A Grabovski 2016-ban alakult, tagjai barátokként kezdték zenekari pályafutásukat, azóta még jobban összekovácsolódtak. A 2023-as évüket Hadik Ákos, a zenekar énekese a legjobbnak ítéli, és 2024-ben is számos újdonsággal készülnek. Ezekről is mesélt a Helyőrség.ma-n Kincses Krisztinának.

„… a magyar nyelvű, alternatív rockzenét játszó zenekarok esetében egyébként is – ha mondhatok ilyet – hagyomány, hogy viszonyulnak valamilyen popkulturális vagy bármilyen irodalmi vagy magyar kultúrához köthető nevekhez.” Ezt a zenekarotok dobosa, Takács Szilárd mondta az egyik veletek készült interjúban. Miért fontos egy alternatív rockzenekarnak, hogy a név által vagy a zeneszövegek szintjén irodalmi és kulturális regisztereket vonjon be a könnyűzenei életbe?

Magyar nyelven alkotó emberként a magyar kultúrára és popkultúrára egy organikus fejlődési útként tekintek, hiszen gyerekkorom óta az életem minden szegletében meghatároz. Egy csillagokon utazó, vonuló tömeg, ahova a zenekarommal én is szeretnék becsatlakozni és tovább menni együtt az úton. Szerintem azért fontosak a kulturális hivatkozások ilyen tekintetben, mert rendkívüli a kohézió a kultúra rétegei között. Egy friss példa ilyen téren az általam nagyon tisztelt 30Y zenekar egyik most megjelent dala, amelyben egy József Attila-idézet is található. Miután a dalt meghallgattam, elolvastam az idézett művet. Rájöttem, hogy rég olvastam József Attilát. Levettem a polcról egy kötetet, és belemélyültem. Az ilyen igazodási pontok, utalások hajtóerőként szolgálnak, hogy jobban elmerülhessünk a kultúránkban, esetleg bővítsük a tudásunkat.

Hogyan tudnád jellemezni az alternatív rock közösségét?

Az összetartással jellemezném a közösségünket. Keressük egymást, érdeklődünk egymás útja iránt, és saját eszközeinkkel igyekszünk segíteni is egymást. Rám például rettentően motiváló hatással van, ha zenésztársak új szerzeményeit hallgathatom meg. Jó érzés fog el, hogy én is tudjak olyat alkotni, ami másnak is azt a jó érzést adja, mint nekem.

Elmondásotok szerint a Szevasz, életem! című első nagylemezetek több szempontból is vízválasztó volt a zenekar működésében. „Az első hiteles kinyilatkoztatása a zenekarnak” – mondta róla Falaty Tamás, a zenekar billentyűse. Mi kell ahhoz, hogy egy zene vagy egy album hiteles legyen?

Először is rengeteg idő. A nulláról elindítani egy zenekart úgy, hogy még sosem írtunk ebben a formációban közösen dalokat, valamint a zeneipar alapvető működési elveivel sem voltunk tisztában, sok időt elvitt. Kellett rengeteg szárnypróbálgatás, számos kukába került dalötlet, esetleg csalódások. Mindezen tapasztalás vezet el ahhoz a nyugalmi állapothoz, amikor végre ki tudjuk hozni magunkból a személyes, önazonos és őszinte dalszerzői énünket, amikor olyan csönd van bennünk, hogy halljuk azokat a dalokat, amelyek rajtunk keresztül a külvilágba kívánkoznak.

Egy egyetemi baráti társaságból verbuválódott zenekar vagytok. A megfelelő működéshez elengedhetetlen a jó baráti viszony? Vagy fordítsuk meg: a barátság elég ahhoz, hogy egy zenekar jól működjön?

Az, hogy előbb voltunk barátok, mint zenésztársak, egy olyan alaphelyzetet eredményez, amiben kikezdhetetlen az az állítás, hogy mi így vagyunk zenekar. Olyan alapvetésként gondolok ötünk közösségére, mint arra, hogy levegőt veszek. Ezzel talán egy lépéssel beljebb voltunk a zenekarépítésben. Szerintem azért vagyunk jó csapat, mert még nem született olyan döntés, amivel ne lett volna elégedett mindenki. Amiért pedig külön hálás vagyok a zenekarnak, az a mérhetetlen empátia. Ez az egyik legfontosabb tényező.

Nem vettetek részt könnyűzenei képzésen, a tanult szakmátok teljesen eltér a zenétől, de nem ti vagytok az egyetlenek, akik intézményes zeneoktatás nélkül értek el sikereket. Szerinted szükség van a mai világban a könnyűzenei képzésre? Ti hogyan tudtatok belerázódni ebbe a közegbe?

