Tudomány
Megszaporodtak a csigák az örök tavasz szigetén, és ennek mindenki örül
Kihaltnak hitték a borsószem nagyságú csigát, de a tenyésztésnek köszönhetően 1329 egyede újra benépesítheti Madeirát.
A végvári vitéztől a digitális katonáig
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum Rendházában nyár elején megnyílt Hadimustra című kiállítás olyan, mintha ideköltözött volna a hadtörténeti múzeum.
A háromkirályok eljövetele helyett a karácsonyfa leszedése maradt a vízkereszti hagyományokból
A nyugati kereszténységben január 6-a vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe.
Egyéni hősök vagy a tömeg termékei vagyunk?
Bokor László pszichiáterrel az altruizmusról, a csoportlét ősiségéről és az identitás törékenységéről beszélgettünk, aki szerint az egyén csak kapcsolati hálók tükrében érthető meg igazán.
Ritka égi jelenség látható ma este
Ritka és szép égi jelenség lesz látható: a 23 százalékos holdsarló megközelíti, majd teljesen elfedi a Szaturnusz bolygót.
Az a növény, amelyik ebben a kertben túlél, egész Magyarországon ki fogja bírni
Zsigmond Vince szerint a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert a szépséget, a csendet és a harmóniát nyújtja, miközben ismeretet is közvetít.
Magyar kutatók megfejtették az idegsejtek kommunikációs kódjának egyik titkát
A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói megfejtették, hogyan tudnak az idegsejtek egységes jeleket küldeni egymásnak.
Száz év után visszatértek a polinéziai viharfecskék Kamaka szigetére
A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listája szerint a polinéziai viharfecskék veszélyeztetett állatok, mindössze 250-1000 példány él belőlük a vadonban.
A gyököt vonó ló, a jelnyelvet beszélő csimpánz és az eszközhasználó varjú
Mi különbözteti meg az állati intelligenciát az emberi elmétől? Hogyan változott a zsenikép a 21. századra, és hova tűntek a nagy elmék?
Látványos csillaghullással kezdődik az év
Érkeznek a Quadrantidák, az egyik legbőségesebb meteorzáport hozó raj.
Már kétezer éve is meghívót küldtek a születésnapi bulikra
A fatáblán olvasható meghívó a legkorábbi, nő által írt latin szöveg, amelyet ismerünk.
Madárszámlálásra hív mindenkit a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nagy téli madárles címmel országos madárszámlálásra hívja a lakosságot február 28-ig.
2+5 felforgató trend, amely 2025-ben gyökeresen átalakíthatja az életünket
Kvantumszámítógépek, MI-ügynökök és humanoid robotok, akik már itt dörömbölnek az ajtónkon. Képesek leszünk lépést tartani a technológiai fejlődés ütemével?
Az éghajlatváltozás, a fajok kihalása és a vízminőség romlása egymással összefüggő problémák
A természetvédelmi és környezeti kihívásokkal foglalkozó tudósok új jelentése rámutat arra, hogy az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése, a vízminőség romlása és az élelmiszer-biztonság szorosan összekapcsolódik. A Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatások Kormányközi Platformja (IPBES) átfogó jelentése megállapítja: e problémákat nem lehet egymástól elszigetelten kezelni.
Különleges szarkofágleletet tártak fel Luxorban
A Strasbourgi Egyetem és a Francia Keleti Régészeti Intézet (Institut francais d’archeologie orientale – IFAO) régészei az egyiptomi Középbirodalom korából származó szarkofágot tártak fel Luxorban.
A mesterséges intelligencia a forradalom maga vagy a végjáték kezdete?
Akár csodáljuk, akár félünk tőle, az MI átrajzolja a művészetet, tudományt és mindennapi életünket. De vajon képesek vagyunk lépést tartani vele?