A kamaszélet mindennapos problémáiba nyújt betekintést a FAQ Színház Krapek című előadása, mely J. D. Salinger híres regényéből, a Zabhegyezőből merít ihletet. Az Ördög Tamás rendezte egyszereplős produkcióban Georgita Máté Dezső kelti életre a főszereplőt, Holden Caulfieldet.

Az előadás a fiatal generáció útkeresését, a felnőtté válás nehézségeit, valamint a kettő közt lévő átmenet problémáit göngyölíti fel.

A feltett kérdések nem újak, azonban velőig hatolóan nyersek, igazak és aktuálisak. A fiataloknak gondolatébresztő és iránymutató lehet, míg az idősebb generációnak egy görbe tükör, melyben megláthatják, sikerült-e azzá válniuk, akivé szerettek volna.

„A darab olyan kérdéseket feszeget, amelyek minden fiatal felnőttet foglalkoztatnak, csak nem mindenkiben van hozzá kellő bátorság, hogy fel is tegye őket magának vagy bárkinek a környezetében. A regény mondanivalója azért eleven, azért élő még ma is, mert húsba vágóan nyers és egyenes. Mint jó esetben minden fiatal. Felnőttként pedig titkon reméljük, hogy még mindig van bennünk egy kis Holden, és nem sikerült a társadalomnak teljesen kiölni” – áll az előadás ajánlójában.

A szövegkönyvet Gyepes Judit fordításának felhasználásával Georgita Máté Dezső és Ördög Tamás írta. A jelmez Giliga Ilka munkája.

Az előadás november 19-én, valamint december 2-án és 22-én tekinthető meg a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.

Fotók: 6SZÍN/Stellatus Ügynökség