Hatszín Teátrum

Baj nélkül nincs élet! – új Moliére-előadás az Exit Generációtól

A pandémia alatt a nemrég alakult Exit Generáció társulata is folyamatosan próbált, aminek eredménye három új előadás.

Nincsen egyedül – Thuróczy Szabolcs a Hatszín Teátrumban

A Hatszín Teátrum július 6-án bemutatta a Bödőcs Tibor könyve alapján Keresztes Tamás által rendezett, Meg se kínáltak című monodrámát. A darab, amelynek Thuróczy Szabolcs csupa kedély, mégis fájdalmas szobafestő-figurája a hőse, a magyar melósért mondott profán imaként hat.

Ne vesd meg – Az Ernelláék Farkaséknál bemutatója a Hatszín Teátrumban

A Hatszín Teátrum június 22-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatói által játszott vizsgaelőadás helyszíne volt; a darabot ősztől lehet megnézni náluk. A Hargitai Iván által rendezett Ernelláék Farkaséknál meglepő elnézéssel és kedvességgel tekint a „felnőttvilág” infantilitására.

Új előadás a Hatszín Teátrumban!

Egy különleges nap címmel tartanak bemutatót a Hatszín Teátrumban november 10-én. Az azonos című film alapján készült színpadi változatot Dobó Kata, Réti Barnabás és Egri Kati főszereplésével tűzik műsorra. Az Iványi Árpád rendezésében megvalósuló előadást havonta legalább két alkalommal játsszák majd. Dobó Kata színésznő elmondta: a darabban két magányos ember találkozásáról van szó.

Ausztrál író színdarabja a Hatszínben

A Hatszín Teátrumban augusztus 10-én mutatják be magyar nyelven Andrew Bovell elismert ausztrál dráma- és forgatókönyvíró Majd, ha az eső eláll című darabját. A színdarab nemzetközileg számos elismerésben részesült, irodalmi és színházi díjakat nyert, a New York Times pedig az egyik legjobb kortárs családdrámának nevezte. Generációs problémák, titkok és felismerések, múlt és jelen fonódnak össze egyetlen történetben.