Tudomány

Ötletes magyarok, avagy a T-Modelltől a Rubik-kockáig

70 éve, 1955. december 4-én hunyt el Galamb József magyar mérnök, a Ford T-modell megalkotója, aki óriási hatással volt a világ autógyártására és magára a mobilizációra.

Megalakult az Élvonal alapítvány

Az Élvonal Program megvalósítása érdekében hivatalosan is megalakult az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, amely a világszínvonalú csúcskutatást és a tehetséggondozást kapcsolja össze egyetlen, hosszú távra tervezett intézményi keretben – mondta el november 25-én az MTI-nek Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal alapítvány kuratóriumának elnöke.

Nyolcmillió telefonmentes percnél jár az Analóg November

Telefonmentes időtöltésre és az offline pillanatok gyűjtésére buzdítanak minden diákot, pedagógust és szülőt az Analóg November szervezői. A kezdeményezéshez – melynek keretében november első két hetében tízezer ember nyolcmilliónál is több telefonmentes percet rögzített – még érdemes csatlakozni, mert a legtöbb offline pillanatot összegyűjtő intézmény közösségeit értékes nyeremények várják.

Isten éltesse a Lánchidat!

„Nézz le a Lánchídról a vén Dunára, nézd meg a vén folyót, megvan-e még” – énekli Cseh Tamás a Lánchíd című dalában, mintegy leltárt készítve, mi maradt meg, és mi veszett el.

Makovecz Imre forradalmat hozott az építészetbe

Kilencven éve, 1935. november 20-án született Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építész, a magyar organikus építészet iskolateremtő személyisége, többek között a paksi Szentlélek-templom, a makói Hagymaház, az egri uszoda és az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja alkotója.

Elkezdték bevenni az agyagkatonák a Szépművészeti Múzeumot

Már érkeznek a kínai agyagkatonák a Szépművészeti Múzeum november végén nyíló Az öröklét őrei – Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítására, amelyhez hasonló léptékű tárlatot az elmúlt 25 évben nem rendeztek sehol Közép-Európában – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bemutattak egy katonai középvezetőt ábrázoló kétezer éves szobrot.

Megújult az erdélyi kastélyok legnagyobb adatbázisa

Új adatokkal, korabeli és friss fotókkal, szakirodalommal frissült az erdélyi kastélyok adatbázisa, a Kastély Erdélyben, mely szerkezeti frissítésen is átesett.

Átadták a BISEL program idei díjait

Átadták az idei BISEL verseny és Az év BISEL fotósa 2025 pályázat díjait november 18-án Budapesten. A 2024–2025. évi versenyt Vízi életközösségek címmel hirdették meg, a versenyen harmincegy iskolából összesen ötvenkét csapat vett részt.

A fiatal kerecsensólymoknak jó a magyar pocok

A tavalyi rekord után idén is tovább nőtt a fokozottan védett kerecsensólyom magyarországi költőállománya, így a párok száma mára meghaladja a kétszázat.

Veszélyes hely lett a Louvre

Váratlanul lezárták november 17-én a párizsi Louvre múzeum ókori görög műkincseket kiállító Campana Galériáját a födém gerendáinak meggyengülése miatt – közölte a múzeum, hozzátéve, hogy az épület érintett területén dolgozókat áthelyezték.

A világ legjobbjai között a Néprajzi Múzeum

A világ legjobb digitális projektjeit díjazó dubaji F@IMP fesztiválon két díjat is nyert a Néprajzi Múzeum: az új gyűjteményi kiállítás digitális fejlesztése az ICOM Dubai Különdíjat nyerte el, a múzeum EthnoFusion projektje pedig az Oktatás és Közvetítés Díját érdemelte ki.

Máté Enikő családfakutató a rég elfeledett valóságot tárja fel

A felmenőink története az életünk értelmének tarthat tükröt. A családfakutatás útjáról, módjáról és jelentőségéről beszélgettünk Máté Enikő családfakutatóval.

Néhány nap múlva tetőzik a Leonidák meteorraj

Hétfőről keddre virradó éjszaka tetőzik a Leonidák meteorraj, amikor óránként akár tizenöt hullócsillag is feltűnhet az égbolton a Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatása szerint.

Csak a mostban érdemes élni – már nézhető a Kék Cetli tizedik epizódja

Mi történik, ha megállunk egy pillanatra? Ha nem rohanunk tovább, hanem hagyjuk, hogy a jelen megtartson minket? A Kék Cetli tizedik epizódjában dr. Farkas Levente András és vendégei ezúttal a most erejét kutatják.