Anglia a XIV. század végén zaklatott időszakot élt át. A lakosság száma a nagy pestisjárvány miatt majdnem a felére, 2-2,5 millióra csökkent, ami munkaerőhiányhoz vezetett. A jobbágyok ezt kihasználva igyekeztek kedvezményeket kiharcolni, ám a Franciaországgal vívott százéves háború miatt egyre nagyobb adóterhekkel sújtották őket. 1381-ben Wat Tyler vezetésével parasztfelkelés robbant ki, amelyet levertek ugyan, de ezután a robot visszaszorult, és a jobbágyság egyre nagyobb része váltotta meg magát.
Az angol trónra 1422-ben, alig kilenc hónaposan került a Plantagenet dinasztia Lancaster ágából származó VI. Henrik. A gyengekezű király alatt az ország anarchiába süllyedt, elvesztette a franciákkal 1337 óta vívott háborút is, a kontinensen Calais maradt az egyetlen angol birtok. Henrik 1453-ban teljesen megőrült, ezért a főnemesek Richárdot, York hercegét választották meg a királyság védelmezőjének. Henrik elméje két évvel később feltisztult és eltávolította a herceget a királyi tanácsból, aki válaszul háborút hirdetett. (A Yorkok és a Lancasterek egyaránt a százéves háborút megindító III. Edvárdtól származtatták trónigényüket, a Lancaster címerben vörös, a Yorkban fehér rózsa szerepelt, innen a Rózsák Háborúja elnevezés.)
Richard 1460-ban elesett a csatamezőn, de több ütközetben is diadalmaskodó fia IV. Edvárd néven egy év múlva királlyá koronáztatta magát, Henriket pedig bebörtönözette. Edvárd kemény kézzel uralkodott, lázadó és részeges öccsét a legenda szerint egy hordó malvázia borba fojtva végeztette ki. Az általános elégedetlenséget kihasználva a Lancaster-párt 1470-ben visszaültette Henriket a trónra, de a következő évben ismét Edvárd kerekedett felül, és kivégeztette vetélytársát, ezzel a Lancaster-ház férfiágon kihalt.
A korona 1483-ban Edvárd kiskorú fiára, V. Edvárdra szállt, őt két hónap uralkodás után nagybátyja bebörtönöztette, majd meggyilkoltatta, s III. Richárd néven magát kiáltatta ki királlyá. Ekkor már a York-ház híveinek nagy része is az anyai ágon a Lancaster-családból származó Tudor Henrik mellé állt, aki 1485. augusztus 22-én a bosworthi csatában döntő győzelmet aratott. Ezzel a Rózsák Háborúja véget ért, a VII. Henrik néven trónra lépő új uralkodó IV. Edvárd lányát vette feleségül, egyesítve a két házat, az új Tudor-dinasztia címere a vörös és a fehér rózsát kombinálta.
A három évtizedes háborúskodás a köznép életét nem tette sokkal nehezebbé, mert a csatákat jobbára a nemesek és azok csatlósai, valamint zsoldosok vívták, és eközben is mindkét fél próbált minél kisebb pusztítást végezni saját birtokain. Akkoriban nem létezett állandó hadsereg, helyőrség folyamatosan csak a harcokból kimaradó utolsó franciaországi brit erősségben, Calais városában állomásozott. A közhiedelemmel ellentétben az ütközeteket jobbára gyalog vívták, az egyetlen kivétel az 1459-es Blore Heath-i csata volt, amelyben a Lancaster-párti nehézlovasság rohamát nyílzápor tizedelte és állította meg.
A kor szokása szerint a csata után az elfogott nemeseket kivégezték, a köznépet futni hagyták. A végső veszteséglistán így a walesi herceg, kilenc herceg, egy márki, tizenhárom earl és huszonnégy báró szerepelt. A háború annyira megritkította az angol főnemesi családokat - a hatvannégyből huszonhat teljesen kihalt -, hogy egyes történészek már innentől számítják a feudális korszak végét.
