Új előadás a Hatszín Teátrumban!

Egy különleges nap címmel tartanak bemutatót a Hatszín Teátrumban november 10-én. Az azonos című film alapján készült színpadi változatot Dobó Kata, Réti Barnabás és Egri Kati főszereplésével tűzik műsorra. Az Iványi Árpád rendezésében megvalósuló előadást havonta legalább két alkalommal játsszák majd. Dobó Kata színésznő elmondta: a darabban két magányos ember találkozásáról van szó.

Az 1970-es években Ettore Scola rendezésében, Sophia Loren és Marcello Mastroianni főszereplésével készült Egy különleges nap című film színpadi változatát Magyarországon először láthatja a közönség – hangzott el az M1 aktuális csatorna október 19-ei műsorában. A történet 1938. május 8-án játszódik Rómában, amikor Hitler meglátogatja Mussolinit. Mindenki az eseményre siet, kivéve Antoniettát és Gabrielét, akik a házban maradnak. Dobó Kata elmondta, hogy az általa megformált figura egy hatgyerekes családanya, akinek a férje elmegy a gyerekekkel a felvonulásra, ő pedig az otthoni munkákat végzi és véletlenül találkozik Gabrielével, aki ugyanabban a házban él, csak eddig nem futottak össze.

 

Mint hangsúlyozta: két magányos ember találkozásáról van szó, az egyik a férje által szolgasorba kényszerített háziasszony, a másik pedig egy értelmiségi fiatalember, aki nem ért egyet az éppen kiépülő rendszerrel, látja, hogy hova fog vezetni, magánélete miatt pedig a társadalomból kivetett. „Ez a nap – az alatt a pár óra alatt, amíg a többiek a felvonuláson vannak – kifordítja a sarkából mindkettőjük életét, és más pályára rakja” – mondta, hozzátéve, hogy a darabban nem a nemek, inkább a lelkek találkozásáról van szó. Egri Kati, aki egy házmestert játszik a darabban, elmondta: az akkori idők igazi házmestertípusáról van szó, aki mindenkiről mindent tud, mindent figyel. Mindenkiről megvan a véleménye, általában rossz véleménye. A negatív dolgokat mondja és veszi észre – tette hozzá.

 

Az előadás ismertetője szerint az Ettore Scola özvegye, Gigliola Fantoni által írt színpadi változatot régóta játsszák a nyugat-európai színpadokon, többek között Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban. Magyarországon a darab új változatban, Iványi Árpád és Réti Barnabás átdolgozásában látható, akik a történetben elsősorban az univerzális emberi értékekre és problémákra helyezték a hangsúlyt, amelyhez a történelmi kor és a politikai légkör csak hátteret nyújt.

Forrás: MTI

Fotó: Egy különleges nap Facebook-oldala