A modern népdalünnepet szeptember 3. és 5. között Martonvásáron rendezi meg a város önkormányzata és a budapesti Hangvető.

A közös éneklés összeköt és felpezsdít, a népzene pedig az egyik legalapvetőbb táncos műfaj, amire bárki meg tud mozdulni. Ezt a közös élményt a Trilla nem megszokott módon hozza közelebb: többféle korosztályhoz, zenei ízléshez szól.

A Trilla missziója, hogy megmutassa: a népdal összeköt, a népzene minden sallang és okoskodás nélkül zsigeri közös emlékünk, amiben a modern kor embere is ugyanúgy magára ismer, mint szüleink, nagyszüleink generációi. Ezért is közelít a fesztivál zenei koncepciója teljesen új irányból a népzenéhez: etnodzsesszel, a cappellával, magyar alterrel, klasszikus és modern zenével keveri, olyan fellépőket is színpadra állítva, akik a hagyományt friss szemmel közelítik meg.

Az ingyenes kültéri fesztiválnak Martonvásár festői parkja ad otthont. A Fő téren és a Brunszvik-kertben két színpadnál lehet majd koncerteket hallgatni, és különböző családi, kreatív programokon részt venni, mellette pedig szabadon látogatható a vásártér, ahol kézműves-portékák és izgalmas kézműves-foglalkozások várnak.

A szabadtéri fesztivál line-upja az autentikus népzenétől az etnodzsesszen át egészen a magyar alterig terjed.

Fellép a Borbély-Dresch Quartet, táncra perdít a Bazseva, az Erdőfű és a Magos, bulizni marasztal az Anima Sound System. Hosszú idő után újra színpadra áll a Szomjas György és Ferenczi György által közösen megálmodott Betyárjáték, és fantasztikus játékával elvarázsol Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója. A népdal összeköt – ez a közösségi, kapcsolódási élmény a szíve a Dalinda a cappella triójának és az Ötödik évszak filmszerű, a népdalokat a párizsi sanzonokkal keverő hangzásvilágának is. Fellép a Martonvásári Fúvószenekar, lesz néptáncgála is, ahol a Százszorszép Táncegyüttes, a Szeprence, a Régi Szépek és a Martonvásári Művészeti Iskola növendékei mutatnak be táncokat.

A koncertek két színpadon zajlanak majd Martonvásár főterén és a szemben található Brunszvik-kertben, a kastély előtt elterülő ligetben. A fesztivál zenés-táncos része védettségi és személyazonosításra alkalmas igazolvány felmutatásával látogatható. A vásárterületen, amit védettségi igazolvány nélkül is lehet majd látogatni, kézművesstandok, vendéglátósok és kreatív gyerekprogramok is lesznek.

Boldog gyerekből boldog felnőtt

„Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország” – vallotta Kodály Zoltán, és vallja a Trilla is. Mesekoncerttel várja a gyerekeket Paár Julcsi és a Hangoló,Klárisok, azaz Korzenszky Klára zeneterapeuta és mesepszichológus, továbbá fellép Enyedi Ági és Barátai formáció is. A koncertek között és után hagyományőrző gyerekfoglalkozásokkal várja a kicsiket a Kenderkóc, és számos nem hagyományos workshop is várható: Budapesten kívül először debütál a Ledpuppets, amiben fényjátékkal keltik életre a bábokat, a Bélaműhely interaktív foglalkozása, ahol hangkeltő eszközökkel, hangszeres játékokkal ismertetik a résztvevőket, és fellép a Bölcs Kavics, melynek célja, hogy kísérletezéssel és közös alkotással élménnyé tegyék a körülöttünk lévő világ megismerését és megértését.

A Trillát a nép- és világzenében európai viszonylatban is kiemelkedő Hangvető szervezi Martonvásár önkormányzatával együttműködve. A Hangvető olyan világzenei fesztiválokról ismert, mint a budapesti WOMEX, a Budapest Ritmo vagy a Pont fesztivál. Martonvásár komoly gyökerekkel rendelkezik a népi hagyományok fenntartásában: a város adott otthont a magyar népdal napjának, és – ahogy a Trilla fellépői is mutatják – a martonvásáriak közül rengetegen néptáncolnak, zenélnek, énekelnek.

Nyitókép: trillafesztival.hu