bozodujfalu_dscf7046ab_600x387.png
Fotó: Csedő Attila


Bözödújfalu ? a székely Atlantisz
címmel film készülhet arról, ahogy az évtizedekkel ezelőtt vízzel elárasztott erdélyi település újra megelevenedik a mesterséges tó leeresztésekor. Forgatnak Butsy Lajos fegyházlelkészről, aki elítéltek személyes sorsát és börtön utáni beilleszkedését hivatott segíteni. Egy másik lelkész, Bolba Márta, a budapesti VIII. kerületi sikeres közösségszervező munkáját is filmre viszik. Feldolgozzák a Venezuelában élő magyarok mindennapjait, a hazatéréssel és kint maradással kapcsolatos vívódásaikat is. Egy másik alkotás a magyar zenei életben kiemelkedőt nyújtó pécsi zenészek titkának tervez utánajárni. Egy úszótestvérpár az olimpiai aranyért és édesanyjuk elismeréséért vívott küzdelméről szól majd a Vonal felett című film.


pilinszky_janos_04_600x444.png
Pilinszky János

A kilencvenes évek elején tömegesen örökbeadott romániai gyerekek sorsát eleveníti meg az Ezredvégi emberkereskedelem című film. Portré készül a nógrádi falvakban futballcsapatokat verbuváló Lugosi Zoltánról; a belga Tcha Limbergerről, aki két sikeres, magyar zenét játszó együttesével járja a világot; és a százesztendős Brassai Józsefnéről, aki a látszerészet világát és Budapest évtizedről évtizedre változó arcát mutatja majd be a nézőknek. A Malév-pilóták ? a légitársaság megszűnése utáni ? sorsáról is forgatnak. A Csillaghálóban című alkotás második része azt dolgozza fel, hogyan jelent meg a barátság és a szerelem Pilinszky János költészetében.

Közel-keleti keresztény közösségeket keresnek fel a Sorsukat, hitüket vallók készítői, egy másik alkotás pedig bemutatja, hogyan deportálták a második világháború után a pozsonyi magyarokat Ligetfalura, ahol éveken keresztül naponta tartottak kivégzéseket. Dokumentumfilm készül az egyetlen fennmaradt budapesti lakászsinagógáról és az annak megmaradásáért évtizedekig küzdő Gláser Jakab ?Juci? bácsiról. Az Auguszt, a Bergmann és a Szamos cukrászcsaládok történetei is megelevenednek majd a Cukrászdinasztiák munkacímű alkotásban.