Elektromos impulzusok – Laura Bassi és Giuseppe Veratti
Ha valaki azt gondolja, hogy a 18. században egy nő legfeljebb az ünnepi vacsorákat vezényelhette le kiemelkedő szakértelemmel, akkor még biztosan nem találkozott Laura Bassi nevével. Bologna büszkesége 1732-ben szerezte meg filozófiai doktorátusát, amivel az első női egyetemi professzor lett Európában. Az akadémiai világ azonban nem fogadta tárt karokkal: professzori címet kapott ugyan, de az egyetem nem igazán akarta a hallgatóság elé engedni.
1738-ban feleségül ment Giuseppe Veratti orvoshoz és anatómushoz, akivel közösen nemcsak nyolc gyermeket neveltek – bár csak öt érte meg a felnőttkort –, hanem egy saját laboratóriumot is kialakítottak az otthonukban. Itt Bassi végre szabadon kutathatott és taníthatott, Veratti pedig nemcsak férjként, hanem tudományos partnerként is támogatta. Kettőjük közös érdeklődése az elektromosság felé fordult, amely akkoriban az egyik legizgalmasabb kutatási terület volt.
Ahogy laboratóriumuk egyre híresebb lett, neves tudósok, köztük Alessandro Volta és Felice Fontana is megfordultak náluk. Bassi és Veratti elméleti és gyakorlati kísérleteikkel is hozzájárultak az elektromosság megértéséhez – még ha az úgynevezett „elektromos folyadék” természetéről alkotott elképzeléseik ma már kissé naivnak tűnhetnek is.
Laura Bassi végül 1776-ban kapta meg a professzori állást az Istituto delle Scienzében, ezzel végre hivatalosan is elismerve évtizedes munkásságát. Két évvel később, 1778-ban hunyt el, hátrahagyva egy olyan örökséget, amely a tudományos világban ma is inspiráló.
Sugárzó kapcsolat – Marie Skłodowska és Pierre Curie
A tudományos világ nem éppen a romantikáról híres, de vannak kivételek – például a Curie család, ahol a szerelem és a radioaktivitás kéz a kézben járt. Két generáción át bizonyították, hogy a kémia nemcsak az elemek között működhet, de a laborasztalon túl is.
Amikor a tehetséges fiatal lengyel diáklány, Marie Skłodowska Párizsba érkezett, hogy fizikát tanuljon, még nem sejtette, hogy ott meg fog ismerkedni egy szerény, de zseniális tudóssal, Pierre Curie-vel. Bár Marie eleinte habozott a házasságot illetően – Lengyelországba készült vissza, hogy majd ott fog tanítani –, Pierre kitartóan udvarolt neki, sőt felajánlotta, hogy vele tart, akárhová is megy. Végül Párizs mellett döntöttek, ahol egy életre szóló együttműködés vette kezdetét.
A házaspár közösen kutatta a radioaktivitást – amit akkor még nem így neveztek, hiszen ők alkották meg ezt a szót. Felfedezték a polóniumot és a rádiumot, amiért 1903-ban megosztott fizikai Nobel-díjat kaptak Henri Becquerellel. Az akadémia először csak Pierre-t akarta díjazni, de ő határozottan jelezte: Marie nélkül nem lenne mit díjazni.
A házasságuk nemcsak tudományos szempontból volt példaértékű, hanem emberileg is: amikor nem a laborban dolgoztak, hosszú biciklitúrákra mentek, vagy gyerekeikkel játszottak. A sors azonban gyorsan véget vetett az idillnek: 1906-ban Pierre egy tragikus balesetben életét vesztette. Marie azonban nemcsak megőrizte közös örökségüket, hanem tovább is vitte azt: 1911-ben másodszorra is Nobel-díjat nyert, akkor már kémiából, amivel ő lett a világ első kétszeres Nobel-díjasa. 1934-ben hunyt el aplasztikus anémiában, amit szinte biztos, hogy a radioaktív anyagokkal való munka okozott.
