Tósoki Imre polgármester elmondta, hogy a háromszintes turisztikai központot 482 millió forintból alakítják ki. A munkálatok megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint év végére készül el. Hozzátette, hogy a több Balaton környéki települést érintő, 3 milliárd forintos uniós fejlesztés részeként megvalósuló tihanyi beruházás keretében megújul a Visszhang-domb is.

Az új turisztikai fogadóközpont földszintjén a Tourinform iroda működik majd, az első és a második emeleten pedig kiállítóteret alakítanak ki, amely közösségi térként is használható lesz. A központba tervezett tárlat Tihany és a Balaton környékének egykori életét mutatja majd be akadálymentes környezetben.

A település 19. századi magtárát 1963-ban alakították át mozivá és kultúrházzá Callmeyer Ferenc építész tervei alapján. A jelenlegi felújítást követően az épület megőrzi műemlék jellegét – mondta Tósoki Imre.

Nyitókép: Tihany, forrás: Wikipedia