A túszdráma helyszíne: Észak-Oszétia történelme

Kereszténység és iszlám keveredése

A mai Észak-Oszétia területe több ezer éve lakott vidék: korai felvirágzását elősegítette, hogy földje igen termékeny, s hogy itt haladt el egy fontos kaukázusi kereskedelmi út is. Jelenlegi lakosainak ősei az alánok voltak: a háborúkból élő, indo-iráni nyelvet beszélő nomád nép az i. sz. 7. században érkezett meg a területre.

Az alán állam a 9. században alakult meg, lakói a bizánc hittérítők hatására felvették a kereszténységet. Az ország nyugati területén létrehozott érsekség a konstantinápolyi patriarkátus alá tartozott. Az országban megindult a templomok építése, s az alán állam hamarosan a kaukázusi térség egyik legerősebb állama lett. Legnagyobb bevételét a Kínába tartó kereskedelmi útvonal, a Selyemút jövedelméből nyerte.

A középkorban Alániát többször feldúlták a külső hódítók, a legsúlyosabb csapást a mongol invázió jelentette a 13. században, mely megtizedelte az ekkor már oszétnak nevezett lakosságot. A muszlim vallást a kabarok hozták a területre a 17. században. A mongol uralom alatt álló és az Oszmán Birodalom részét képező Krím Kaganátus folyamatos támadásai miatt Alánia-Oszétia a 18. században szövetséget kötött az Orosz Birodalommal.

Az oszét területek közül - a kaukázusi orosz terjeszkedés egyik első állomásaként - Észak-Oszétia került először orosz uralom alá 1774-ben. Észak-Oszétia fővárosa, Vlagyikavkaz volt az első orosz katonai helyőrség a térségben. Oszétia 1801 és 1806 között került teljes egészében orosz uralom alá.

Az orosz megszállástól a Szovjetunióig

Az oroszok megjelenése villámgyors fejlődést hozott a térségnek: megkezdődött az iparosítás, út- és vasútépítésekbe kezdtek, hogy megszüntessék Oszétia elszigeteltségét, elmaradottságát. A grúz katonai út, mely Tbiliszit kötötte össze Vlagyikavkazzal, és a Kaukázuson átvezető legfontosabb kereskedelmi útvonal is volt egyben, 1799-ben épült meg, és ezzel párhuzamosan készült el a Vlagyikavkazt Rosztov-Donnal összekötő vasútvonal is.

A hagyományos kultúra átesett némi oroszosításon, de az Oroszországgal és a Nyugattal kiépülő új kapcsolatrendszer segített a helyi kulturális élet felpezsdítésében is: az első oszét nyelven nyomtatott könyvek a 18. század végén jelentek meg. Oszétia Oroszországon belül a 19. században a Terszkaja régió részévé vált.

Az orosz forradalom után, 1920-1924-ben az ország északi részei a rövid életű Szovjet Hegyi Köztársasághoz tartoztak. Ebből hozták létre 1924. júliusában az Észak-Oszét Autonóm Területet, amelyből később Észak-Oszétiai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság vált. A terület így vált hivatalosan is a Szovjetunió részévé 1936. decemberében.

A déli terület a mensevik vezetésű Grúziai Demokratikus Köztársasághoz csatlakozott, ám a fehérek és vörösök közti véres harcok után ebből a területből létrehozták a Dél-Oszétiai Autonóm Kerületet. Itt is, akárcsak az északi részeken - bár a beszélt nyelv az oszét volt - bevezették az oroszt mint hivatalos nyelvet.

Iszlám propaganda Csecsenföldről

A második világháború során a németek 1942. novemberében megpróbálták elfoglalni Vlagyikavkazt, ám visszaverték őket. A hidegháború végén Észak-Oszétia a Szovjetunió első tagköztársasága, mely 1990. június 20-án deklarálta függetlenségét - bár ezután a Független Államok Közösségének tagjaként szerepelt.

A Szovjetunió felbomlása az oszét nép problémáit is a felszínre hozta, melye közül az egyik legsúlyosabb a két részre osztottság volt. Az északi területek a Független Államok Közösségeként léteztek, míg Dél-Oszétia a grúz állam része volt. Az 1991-es déli függetlenség elérése után Grúzia azonban bekebelezte ezeket a területeket, így az ott élők nagy része az északi területre menekült. Ezt a párszázezer menekültet Észak-Oszétiában a Prigorodnij körzetben telepítették le, ám ez a lépés folyamatosan ellentéteket szült az itt élő ingusokkal.

A Terek folyó jobb partján fekvő Prigorodnij Körzet ugyanis eredetileg Ingusföld része volt, ám Sztálin 1944-ben Észak-Oszétiának adta ezt a területet, mikor az ingusok legnagyobb részét Közép-Ázsiába deportáltatta. Bár az ingusoknak később megengedték a hazatérést, a területet nem csatolták vissza Ingusföldhöz. Egy helyi 1982-es törvény azonban Oszétiában is megtiltotta az ingus betelepedést és az állampolgárság felvételét. Az ingusok és dél-oszétek közti etnikai konfliktus általában az ingusok Észak-Oszétiából való kitelepülésével járt, és a konfliktus máig megoldatlan maradt.

A másik fájó pont Észak-Oszétia számára a szomszédos Csecsenföld, ahonnan szintén a menekültek tömegeivel kell szembenézniük. Mindehhez járul még a terrorizmus fenyegetetése. Bár a lakosság többsége ortodox keresztény, és csak egy alacsony létszámú kisebbség követi a muszlim vallást, a kormányzat az elmúlt években komolyan tart a Csecsenföldről az országba irányuló iszlám propagandától.