Szerintem a könnyűzenei képzés megléte mindenképpen áldásos. Mivel mi úgymond „kívülről” érkeztünk, ezért volt bennünk egy nagy adag alázat, odafigyelés, hogy ha nincs is meg bennünk az a magas szintű zenei tudás, legalább a szakma megbízható, „profi” produkcióként értékeljen. Már az első perctől kerültük az amatőr hibákat, igyekeztünk tisztelettudóan létezni. A rengeteg tapasztalat pedig az évek során ránk rakódott. Talán most már tudnék írni egy kézikönyvet a hét évvel ezelőtti énemnek, hogy milyen hibák fordulhatnak elő a zenekarépítés során.

A zene, csakúgy, mint egy festmény, egy irodalmi mű vagy bármely más műalkotás, elsősorban arra hivatott létrejönni, hogy kapcsolatot teremtsen az emberekkel, átadjon valamit, amit a saját életünkre tudunk vonatkoztatni. Ti mit próbáltok átadni a zenéitekkel? Mit akartok közvetíteni a hallgatóitoknak?

Azt, hogy mindannyian átéljük azokat a jó vagy rossz élményeket, mint azok, akik hallgatnak minket, és talán a dalokkal közelebb lehet jutni ezek feldolgozásához, esetleg megoldásához. Nincs nagyobb dicséret a koncertek után, mint amikor azt mondják nekünk, hogy ugyanezt élik át, sokat adott nekik a dal.

Az „alter” zene – és az azzal járó életstílus – egyre több fiatalt vonz, igencsak divatosnak tűnő irányzat lett. Az underground lehet az új mainstream?

Manapság a két kategória összemosódik, aminek jó hozadéka, hogy a nagyszámú nézőt elérő művekben megtalálható az underground attitűd, ami értékeket közvetít széles tömegeknek.

A Szevasz, életem! mintha az útkeresésről, a saját hangotok megtalálásának folyamatáról szólna. Sikerült megtalálnotok a saját stílusotokat?

Úgy érzem, eljutottunk odáig, hogy a dalainkon felismerhető a grabovskis hangzás, ami ránk jellemző. Ugyanúgy tetten érhető ez a szövegvilágunkon is. Az idő múlásával, ahogy egyre többet foglalkozunk az alkotással, kikristályosodott a saját zenei világunk, leestek azok a rétegek, amelyek feleslegesek voltak. Mindvégig önazonosak tudtunk maradni, ami talán a legfontosabb egy zenekar életútja során.

Ha jól tudom, te vagy a dalszerző a csapatban. Hogyan zajlik a munkafolyamat, miből meríted az ihletet, és mitől lesz igazán jó egy zene prozódiája?

Nem tekintek magamra dalszerzőként, inkább szövegírónak gondolom magam. A szövegírásban segít a rengeteg jegyzetem, amiket legtöbbször hazafelé írok le. Apró ötletek, egy-két sor, olyan mondatok, szavak, amelyek megmaradnak bennem. Ihletadó az is, hogy sok verset olvasok. A kedvenc költőm Weöres Sándor, aki a mai napig meg tud lepni és motiválni tud. Mindig kapok tőle valamit, amiben gyönyörködni lehet. Sok kortárs magyar hiphopelőadót is hallgatok. Az ő műveikben az hat rám motiválóan, hogy mennyire okosan játszanak a magyar nyelvvel, akár egy soron belül is. Maga a dalszerzés közös munka. Mindannyiunkban gyűlnek az ötletek, és azokat szoktuk levinni a próbaterembe, ahol megnézzük, hogy működnek-e teljes értékű dalokként. A legtöbbször a szöveg jön létre utoljára.

„Zenélünk, mert barátok vagyunk, barátok vagyunk, mert zenélünk” – így hangzik a Karádi Gergővel, a Sorbonne Sexual gitárosával és énekesével alkotott produkciótok mottója. Mit takar ez a mottó?

Gergővel mi sem emlékszünk pontosan, hogyan jött ez a koprodukció. Olyan erős baráti és alkotói kötelék van közöttünk, hogy evidens, hogy együtt zenélünk. Kezdetben egy rövid, színházjellegű produkció kialakításával indultunk, ahol a felolvasást dalok tarkítják, de a helyszínektől függően csak zenei esteket is tartunk.

Hogy ismertétek meg egymást?

Már régóta figyeltem Gergő és zenekara munkásságát, és azt hiszem, az Akvárium előtt beszélgettem vele először. Mivel közös zenei nyelvet beszélünk, ezért nem volt kérdés, hogy ketten alkossunk valamit. Mindkettőnkre újdonságként hatott ez a projekt, úgy érzem, sokat tanulhattunk egymástól. Büszke vagyok a közös dalainkra és az eddigi koncertjeinkre, amelyek rendkívül különlegesre sikerültek.

