A hivatalba lépett új kormány miniszterei a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti, illetve regionális központjaiban ismertetik céljaikat, beszélnek területükkel kapcsolatos feladataikról, jövőképükről.

Az MCC az egész országra, valamint a határon túlra is kiterjedő tehetséggondozó hálózattal rendelkezik, így a programsorozat kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatal tehetségek minél szélesebb körben megismerhessék a frissen kinevezett állami vezetők kormányzással kapcsolatos terveit.

A Mathias Corvinus Collegium felkérte az új kormány minisztereit, hogy egy egy hónapos programsorozat keretében beszéljenek céljaikról, terveikről. Az eseménysorozat jövő héten indul, az első három előadó Csák János, Varga Judit és Nagy Márton miniszterek lesznek.  

Elsőként, június 21-én 18 órától az MCC budapesti, Tas vezér utcai központjában Csák János ismerteti politikai célkitűzéseit. A kultúráért és innovációért felelős miniszter, az MCC Védnöki Testületének egykori tagja végzettsége szerint közgazdász. Magyarországon a Matáv, a Mol-csoport, a T-Mobile, a Budapest Bank vagy éppen a Richter Gedeon Nyrt., míg külföldön többek közt a Falcon Oil és az Ameritech Corporation irányításában való részvétellel kamatoztatta tudását. 2011 és 2014 között Magyarország nagyköveteként Londonban dolgozott. 2019-ben társelnöke lett a Magyar–Szlovák Kereskedelmi és Iparkamarának, valamint tagja a Magyar Olimpiai Bizottság etikai bizottságának.

Az új kormány frissen kinevezett állami vezetői mellett Varga Judit igazságügyi miniszter is beszél majd a tárcája előtt álló feladatokról az MCC miskolci képzési központjában, június 24-én 17 órától. Varga Judit jogász, politikus, 2018 májusától a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárként tevékenykedett, 2019 júliusától pedig Magyarország igazságügyi minisztere.

Nagy Márton szintén az MCC budapesti központjában beszél majd a tárcájához tartozó feladatokról, június 30-án 17 órától. A szolnoki születésű gazdaságfejlesztési miniszter okleveles közgazdász, felsőfokú tanulmányait a Budapesti Közgazdasági Egyetemen végezte. 1999-ben az Államadósság Kezelő Központban kezdte karrierjét; egy évre rá már az ING vezető elemzője volt, onnan pedig a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) került mint közgazdasági elemző. Két évtizedet töltött a jegybanknál, 2020-as távozását megelőzően Matolcsy György elnök mellett dolgozott, mint az MNB monetáris politikáért, pénzügyi hitelösztönzéséért felelős alelnöke.

A Mathias Corvinus Collegium felkérte továbbá előadásra Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, aki a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte diplomáját.  A pénzügyi szektorban multinacionális vállalatoknál dolgozott hat évig, majd 1999-­ben a telekommunikációs területre került, ahol felsővezetői pozíciót töltött be. Korábban a magyar kormány politikai stratégiai tanácsadójaként dolgozott, 2014-ben pedig a köztársasági elnök rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki.

Felkérést kapott Lázár János építési és beruházási miniszter is. A hódmezővásárhelyi születésű tárcavezető jogot végzett, de már az egyetemi évei alatt elkezdett politikával foglalkozni. Lázár János 2002 óta a Fidesz országgyűlési képviselőjeként tevékenykedik, 2002 és 2012 között Hódmezővásárhely polgármestere, 2010-től 2012-ig a Fidesz parlamenti frakcióvezetője volt. 2012-től 2014-ig mint Miniszterelnökséget vezető államtitkár, majd Miniszterelnökséget vezető miniszter vett részt a kormányzásban.

Szintén kapott felkérést előadásra Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, aki végzettsége szerint jogász, politológus, egyetemi docens, politikus. 2006–2014 között a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője, 2006-tól 2010-ig pedig frakcióvezetője volt. 2010 és 2014 között miniszterelnök-helyettesként dolgozott, valamint közigazgatási és igazságügyi miniszter is volt. 2014-től 2019-ig pedig az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosaként tevékenykedett.

A rendezvényeken a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

További információ: www.mcc.hu