Új, ingyenes fesztiválok az ország több pontján

Egyéb

Telekomosok Fesztiválja néven különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom június 1. és augusztus 20. között az ország több pontján. Az egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további két vendéget is magukkal vihetnek.

Egy 2023 februárjában készült felmérés szerint a vásárlók 96 százaléka tervez bevezetni valamilyen költségkímélő intézkedést a hétköznapjaiba a következő hónapokban, 69 százalékuk pedig már vissza is fogta a nem létszükségletnek számító kiadásait. Az infláció hatására nemcsak a mindennapi élet, de a külföldi és belföldi utazások is drágultak, illetve a fesztiváljegyek is átlagosan harmadukkal többe kerülnek idén, így a nyári kikapcsolódás várhatóan sokak számára okoz majd fejtörést, nehézséget.

A cég évekig volt névadó szponzora a Telekom VOLT Fesztiválnak. Mivel idén elmarad a rendezvény, úgy döntöttek, hogy idén inkább az ügyfeleiket szponzorálják azáltal, hogy ingyenes élményeket kínálnak számukra – ezért hívták életre a Telekomosok Fesztiválját. Az ingyenes rendezvénysorozat listája folyamatosan bővül, az alábbi programokra a Telekom ügyfelei már biztosan megtalálják a belépőjüket a Telekom alkalmazásban:

2023. június 23., Budapest, Hármashatár-hegy – Szent Iván éji nyárindító
2023. július 1., Gyulakeszi, Papillon – Zenés piknik
2023. július 8., Pécs, Janus Pannonius Múzeum kertje – Telekom Electronic Beats X Fényfesztivál
2023. július 15., Balaton, Telekom Electronic Beats X Hotelbuli
2023. július 22., Dömös, Danu kemping – Medencés glampingbuli
2023. július 29., Tisza-tó – SUP Jóga
2023. augusztus 6. , Budapest, Népsziget – Carson Coma Akusztik Trió
2023. augusztus 12., Hortobágy – Csillagles élőzenével
2023. augusztus 19., Siófok, Bamboo Sziget – Lebegő sziget buli
Több időpontban Paramount nyári mozi

A Telekomosok Fesztiválja keretében nemcsak ingyenes programokon vehetnek részt a cég ügyfelei, de exkluzív kedvezményhez is hozzáférhetnek, legyen szó belföldi vonatozásról vagy európai buszos útról. Emellett a nyár folyamán nagy értékű, utazással kapcsolatos nyereményekért és fesztiválbelépőkért is játszhatnak a Telekom alkalmazáson keresztül.

További részletek itt olvashatók.

A képen az Ivan and the Parazol, a június 23-i koncert fellépői.