A darabot az a Kapitány Iván rendezi, aki a filmezés után először kóstol bele a színház világába. A premier előtt néhány nappal, a sajtópróba után beszélgettünk vele.
Eddig filmrendezőként ismerhette a közönség. Miért pont most jött el az ideje egy színdarabnak?
Véletlen jött ki így a lépés. Már régóta kerülgettem a műfajt, de a filmes elfoglaltságaim miatt a tervek mindig csak tervek maradtak.
Miért esett a választása a Legyen a feleségem-re?
Felkérésre rendeztem meg az előadást. A Játékszín keresett meg vele, és pont olyan pillanatban kaptak el, amikor rá is értem. Nem ismertem korábban a darabot, egy feladatnak tekintettem, amit szerettem volna a legjobb tudásom szerint megcsinálni.
Mit gondol, sikerült?
Abba az irányba haladunk, amerre szeretném.
Az előadás előtt felhívta rá a figyelmet, hogy ez egyelőre csak egy próba, és a premierig még sok minden alakulhat. Tényleg ennyit számít néhány nap?
Nagyon sokat, mert eddig tulajdonképpen kisebb részletekben dolgoztunk a darabon. Nagy változást jelent, ha már a rendes díszlettel, világítással és kellékekkel dolgoznak a színészek. Ilyenkor tulajdonképpen újra össze kell rakni a darabot. Ráadásul a megváltozott körülmények új ötleteket is adhatnak az eddigiekhez, meg is változtathatják bizonyos módon a darab jellegét, és ezeket mind össze kell csiszolni.
Mit fog mondani a színészeknek, min változtassanak?
Azt, hogy legyenek még pontosabbak, ragaszkodjanak jobban az eredeti szöveghez, kevesebb legyen az improvizáció.
Ez valószínűleg a nézőknek nem tűnik fel. Mégis annyira fontos?
A nézőknek nem, én viszont érzem, hogy emiatt hol van az a probléma, amitől ritmusát veszti az adott jelenet, vagy amitől egy poén kicsit kevésbé ül.
Hogy alakult ki a szereposztás?
Egyrészt adottság volt a színház részéről, voltak, akiket ők szerettek volna a darabban látni. Másrészt szerettem volna kísérletezni egy kicsit, hogy ne csak olyan színészek játsszanak benne, akik egyértelműen adottak a szerepre. Szerettem volna, ha új oldalukról is megmutatkozhatnak, ami kihívást jelent a számukra, és a néző számára is tartogat néhány meglepetést.
Mennyire máshogy áll hozzá valaki olyan egy színházi rendezéshez, akinek inkább a filmek terén van tapasztalata?
Elsősorban a létrehozás folyamatában van a különbség. Alapvetően nem más, hiszen mindkét esetben az a cél, hogy létrehozzunk valamilyen élményt a néző számára: ugyanúgy szöveggel, jelenetekkel, dramaturgiával dolgozunk. Csakhogy a színházi színészeknek magukban kell rögzíteniük az eredményt, majd ezt napról-napra reprodukálniuk. A filmnél ha egyszer valami megvan, akkor többet nem foglalkozunk vele, azaz elég egyszer jónak lenni. A színházban sokszor kell jónak lenni.
Szívesen rendezne más darabot is a jövőben? Akár olyat is, ami nem felkérés?
Igen, szívesen. De örülök neki, hogy egy felkéréssel kezdődött. Ha az ember a saját vesszőparipáját szeretné megvalósítani, az teljesen más hozzáállást követel, és még nagyobb stresszel jár. Ebben a közegben még új vagyok, és azt gondolom, hogy a most szerzett tapasztalattal könnyebb lesz majd nekimenni valami olyannak, amit én választok. Sok mindent szívesen kipróbálnék, a lehetőségek majd eldöntik, mit hoz a jövő.
Mivel ez az első rendezése, gondolom nagyobb a nyomás.
Természetesen. Bár ismerek mindenkit, és a közeg sem új, hiszen a Játékszínben játsszák a Beugrót, úgyhogy szinte hazajárok ide. Ebben a szerepben megméretődni mégis más, mint amit eddig tapasztaltam. De magam számára nagyobb a nyomás, nem kívülről érzem. Szeretném, ha jól sikerülne, ha a színház elégedett lenne, hogy egy repertoárjába illő darabot kapott, és ha a nézők jól szórakoznának. Nem utolsó sorban fontos, hogy mi, akik dolgozunk rajta, úgy érezzük, megérte a sok munkát.
Jelenleg min dolgozik még?
Több filmtervünk is van, mind tévés, mind játékfilmes, sőt egy filmsorozatot is tervezünk. A Játékszínnel is gondolkozunk egy közös sorozat létrehozásában.
Rendezőként mit gondol az utóbbi néhány év magyar filmterméséről?
Úgy gondolom, hogy a másfajta alapokon való filmgyártás a filmek stílusában és típusában még nem igazán mutatott különbséget az eddigiekhez képest. A feltételek talán jobbak, vagy mások, de úgy látom, hogy olyan nagy kanyart egyelőre nem vettünk.
Látott olyan filmet, ami különösen tetszett?
Volt néhány ígéretes alkotás. Szép sikereket értek el mostanában a magyar filmek, aminek nagyon örülök. De azt a nagy áttörést, hogy ne csak a kritika, hanem a nézők is szeressék őket, és kíváncsiak legyenek rájuk, még nem sikerült elérni.
Mi kellene ehhez a nagy áttöréshez?
Ha én azt tudnám?
Nem a pénz?
Nem, ez nem pénz kérdése, hanem sajnos egy csomó másik dolog hiánya. Egy hosszú folyamat betetőzése volt az, ahogy a magyar film elveszítette a nézőit, ahogy bizonyos típusú szakemberek megszűntek körülötte dolgozni, és most valamilyen szinten ennek isszuk a levét. Nagyon jó szerzői filmek születnek, amikkel szép fesztiválsikereket lehet elérni, és amelyek születése fontos a magyar kultúra számára. De közben nem készülnek olyan filmek, amik a filmgyártás egészéhez mérten általában a filmes kínálat többségét alkotják. Nálunk ez fordítva van. A magyar film adóssága, hogy élvezzék a nézők. Sajnos én sem tudom megmondani, hogy mitől fogják élvezni. Törekszünk rá, hogy ez bekövetkezzen, de ehhez sok filmnek kellene készülnie. Amerikában is rengeteg filmet forgatnak, aminek csak egy töredékét szeretjük, csakhogy ott őrületes nagy a merítés. Szóval ne legyünk igazságtalanok, hiszen Magyarországon kevés film készül, és ehhez képest kell egyfajta minőséget hozni, állandóan 10-est lőni pedig lehetetlen.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)
