Nem. De akár lehet szimbolikus jelentősége is. A könyv a lehetséges boldog élet fantáziavárosokba álmodott színtereit mutatja be, így az olasz és az egykori Osztrák-Magyar Monarchia jegyeit magán viselő üdülőváros pompás díszlete volt Calvino képzelgéseinek. Az olvasó Calvino emléknyomokat kutató kötetében napolaj foltját és homokszemeket találhat, az értelmezés újabb dimenzióit nyitva meg ezzel.
A Láthatatlan városok már 1981-ben megjelent magyarul a Kozmosz Könyvek sorozatban, egy kötetben Adolfo Bioy Casares Morel találmánya című kisregényével: mondhatjuk úgy, hogy stílszerűen ?fejre állítva? szerkesztették Calvino kisprózája mellé, azaz a könyvnek két címlapja volt, hátoldal nélkül. Éppenséggel ez is érdekes eleme a Láthatatlan városok történetének. A kisregény az Európa Kiadó Calvino-életműkiadásának harmadik darabja, utoljára egy éve jelent meg a Ha egy téli éjszakán egy utazó című remeklés. (A sorozat az Eleink című, kisregényeket tartalmazó kötettel indult másfél éve.)
Marco Polo a felfedező utazásairól mesél Kubilaj kánnak, a hódítónak. Közben sakkoznak. A könyv elolvasása után feleslegessé válik a kérdés, vajon járt-e Kínában a nagy mesélő és világutazó Marco Polo, mert a végére már tudjuk: a világ egy hatalmas építési terület, magunk húzhatjuk fel az emlékezet, a honvágy és az elvágyódás palotáit, templomait, főtereit, a méretarányokat pedig a fantázia nevű mértékegység segítségével tudjuk meghatározni. A képzelt városokat nőkről nevezték el, az utcák és fürdők tele vannak a vágyak titokzatos teremtményeivel, a kisregény szövetét szétfeszíti a mediterrán érzékiség és a képzelet statikát és fizikai törvényszerűségeket nem ismerő jelenléte.
A fantázia koordináta-rendszerében megismerjük többek között Isidorát, ahol az utazó tengeri csigaházakkal borított lépcsőkön lépdel, ahol művészi finomságú távcsöveket gyártanak és ahol két nő közül könnyű választani, mert mindig van egy harmadik?Tamara városában nem a dolgokat, hanem a dolgok alakzatait láthatjuk. A könyv számos definíciót ad arra a kérdésre, hogy mi is a város. Egyik felvetés szerint a város növények nélküli hely.
A kisregényt néhány óra alatt kiolvashatjuk, mire a végére érünk, újra bekenhetjük magunkat naptejjel. Közben azért menjünk a vízbe is, hogy lehűtsük magunkat, különösen az olyan fejezetek után, mint A városok és az ég című szöveg, mely így kezdődik: ?Andriát olyan művészien építették, hogy minden utcája egy bolygó pályáját követve fut, és az épületek meg a közösségi élet színhelyei a csillagképek és a legfényesebb csillagok rendszerét ismétlik.?
A szövegvilág M. C. Escher ?lehetetlen építményeire? emlékeztet, az a végtelent megjelenítő geometriai formák nyelvi tükörképe. A geometria és a fantázia képi tükröződéseit fedezhetjük fel a filozofikus és egyben látomásos álomképekben, melyekben különös egyensúlyba kerül az elvágyódás és a honvágy. Amikor azt hinnénk, hogy a könyv időn és kartográfián túli territóriumokat jár be, vagy legalább is egy kitalált középkor atlaszát rajzolja meg, akkor feltűnik Los Angeles, New York és Amszterdam is.
Igaz, egy majdnem nem e világi város, Velence, ?az emberek városa? afféle viszonyítási pontként tűnik fel a könyv közepén, és persze az is felmerül, hogy az összes város Velencének egy-egy aspektusa. Az égi és alvilági városokat bejáró urbanisztikai fantáziák valójában esszészerű prózaversek, a könyv tehát nem más, mint a képzelet archeológiája.