A radioaktivitás ragadós – Irène Curie és Frédéric Joliot
És ha azt gondolnánk, hogy itt véget ér a történet – nos, a Curie-k világában a tudomány és a szerelem generációkon átívelő dolog. Ugyanis Marie és Pierre lánya, Irène, aki szó szerint a radioaktivitásba nőtt bele, maga is fizikus lett. A Radium Intézetben dolgozva találkozott Frédéric Joliot-val, aki nemcsak briliáns tudós volt, hanem hozzá hasonlóan szenvedélyesen hitt a tudomány erejében.
Irène és Frédéric együtt fedezték fel a mesterséges radioaktivitást – vagyis rájöttek, hogy bizonyos anyagok bombázásával új, sugárzó elemeket lehet létrehozni. Ez az áttörés forradalmasította az orvostudományt és az atomfizikát, és 1935-ben kémiai Nobel-díjat hozott nekik.
A Joliot-Curie házaspár nemcsak a tudományban volt szövetséges, hanem a társadalmi ügyekben is. Elkötelezett antifasiszták és a szólásszabadság hívei voltak, ami nem mindig tett jót a karrierjüknek, de a meggyőződésüket nem adták fel. Irène végül – akárcsak édesanyja – a sugárzás káros hatásai miatt betegedett meg, és 1956-ban hunyt el. Frédéric két évvel később követte.
Ugyan Marie és Pierre másik lánya, Ève nem a tudományt, hanem az újságírást választotta, neki is köze volt egy Nobel-díjhoz. Férje, az amerikai diplomata, Henry Labouisse az UNICEF főigazgatójaként vette át a szervezetnek ítélt Nobel-békedíjat. Az 1965-ös díjátadón Ève is ott volt.
Rulettasztaltól a számítógépig – Dán Klára és Neumann János
Dán Klára nem készült a tudományos életre. Egy budapesti villában nőtt fel, ahol a családi vacsorák gyakran hajnalig tartó partikba fordultak. Matekból teljesen reménytelennek tartotta magát, viszont műkorcsolyázásban országos bajnok lett. Az élet azonban más terveket tartogatott számára: négy házassága közül a harmadik egy zsenivel, Neumann Jánossal kötötte össze.
Monte-Carlóban találkozott először Neumann-nal, aki épp egy saját rulettszisztémával próbálkozott – kevés sikerrel. Később, Budapesten, végtelen kávéházi beszélgetések során találtak egymásra. Dán ekkor éppen második házasságából készült kilépni, és Neumann is elvált első feleségétől. „Teljesen világossá vált, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve” – emlékezett vissza később Klára.
Házasságuk után Princetonba költöztek, ahol a város egyik legelőkelőbb otthonát töltötték meg pazar estélyekkel és tudományos eszmecserékkel. Klára azonban nemcsak társasági eseményeket szervezett, hanem a tudományos munkában is részt vett. Miközben Neumann az ENIAC és az EDVAC tervein dolgozott, Dán az első programozók között volt, akik az elektronikus számítógépek kódjait írták. Bár hivatalosan nem mindig tüntették fel, jelenléte kulcsszerepet játszott a modern számítástechnika születésében.
Amikor férje a Los Alamos-i atomprogramba bekapcsolódott, ő továbbra is ott volt mellette, de nemcsak feleségként, hanem a tudományos háttérmunkában is. Húszéves házasságuk Neumann korai halálával ért véget 1957-ben, rákos lett, amit valószínűleg a Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumban töltött ideje alatt történt sugárterhelése okozott.
Dán Klára ezt követően még egyszer, negyedszer is férjhez ment, ezúttal Carl Eckart fizikushoz. A házaspár La Jollában telepedett le, de a nő depressziós lett. 1963-ban egy szép őszi napon elegánsan felöltözött, majd egyszerűen besétált a tengerbe. A vizsgálatok megállapították, hogy öngyilkos lett.
