Turczi István kapja a boszniai Szerb Köztársaság idei nemzetközi irodalmi nagydíját

Egyéb

A magyar irodalom ismét egy nemzetközileg is jegyzett, rangos elismerésben részesül.

A boszniai Szerb Köztársaság fővárosában, Banja Lukában szeptember 16. és 18. között hetedik alkalommal megrendezendő Nemzetközi irodalmi napokon egy szerb–olasz–amerikai összetételű szakmai zsűri javaslata nyomán Turczi István József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő, egyetemi oktató, a Magyar PEN Club főtitkára, a Magyar Írószövetség költői szakosztálya elnöke kapja az idei Otvorena knjiga – Nyitott könyv elnevezésű nemzetközi irodalmi nagydíjat.

A díj rangját emeli, hogy az eddigi négy díjazott között van a nemrég irodalmi Nobel-díjra jelölt orosz Vjacseszlav Kuprijanov is. A zsűri szakmai indoklása kiemeli, hogy Turczi Üresség című könyve (Scolar, 2017, 2. kiadás), amely egyetlen, négy zenei tételre épülő versfolyam, T. S. Eliot Négy kvartet-ének magasságaiba emelkedik a huszonnégy órába sűrített emberi lét erejének és törékenységének egyidejű, bravúros felmutatásával. A díjjal járó pénzösszeg és a híres szerb szobrász, Sonja Bikic alkotása mellett Turczi Istvánt a Szerb Írószövetség tiszteletbeli
tagjává választják, és a jövő évi fesztiválra díszkiadásban jelentetik meg a magyar szerző válogatott versgyűjteményét Fehér Illés fordításában.

Nyitókép: Turczi István József Attila-díjas költő. Fotó: MTI/Bruzák Noémi