Az ország egyik leghíresebb, zenei tehetséggondozással foglalkozó programja új, emelt szintű képzéssel bővült. A Snétberger masterclass az alapképzésében részt vett fiatalok zenekarainak nyújt segítséget.

A Nemzeti Tehetség Központ által működtetett programnak és a Snétberger Alapítványnak köszönhetően évente mintegy 60 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központban. Az elmúlt 11 év alatt több száz diák végezte el a programot, az ösztöndíjasok 90 százaléka pedig további tanulmányokba kezd: életkortól függően bekapcsolódnak az alap-, közép- vagy felsőfokú zeneiskolai oktatásba, érettségi vizsgát tesznek, diplomát kapnak. A tizenegy éve tartó példaértékű kezdeményezés kínálata most új kurzussal bővült.

A Snétberger masterclass azokat a fiatalokat segíti, akiknek az alapszintű képzést követően további támogatásra van szükségük zenei pályájukon.

A zenekarokra szabott oktatási modulok a zenei kompetenciák további fejlesztését segítik, emellett az előadó-művészettel kapcsolatos személyes és kommunikációs készségek bővítését, valamint a zeneipari szereplők és a zeneipari folyamatok megismerését tűzik ki célul.

A programnak köszönhetően a kurzusra felvételt nyert diákoknak a képzés teljesen ingyenes. „A Snétberger-programot Magyarország kormánya kiemelten fontosnak tartja, ezért 2015 óta évi 140 millió forinttal támogatja. Azért, hogy a munka egy emelt szintű képzéssel folytatódhasson tovább, azok számára, akik már részt vettek a programban, a kormány további 50 millió forintos támogatást biztosít a Nemzeti tehetség programon keresztül” – emelte ki dr. Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

A programban részt vevő zenekaroknak fontos, hogy képesek legyenek megfelelő referenciát felmutatni az irántuk érdeklődőknek,

legyenek azok koncert- vagy rendezvényszervezők, esetleg nemzetközi iskolák. A Snétberger masterclass ezért a tehetségek zenei és előadóművészi kompetenciáinak fejlesztése mellett a kommunikációs felületek tudatos és szakszerű használatának oktatásával is kiegészül. A program során a Snétberger Alapítvány stúdiójában minden formáció elkészítheti professzionális minőségű zenei felvételeit.

A programon rangos hazai és nemzetközi előadók tartanak workshopokat és képzéseket,

a diákok pedig zenekari próbákon és fellépéseken is részt vehetnek. A nagy sikerű svájci, franciaországi, ausztriai és hazai koncertek után a program hallgatói Düsseldorfban és Berlinben, valamint Bernben is fellépnek.

Nyitókép: AFP/Kisbenedek Attila