Amikor az egyik kereskedelmi televízió közismert riportere felkonferálta a La Fura dels Baust mint "Baush"-t, majd amikor a színház egyik vezetője élőben kijavította, ám a Sziget programigazgatója rákontrázott, én már gondoltam, hogy a La Fura valahogy bosszút fog állni. Bosszút állt.
Az 1979 óta létező utcaszínház-kísérleti színház-rituális társulat világhírét a barcelonai olimpia megnyitója alapozta meg. Az 1992-es feledhetetlen előadás-show után a performensztől az operáig mindenféle művészeti vállalkozásba belevágtak, általában sikeresen és közmegelégedésre, legutóbb például a Borisz Godunovot vitték színre (2008). Két magyar vonatkozású esemény is akad a történetükben: valamikor a nyolcvanas években a Vágtázó Halottkémekkel léptek fel, majd éppen most, 2009 elején Ligeti György egyetlen operáját, a Le Danse Macabre című művet játszották Brüsszelben.
Sajnos a Szigetre külön, új produkcióval készültek, ami praktikusan azt jelenti, hogy egy-két régebbi előadásukból kivettek néhány elemet és összerakták új fényeffektekkel. A La Fura dels Baus igen színvonalasan dolgozik, komoly, óriási utcaszínház-konglomerátum (még hajójuk is van), ám úgy tűnik, akadnak pillanatok, amikor inkább a buli érvényesül. Persze az is lehet, hogy az előző évek kitűnő szigetes utcaszínházai kényeztettek el.
Amikor a körülöttünk ülők által kibocsátott gandzsa-szagból magunkhoz térünk, akkor a lombkoronákon szájat formázó fényjátékot figyelhetünk meg, amit egy ugráló párduc követ, miközben hörrenéseket játszanak be felvételről. Így kezdődik a The beat of the forest, vagyis Az erdő dobogása című előadás. Fény- és hangeffektek idéznék elő egy félelmetes éji erdő látványát. Négy ponton helyeztek el fákon ülő embereket, akik váltakozva felvillanó fények mellett rázzák az ágakat és kolompolnak. Ez először szép, másodszor elgondolkodtató, ötödszörre már unalmas.
A négy "bázisról" négy fehér leples királyfélét hoznak, egy-egy saroglyán állva, szolgáik kicsit Ku Klux Klán-szerű csuklyában ugrálnak körülöttük. Ők középen egyesülnek, majd az ott álló kicsiny toronyban megjelenik a magyar énekesnő, Bíró Eszter, aki elüti az időt, míg az első cirkuszi látványosság megjelenik: egy forgó kerék ereszkedik alá a daruról, benne akrobaták.
A második és gyönyörű darus jelenet egy fehérbe öltözött lány és egy piros férfi duettje, amely sajnos a legrövidebb ideig tart: lassú zenére a domboldalról a kis toronyba szállnak, ahol az énekesnő nyögdécselése mellett feltehetően összeadják őket. A harmadik darus jelenet egy régebbi munkából átemelt, első pillantásra fantasztikus képződmény: kb. ötven, értsd 50, fehérbe öltözött függeszkedő ember a levegőben.
Ők szépen forognak, pörögnek, de aztán valahogy alakzataik is üressé válnak. Pláne, hogy Az erdő dobogásának végén, az ötven emberes alakzat mellett tűzijátékot lőnek fel, rakétákat és pukkanós szivárványozó szerkezeteket. Hát látványosnak látványos, de nem értem, hogy hol maradt belőle a rituális, a jó kis tüzes vonulás, az eksztatikus tánc és egyáltalán maga az erdő dobogása.
