Tudomány

Kis ország, nagy szellemek – a Magyar Tudomány Éve

Kétszáz éve, 1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, amelyből később megszületett a Magyar Tudományos Akadémia, és vele együtt egy olyan szellemi örökség, amely máig meghatározza Magyarország helyét a világ tudományos térképén. A jubileum alkalmából Magyarország 2025/2026-ot a Magyar Tudomány Éveként ünnepli, november 3-át pedig a Magyar Tudomány Ünnepeként tartja számon.

Mi azt tanítjuk, hogy az adás közjó, nem önpromó

A Pécsi Tudományegyetem a House of Giving tudásmegosztó szervezettel együttműködve Magyarországon elsőként vezette be a filantrópia tantárgy oktatását. A kurzusról az egyik kezdeményezővel, Vizler Viktóriával beszélgettünk.

Kettőszáz éves a Magyar Tudományos Akadémia

Széchenyi István pozsonyi emléktáblájának megkoszorúzásával, az Akadémia megújult székházában nyíló kiállítással, nemzetközi konferenciával és országszerte előadásokkal emlékeznek novemberben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulójára.

Két ünnep, egy univerzális emberi tapasztalás

A halloween és a halottak napja látszólag két külön világ, valójában mégis ugyanabból az ősi emberi tapasztalatból táplálkoznak: a halállal való szembenézésből. Hogyan fonódik össze félelem és emlékezés, szórakozás és gyász?

Szegeden megleshetjük, hogyan szállnak a darvak

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság túravezetői közreműködésével szervezik az őszi daruleseket a szegedi Fehér-tóhoz.

További gyanúsítottakat vettek őrizetbe a műkincsrablás miatt

Öt újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Louvre-ban történt műkincsrablás miatt – közölte október 30-án az RTL francia rádióállomás. Az öt személyt egyszerre, különböző helyszíneken tartóztatták le a párizsi régióban október 29-én 21.00 óra körül – mondta el a rádiónak Laure Beccuau párizsi ügyész.

Az erdő mélyére visz a Kék Cetli nyolcadik epizódja

Van, hogy egy fa árnyékában, a természet csendjében érti meg az ember, mennyire törékeny az élet. A Kék Cetli nyolcadik epizódjában dr. Farkas Levente András a Mátrába indul.

Meghalt György Péter író, esztéta, médiakutató

Hetvenegy éves korában elhunyt György Péter író, esztéta, médiakutató, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

Vidám zöldségtermesztés a nukleáris katasztrófák árnyékában

Aki kézbe vette Sam Coffman Túlélők kertje – Hogyan termesszük meg magunknak az élelmiszert? című könyvét, már bizonyára locsolt a teraszán paradicsompalántákat, vagy rendszeresen jár a hegymászós alaptáborok hippis világát idéző közösségi kertekbe, hogy leszüretelje az epret.

Elfogtak két gyanúsítottat a párizsi műkincsrablás ügyében

A világ egyik leghíresebb múzeumába, a párizsi Louvre-ba október 19-én törtek be és felbecsülhetetlen történelmi értékű tárgyakkal távoztak onnan a bűnözők.

A csend formája – Református design és építészet a 21. században

A modern designban a skandináv letisztultságot vagy a japán vabi-szabi esztétikát ünnepeljük – miközben a Kárpát-medence református templomai évszázadok óta hasonló vizuális nyelvet beszélnek. A felesleg elhagyása, az anyag természetes szépsége, a fény szerepe mind a lényegre irányulás gesztusai. A mai designerek számára ez a letisztult hagyomány inspiráló párhuzam a kortárs minimalizmushoz.

Mi köti össze a gazdasági elit előnyét, a sikeres tudósokat és a tumoros sejteket?

A Máté-effektus a társadalomban és a természetben egyaránt működik: aki előnnyel indul, gyakran behozhatatlan fölényre tesz szert.

Már Izland sem szúnyogmentes

Először találtak szúnyogokat a természetben Izlandon, azon ritka országok egyikében, ahol eddig nem éltek – közölte egy kutató. Három szúnyogot – két nőstényt és egy hímet – fedeztek fel a fővárostól, Reykjavíktól mintegy harminc kilométerre északra – mondta el Matthias Alfredsson, az izlandi Természettudományi Intézet entomológusa.

Csak lélegezz, hallgass a szívedre, és merülj el a Kék Cetli hetedik epizódjában

Mi van akkor, ha az élet nem arról szól, hogy mindig mindent megértsünk, hanem sokkal inkább arról, hogy egyszerűen csak hagyjuk megtörténni és merjük megélni azt? A Kék Cetli hetedik epizódjában dr. Farkas Levente András a mindennapok hirtelen elillanó, de annál szebb pillanatainak nyomába ered.

Ritka aranyrögöket loptak el a párizsi Természettudományi Múzeumból

A szeptemberben a párizsi Természettudományi Múzeumból ellopott ritka aranyrögök ügyében vádat emeltek bűnszövetkezetben elkövetett lopás címén egy kínai nő ellen, akit előzetes letartóztatásba helyeztek – jelentette be október 21-én a párizsi ügyészség.

Jubileumi kincskereső játékot indít a Múlt-kor

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Múlt-kor magazin, a jubileum alkalmából országos kincskereső játékkal várják október 21-től a történelem iránt érdeklődő olvasókat. A játékban országszerte huszonöt múzeumban rejtettek el ajándékcsomagokat, amelyek megtalálásához a Múlt-kor Facebook-oldalán megjelenő nyomravezető epigrammák adnak segítséget.