Sorbonne Sexual, Grabovski, illetve egyéb, általatok kedvelt zenéket játszotok a Hadik–Karádi-koncerteken. Mi alapján választjátok ki a zenéket, és miért tartjátok fontosnak, hogy egy koncert erejéig ezek a számok párbeszédbe lépjenek egymással?

Mivel mindketten hallgatjuk egymás dalait, ezért vannak személyes kedvenceink is egymástól, ezeket mindenképp akartuk játszani. Mindkét zenekarnak közös az elbeszélésmódja, így öntudatlanul is rezonálnak egymásra a dalok. Egységet alkotnak, ahol az ember nem érzi azt, hogy bármelyik is kilógna a sorból.

A Szevasz, életem! megjelenése óta körülbelül három év telt el, decemberben pedig megjelentetitek legújabb nagylemezeteket is, amely az Egyszer volt egy mi címet viseli. A cím a mese műfajának egyik legalapvetőbb jellemzőjét juttatja eszünkbe, a mesék kezdőmondatát, mégis mintha hangsúlyosabb volna a „valami réginek a lezárása és valami újnak a kezdete”.

A cím arra a hosszú útra és történetek sokaságára utal, amit eddig megtettünk és történtek velünk, hogy ez a nagylemez elkészüljön. Úgy gondolom, hogy eddig ez a legérettebb anyagunk, hangzásában eltérő a régebbi lemezeinktől, valamint olyan dalok is szerepelnek rajta, amilyeneket eddig még nem írtunk. Ilyen tekintetben mondhatjuk, hogy a lemez egy új korszak nyitánya.

Mi ihlette a lemezt, és mi az, amit elöljáróban el tudsz mondani róla?

Számos dolgot fel tudnék sorolni, ami ihlette a lemezt, de talán legerősebben azok az esték maradtak meg bennem, amikor a dalötleteket ollóztuk össze Guszti (Szontagh Gusztáv – gitár) lakásán. Először dolgoztunk úgy, hogy magunknak vettük fel a demókat laptop segítségével. Olyan erős kreatív energia lengte be a lakást, hogy meglepően gyorsan haladtunk, nagyobb megtorpanások nélkül. A szövegíráshoz Törökbálintra, gyermekkorom színhelyére vonultam el, ahol a kertünkben írtam meg az új szövegek nagy részét.  Érzem a fejlődést a dalokon, így szerintem tudunk meglepetést okozni azoknak, akik eddig hallgattak, és meg tudjuk szerettetni magunkat az új hallgatókkal is.

Viszonylag sokáig dolgoztatok rajta. Idő kellett, míg teljesen kiforrtak ezek a dalok, vagy csak az élet úgy hozta, hogy kevésbé tudtatok foglalkozni vele?

A legutóbbi anyagunk megjelenése után inkább a koncertezésre fókuszáltunk, hogy minél jobban szólaljunk meg élőben, valamint meglegyen a kellő rutinunk. A gondolat az új lemezről mindig ott volt bennünk, de a dalírási fázis később érkezett meg. Mégis úgy érzem, hogy mindennek így kellett történnie. Minden a maga idejében jött létre, ezek a dalok most akartak megérkezni hozzánk.

Hogyan értékelitek a 2023-as évet, és mire számíthatnak a rajongók 2024-ben?

2023 volt a zenekar legsikeresebb éve. Év elején az Anna & the Barbies turnétársai voltunk, az Esti Kornél előtt is volt lehetőségünk fellépni, valamint 2023-ban bekerültünk a Hangfoglaló program induló előadói programjába is, aminek köszönhetően életünk legdurvább nyarában volt részünk: nagyjából az összes fesztiválon sikerült fellépnünk. Az, hogy ráadásul megírtunk egy nagylemeznyi dalt és fel is tudtuk venni Pécsen a ZAJZAJZAJ stúdióban, ahova már kvázi hazajárunk, már csak bónusz volt. Bárcsak minden évünk ilyen lenne!

Az évet az új lemezünk bemutató koncertjével indítjuk Budapesten, amire már most lázasan készülünk. Rég volt lemezbemutatónk, mindig különleges események ezek. Turnézni fogunk a nagyszerű Aurevoir. zenekar társaságában, tervezünk erdélyi turnét, valamint reméljük, a 2023-as évhez hasonló zenekari naptárunk lesz.

Kincses Krisztina teljes interjúja a Helyőrség.ma oldalon olvasható.

Fotók: Göndör Dániel

Megjelent a Magyar rocktörténet című képregénysorozat első része, amely a ’60-as, ’70-es éveket, a magyar rock hőskorát mutatja be. Írta: Kántor Mihály. Rajzok: Szabó Csaba és Fritz Zoltán. Művészeti vezető: Futaki Attila. Előszó: Jávorszky Béla Szilárd. A kiadvány főtámogatója a Petőfi Kulturális Ügynökség.