Néhány héten belül felállítják a Corvin Sétány új, egészen szemkápráztatónak ígérkező képzőművészeti alkotásait.

Mikus Áron kompozícióját a Futureal-csoport és a Magyar Képzőművészeti Egyetem fiatal művészeknek kiírt közös pályázatán választották ki, 22 pályamű közül. A versenyen a művészeti felsőoktatási intézmény hallgatóitól, illetve diplomásaitól olyan kiemelkedő műalkotás létrehozását várták, amely hangsúlyos részévé válik a modern sétánynak, ugyanakkor eredeti és interaktív módon vonja be a járókelőket. A Triptichon és a Dual nonfiguratív alakjának nem csak tükörfényes, dúr alumínium felülete formabontó, de az elkészítése, illetve felállítása is emberpróbáló feladat.

A szobrok 180 különálló darabból épülnek fel, amelyeket műhelymunka keretei között, sablonok segítségével hegesztettek össze. Ezekből három különálló elem alakítottak ki, amiket már a Corvin Sétányon illesztenek egymáshoz. 

A nyertes pályamű a Corvin-negyed olyan emblematikus alkotásaihoz csatlakozik, mint a Szanyi Péter által tervezett Einstand ötalakos bronz kompozíció, a Győrfi Lajos által készített '56-os Pesti srác emlékmű vagy a Zalavári József művészeti vezetésével megalkotott Corvin Gömböc szobor.