A nyitó darab Trisha Brown 1983-as darabjának (az iskola történetében) második újjáalkotása, a Set&Reset/Reset. Az első változat a Trafóban debütált, (benne zömében az iskola már végzett táncosaival), ebben a mostani verzióban pedig többnyire a Budapest Tánciskola jelenlegi tanulói szerepelnek: Biczók Anna, Cuhorka Emese, Bordás Emil, Busa Balázs, Hrotkó Heléna, Kelemen Patrik, Drávucz Petra, akik nem csupán táncolnak az előadásban, hanem az átdolgozásában is részt vettek Karczag Éva és Vicky Shick irányításában. Fix mozgásanyag, megújuló struktúra, ígéri az alcím, azaz az eredeti koreográfia megint átesett egy kis frissítésen, újramixelésen. Szerencsére, hiszen többek között ez tartja huszonhét év után is frissen! Az áttetsző függönyökkel lehatárolt térben létrejövő, szinte áramlásszerűen lüktető darabot a legendás, falon gyalogló képek vezetik be. Könnyedén keverednek benne a civil mozgásformák és a hagyományos értelemben vett táncmozdulatok, melyek mind egy izgalmas, folyton újraszerveződő polifóniában oldódnak fel. Nagyon lezser és könnyed ez a dinamikus struktúra, melyben a fiatal táncosok ügyesen, bár kezdetben kicsit megszeppenten vesznek részt, de szerencsére ez az árnyalatnyi megfelelni vágyás az előadás folyamán fokról-fokra feloldódik, és persze vannak olyanok is, akik eleve jóval
fesztelenebbek, mint például Cuhorka Emese vagy Busa Balázs. Ami érdekes (és feltehetően csak szubjektív benyomás), hogy kicsit kapkodósabbnak tűnik ez a változat az előző verzió komótosan nagyvonalú áradásához képest, de ezt a lazaságot a kezdő táncosok éppúgy meg fogják szerezni a későbbiekben: ezt nem lehet akarni, ez a színpadi tapasztalatokkal párhuzamosan, útközben ragad.
A második darab, az Angelus Iván koncepciója alapján létrehozott Kilences olyan, mint egy matematikai képlet. Fix struktúra, megújuló mozgásanyag, ígéri az alcím, és valóban, a Kilences szerkezetében a tavaly nagy sikert aratott Yuccára emlékeztet, bár azt párhuzamos kettősök alkották, ezt pedig szólók építik fel. Az előadásban kilenc fiatal táncos szerepel ? Eszlári Mirjam, Hársfai Noémi, Horváth Nóra, Lengyel Polett, Medveczky Balázs, Mikola Orsolya, Molnár Dániel, Rab Alexandra, Ruzicska Mercédesz ? akik egy óriás négyzetben elhelyezkedő, kilences (3X3) struktúrát képeznek a színpadon, melyben mindig más szereplő kap hangsúlyt. Mindenkinek van egy saját mozgásmotívuma, melyet ismétel, de ezek sorrendje, elrendezése változik, így nézőként roppant izgalmas ezeket az apró elmozdulásokat követni. A szórólapon még ?menetrendet? is kapunk az előadáshoz, (elvileg követhetnénk a táncosok személyes útvonalát a térben), de furcsa módon, bámészkodva elmerülni sokkal érdekesebb ebben a precízen megtervezett forgatagban, mint megfejteni a képletet.
Fülöp László darabja, a mivanveletek?! semmi?! a hétköznapok báját kutatja, az apró, szinte észrevehetetlen történések fontosságát. Nem a nagy történeteket, nem a nagy eseményeket, hanem a pici változásokat. Négy táncos ? Bordás Emil, Cuhorka Emese, Hevér Zsófia, Maros Judit és Mizsei Zoltán zenész szerepel a darabban, akik bátran cserélgetik szerepeiket: amikor Mizsei a maga mackós alkatával beáll a táncosok közé, éppolyan lelkes amatőrnek hat, mint amikor a táncosok ütik a billentyűket helyette. A felütés nem véletlenül egy nagy, közös kacagás. A mindennapokkal való megküzdést egy apró abszurd példázza: Az egyik szereplő meglocsol egy esernyőt, egy másik pedig az így keletkezett tócsát itatja fel egy törülközővel. A mozdulatsor, mint egy beragadt lemez, újra és újra megismétlődik. Sok az olyan gesztus, mely halogatásra, struccpolitikára utal, mintha csak az életkezdési válságról árulkodnának a bátortalanul eltakart arcok. Az öt emberhez öt (fejre húzható) kartondoboz is jár, rajta gazdája portréjával: öt identitáskeresési útvonal is kirajzolódik a darab során. A portrék lecserélhetők, összekeverhetők, megesik, hogy mindenki egyvalaki arcát viseli, és van, hogy a képeken a szereplők arca torz grimaszokba fut. A felskiccelt bemutatások közül a legszerencsésebb Bordás Emilé, akinek a szerepszemélyiségét ironikusan összekutyult reklámszlogenek körvonalazzák: a dekontextualizált szövegek önálló életre kelnek, például az ?egyenesen a hűtőből? mondat olyan depresszív éllel hangzik el, mintha a magányos agglegényélet keserveit írná le. Van ennek a darabnak bája, humora bőven, az egyetlen gyengéje, hogy mivel hemzseg az utalásoktól, feltehetően az ismerősök és barátok számára érthető igazán. A Budapest Tánciskolások veszik is az összes poént, de a civil közönség néha kicsit kívülmarad az eseményeken.