Gráfok, amelyek összekötnek – Turán Pál és T. Sós Vera
Az 1910-ben született Turán Pál a számelméletben és a gráfelméletben elért eredményeivel vált világszerte ismertté. A hatványösszegmódszer kidolgozásával és az analitikus számelmélet területén végzett munkájával jelentősen hozzájárult a matematika fejlődéséhez. A Turán-féle gráftétel az egyik legismertebb eredménye, amely ma is alaptételnek számít a gráfelméletben.
T. Sós Vera 1930-ban született, és mindig kimagasló matematikai tehetséget mutatott. Kutatásai a kombinatorika, a számelmélet és a matematikai analízis kérdéseire összpontosítottak. Az Erdős–Rényi–Sós-féle barátságtétellel maradandó eredményt hagyott hátra a gráfelmélet területén. A tudományos életben kivívott tekintélyét mutatja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává vált, és a matematika egyik vezető alakjaként tartották számon.
1952-ben kötött házasságuk nemcsak magánéleti szövetség volt, hanem tudományos partnerség is, amelyben egymást inspirálva formálták a magyar matematikai gondolkodást. Két fiuk született: Turán György, aki matematikusként és kandidátusként folytatta apja hivatását, valamint Turán Tamás, aki filozófusként és hebraistaként vált ismertté. Ma mindkettőjük nevét kisbolygó viseli, illetve 2006-ban az MTA létrehozta a Turán Pál-díjat, amellyel olyan kiemelkedő tudományos eredményeket ismernek el, amelyek elsősorban Turán Pál kutatási területeihez és azok alkalmazásaihoz kapcsolódnak. A díjat évente egy, negyven év alatti magyar állampolgár nyerheti el.
Valószínűleg nem ezzel számoltak – Rényi Alfréd és Rényi Kató
Rényi Alfréd és Rényi Kató házassága a matematika világában is különleges helyet foglal el: két kivételes elme szövetsége volt, amelyet tragikus végzet zárt le.
Rényi Alfréd 1921-ben született egy szellemi óriásokat felvonultató családban. Nagyapja, Alexander Bernát a magyar filozófia kiemelkedő alakja, az MTA tagja volt, és maga is matematikai munkákat publikált. Ezzel a háttérrel nem meglepő, hogy a fiatal Rényi a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdte tanulmányait, a háború éveiben viszont kényszermunkára hívták be, ahonnan megszökött, majd bujkálnia kellett. 1945-ben doktorált, ami után gyorsan haladt előre tudományos pályáján: Leningrádban folytatta kutatásait, majd a budapesti és a debreceni egyetemen tanított.
Alfréd a valószínűségszámítás területén alkotott maradandót: ő fektette le az iskola alapjait Magyarországon, és számos áttörő eredményt ért el. Kiemelkedő munkái között szerepelt a kvázi Goldbach-sejtés megoldása, valamint a Borel-tétel általánosítása. Az információelmélet területén olyan módszereket dolgozott ki, amelyek ma is meghatározzák a digitális adatátvitelt: kimutatta, hogyan lehet az információ mennyiségét és a bizonytalansági mérőszámokat összekapcsolni. Eredményei hozzájárultak az információs technológiák fejlődéséhez, különösen a digitális műsorszórás területén. Matematikai pályafutása mellett aktívan részt vett a matematika oktatásának megújításában, szerkesztett tudományos folyóiratokat, és a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként a tudományos közélet meghatározó alakja volt.
Felesége, Rényi Kató szintén tehetséges matematikus volt, akinek munkássága és tehetsége révén nagy jövőt jósoltak neki, többek között Turán Pál mellett is dolgozott. Elsősorban a komplex függvénytan területén végzett tudományos munkát.
A szakmai sikerek ellenére sorsuk tragikus fordulatot vett. Amikor Alfréd 48 éves korában súlyosan megbetegedett, Kató nem bírta elviselni a férje betegsége és szenvedései miatti fájdalmat, és önkezével vetett véget életének 1969-ben. Fél évvel később Rényi Alfréd is követte őt a halálba.
