nagyon jó munka, nagyon izgi a csajszi, akit játszok.
James Fritz 4:12 című darabjáról van szó, ahol egy fiatal lányt játszik, akit megerőszakolnak, és az erőszakoskodó fiú szülei megpróbálják eltussolni az ügyet.
Igen, nagyon szeretem a Loupét, majdnem az összes előadásukat láttam, és tetszik, hogy mindegyik olyan témákat feszeget, amelyek után nemcsak az első villamosmegállóig tart a beszélgetés, hanem napokig tudnak rajta pörögni a nézők.
Mi lenne a legőrültebb dolog, amit soha nem mert kipróbálni, de egyszer megtenné? |
Nagyon félek a tűztől, de egy filmes jelenetben kipróbálnám, milyen, amikor meggyújtanak. Ezt talán segítene megszabadulni ettől a fóbiámtól. |
Kivel cserélne egy napra? |
Mindenképp férfival, érdekel, hogy milyen lehet nekik. Talán Leonardo DiCapriót választanám, őt amúgy is nagyon szeretem. |
Milyen szuperképességet választana magának, ha tehetné? |
Érdekes lehet a láthatatlanság is, de azt hiszem, inkább a teleportálást. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha nem kéne tömegközlekedésre várni, vagy ülni a dugóban a kocsiban, se fél napig repülni, ha izgalmas helyen nyaralok, hanem csak csettintenék... |
Milyen műalkotásként tudja magát elképzelni? |
Azt hiszem, valamilyen mostanában divatos kortárs szobor lennék, amelyet egy elvont múzeumban állítanak ki, és a nap 24 órájában folyamatosan beszél. |
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu