Shakespeare-klasszikust mutattak be a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdiószínházában március 17-én. Kovács Lehel a konvencióktól eltávolodva, újszerű köntösben vitte színre Macbeth tragédiáját.

Keletkezése óta számos feldolgozásban láthattuk már William Shakespeare egyik legismertebb művét, színpadon és filmvásznon egyaránt. Kovács Lehel második rendezése ez Kecskeméten, és bár a tavalyi Leonce és Lénát is a már megszokott színházi formától eltérően alkalmazta színpadra, a Macbeth talán még izgalmasabbra és modernebbre sikerült, a lehető legtávolabb mindattól, amit az eredeti mű elolvasása után a ma embere képzel erről a történetről.

A rendezőnek kimondott célja a modernizálás, különösen Shakespeare esetében. Vallja, hogy a valaha élt egyik legnagyobb angol íróval csak így érdemes foglalkozni manapság. „Nem titkolt célom volt elrugaszkodni attól a már berögzült világtól, ami a sötét skót darab benyomását kelti, és ahol a sötétség erői mozgatják a főhőst annak ellenére, hogy benne mennyi jóság lakozik. Szeretnék inkább a hatalom és az ember viszonyával, a hatalmi harcokkal foglalkozni. A való életre is igaz, hogy döntéseinkben néha olyan mélyre gázolunk, ahonnan már nincs visszaút – a Macbeth kapcsán is igyekszem ezt boncolgatni” – fejtette ki koncepcióját Kovács Lehel.

A 21. században működő cégek birodalmában játszódó történettel a rendezőnek és a teátrumnak is fontos célja bevonzani a fiatalokat, akik talán a mai világunkhoz avítt szöveggel kevésbé, Kovács Lehel koncepciójával azonban közelebb kerülhetnek a számos tanulságot magában hordozó Macbeth világához.

A március 17-én este a Ruszt József Stúdiószínházban bemutatott darab címszerepében a közönség Orth Pétert, Lady Macbeth szerepében pedig Märcz Fruzsinát láthatja. A többi kulcsszereplőt Sipos Imre, Mechle Christian, Lakatos Máté, Jankovics Anna, Hegedűs Zoltán, Varga-Huszti Máté, Koller Krisztián, Körtvélyessy Zsolt, Venczli Zóra és Horváth Alexandra alakítja, illetve az előadásban három gyermekszínész, Varga Áron, Király Dominik és Cserháti-Szalontay Lilien is szerepel.

Nyitókép: Jelenet a Macbeth című darabból. Fotó: ifj. Háry Péter