Új fejlesztési program indult

Egyéb

A fejlesztés a projektgazda Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SZNM) és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) alkotta konzorcium együttműködésével történik, az európai uniós forrásból megvalósuló program február 1-jén indult és 2020. január 31-én zárul. Az országos módszertani fejlesztés keretében a múzeumok és a könyvtárak kiemelt figyelmet fordítanak a közoktatási intézményekre, az aktív és leendő pedagógusokra, valamint a diákokra. Hoppál Péter a program jelentőségéről elmondta: a fejlesztési programokon keresztül, az uniós források igénybevételével a kulturális intézményrendszer el tudja érni, hogy az esélyteremtés, felzárkózás ügyét az iskolarendszeren és az azon kívüli oktatáson keresztül is szolgálja.

 

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kulturális intézményrendszer nagyon jó eszköz ezeknek a társadalmi céloknak az eléréséhez. Hozzátette: a mostani projekttel a hagyományosan jó köznevelési együttműködéseket emelik még magasabb szintre. Hoppál Péter kitért arra, hogy a 2007?2013-as uniós ciklusban a kulturális lehetőségek bővítésére 74 milliárd forintot költött el Magyarország. A 2014?2020-as fejlesztési ciklusban összességében 100,5 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás fordítható a kulturális intézményrendszer közbeiktatásával társadalmi megújulásra.

 

Hoppál Péter felidézte: ma már elvárás, hogy a múzeumi és könyvtári intézmények támogassák a köznevelést az esélyteremtésben. Kiemelte: fontos kihívás a hátrányok kompenzációja, és ebben a kulturális intézményrendszerek hatékonyan tudják segíteni a köznevelést. A program fő célja a neveléshez és képzéshez való hozzáférés biztosítása mindenki számára, és a projekt hozzájárul a kompetencia-, a képességfejlesztéshez, a tehetséggondozáshoz, de személyiségfejlesztő hatása is van. Az államtitkár a hosszú távú célok között említette a korai iskolaelhagyók arányának csökkentését, a felsőfokú végzettségűek arányának növelését, de a programon keresztül szeretnék elérni a magyar népesség munkaerő-piaci lehetőségeinek javítását is.

 

Bereczki Ibolya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ágazati feladatokért felelős főigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a projekt gyökeres megújulást kíván hozni a szemléletben a múzeumi és a könyvtári területen. Elmondta, hogy a múzeumi szakterületen a többi között módszertani fejlesztés, a koordinátorhálózat fejlesztése és működtetése, mintaprojektek megvalósítása, új akkreditált képzések tervezése és megvalósítása, szakmai eredmények ismertetése, monitoringozás, valamint múzeumi minőségmenedzsment rendszer kidolgozása történik majd. Hozzátette: a projektzárást további öt év fenntartási időszak követi.

 

Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója a szakterületen történő fejlesztések között megemlítette egyebek mellett a módszertani fejlesztést, szaktanácsadói hálózat kialakítását és működtetését, a mintaprojektek megvalósítását, új akkreditált képzések tervezését és megvalósítását. Az eseményen a résztvevők kézjegyükkel látták el a projektindítás emléklapját.

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond