Turisták keresik az asszaszin erőd titkát

Kultpol

A 2000-ben elkezdett és tavaly befejezett restaurálás során Masyaf vára összeomlásának megakadályozása mellett fény derült az egykori mindennapokra is. Az elmúlt évszázadok több tonna törmelékének eltakarításával pedig az asszaszinok középkori mindennapjai is feltárultak. A munkálatok során kamrákat, forrásokat és átjárókat ástak ki, illetve több száz érme és kerámia került elő, amelyek a régészek szerint sok mindenben újraértékelhetik a térség történetét.

A szakembereknek azonban nem volt könnyű dolga, ugyanis a város mára szinte teljesen egybeépült a várral, így 12 épületet kellett megvásárolni a helyiektől, és azok lebontásával tették jobban megközelíthetővé az épületet. Az eredetileg három évesre becsült projekt időtartama azonban menet közben a felfedezések gazdagsága miatt duplázódott meg. Ennek során találták meg a menekülésre szolgáló titkos alagutat, egy hagyományos fürdőépületet és a csatornahálózatot, amely az esővizet a kastély alatti ciszternákba vezette el.

A feltárás után a restaurálást hagyományos módszerekkel és 12-13. századi építőanyagokkal végezték el. Emellett az 1980-as évek restaurálásainál használt betont is elbontották, majd azt hagyományos anyagokra cserélték. Szíriában nem ez az első hasonló akció: korábban hasonló szellemben állították helyre Krak Des Chevaliers illetve Aleppó kastélyát is. A szakértők reményei szerint hamarosan a turisták is felfedezik majd a várat.

Haytham Ali Hasan,a vár restaurálási munkálatait irányító régész szerint a leginkább az lepte meg őket, hogy hírnevük ellenére az asszaszinok nem voltak túl jók a várépítésben, még ha a mai látogatók szemében az épület lenyűgözőnek is hat. "A vár védelmi rendszerei igen gyengék" - állapította meg a régész. Az asszaszinok ugyanis a keresztesek és Szaladin várait próbálták lemásolni, ám ez a szekta viszonylagos szegénysége miatt csak felemás módon sikerült.

A gyilkos kultusz hívei más téren kompenzáltak: a megfélemlítéseken és merényleteken alapuló taktika sokszor felülmúlta a fegyveres erőt. Ez bizonyosodott be akkor, amikor Szaladin a kastély elfoglalása mellett döntött. A kurd származású vezető korábban több keresztes várat is elfoglalt, de Masyafba beletörött a bicskája: az ellene megkísérelt merényletek miatt hamarosan elvonult seregével.