Új dalt mutat be élőben az Omega Testamentum

Egyéb

Február 23-án a Barba Negrában a fővárosban először ad önálló koncertet Debreczeni Ferenc zenekara, az Omega Testamentum, amelynek keretében a jól ismert Omega-slágerek mellett felcsendül majd egy vadonatúj dal is.

A hatvanéves Omega együttes három tagja, Benkő László, Mihály Tamás és Kóbor János már nincs közöttünk, Molnár György pedig betegségei miatt nem sűrűn vállal fellépést. Annak érdekében, hogy a zenei örökség ne merüljön feledésbe, az 51 éve Omega-tag és -szerzőtárs, Debreczeni Ferenc új zenekart szervezett Omega Testamentum néven, amely őrzi az Omega zenei örökségét, jelenlétével biztosítva a produkció, a sajátos stílusjegyek és az előadásmód eredetiségét.

Február 23-án a Barba Negrában a fővárosban először ad önálló koncertet az Omega Testamentum, amelynek keretében a jól ismert Omega-slágerek mellett felcsendül majd egy vadonatúj dal is Őrizzük a lángot címmel. A zenekar tagjai Schrott Péter, Debreczeni Ferenc, Erdős Róbert, Nagy Zsolt és Fekete Tibor. A koncerten billentyűkön közreműködik Jankai Béla, az előzenekar pedig az Alapi Power Band lesz.

Fotó: Kósa Péter