- Tizenkilenc évesen azt hittem, mindenem lehet, amit csak akarok. Még új nevem is.
- És miért pont ez a Wahorn? - kérdezem.
- Az eredeti, a Pintér se csúnya név, de én mindig vágytam egy w-vel kezdődőre. Ráadásul azt is akartam, hogy az egész hangozzon úgy, mint egy farkasüvöltés. Érti: uaahhooorn!
- És ez csak így ment a hetvenes években? Bement a tanácshoz, és közölte, hogy unja magát mint Pintér, kér új személyit? - akadékoskodom.
- Dehogyis! A rendőrségen először azt kérdezték, voltam-e már katona. Amikor mondtam, hogy nem, rám legyintettek: hátha ott megkomolyodik! Csakhogy elég hamar híres lettem, sokat írtak rólam az újságok. Engem lepett meg a legjobban, amikor egy nap utalványt dobtak a postaládámba, Wahorn András névre. Akkor nekem, Pintér Andrásnak meghatalmazást kellett írnom magamnak, hogy Wahornként fölvehessem a pénzt.
 |
|
Wahorn András a megnyitón
Fotó: Kollányi Péter (MTI)
|
Mit ér ma Magyarországon a küzdelmesen szerzett farkasüvöltő név: hamarosan kiderül. A galerista páros Kieselbach Tamás és Einspach Gábor ugyanis most piacra dobják Wahornt, és nem is akárhogy: részvényt csinálnak belőle, és hasonló marketinggel árulják, mint annak idején az OTP-részvényeket. Addig vegyen olcsón Wahornt, amíg van, pár év múlva úgy felszökik az ára, úgysem tudná megfizetni! Pillanatnyilag legjutányosabban nyolcezer forintért lehet megszerezni Wahorn-rajzot, háromszáznyolcvanezer a legdrágább. A cél, hogy a grafikus a bevételből új szakaszt nyithasson, nagyobb volumenű rajzokhoz foghasson.
Ahogy Kieselbach Tamás mondja, a kortárs képzőművészeti alkotások ára napról napra feljebb szökik. Minél több az üzem és a futószalag, annál nagyobb az értéke mindannak, amit kreatív gondolat és kézi munka teremt. Sajnos hozzá kell tenni azt is, hogy ma Magyarországon a rajz műfaj - akárcsak a fotó- vagy a videomunkák - messze lemarad a festmények népszerűsége mögött. - Valljuk be, a rajzot, akármilyen jó is, a festmény kistestvérének tekintik - mondja Kieselbach Tamás. - Inkább vázlatként, tanulmányként fogadják. Itthon! Nyugat-Európában persze előfordul, hogy tízmillió fontot adnak egy darab papírért.
Márpedig Wahorn András - bár zenét szerez, filmezik és fest - rajzban klasszikus. Rajzolt a szentendrei Vajda Lajos Stúdió kiállításaira, rajzolt a Bizottság zenekar tagjaként, és rajzolt tizenhárom éves amerikai szerencsepróbálásának minden egyes napján. Néha rajzpapírra, máskor rózsaszínű spirállapra, gyakran csak egy sárga, ragadós hátú "post-it"-re. Temérdek fecni, cédula, karton, füzetlap borítja most a Kieselbach Galéria összes termeit. Természetesen a post-iteket komolyan elegáns fakeretek közé, üveg alá rendezte a művész, stílusuk és motívumaik szerint. Ez utóbbiból akad jó néhány visszatérő, de Wahorn András állítja, ez nem szándékolt. - Soha nem tudom előre, mi lesz a rajzomból - mondja. - Utólag, a rajz mutatja meg, hogy mi van. A rajzaimból tudom, épp hogy vagyok.
