A Broadway szuperprodukcióit idéző, de minden elemében hazai színházi előadás bemutatására szövetkezett számos filmes-, színházi-, zenei és televíziós produkciókból ismert alkotó és a tucatnyi kiváló színész és énekes, akik egy rendkívül látványos és egyedi színházi élményt ígérnek decemberre.


?Nemcsak egy történetet szerettünk volna elmesélni, hanem egy olyan produkciót létrehozni, ami a közönséget folyamatosan bevonja az előadásba. Egy interaktív színház megvalósításán dolgozunk? ? meséli Illés Gabriella, a darab ötletgazdája és producere, mitől is lesz unikális az előadás.


A korábban Magyarország legnagyobb showműsoraiban, így a Megasztárban vagy A Nagy Duettben is producerként dolgozó szakember ehhez a megavállalkozáshoz igyekezett a szakma legjobbjait megnyerni. A darab írója Divinyi Réka forgatókönyvíró, dramaturg, akinek nevéhez fűződnek - mások mellett - a Szabadság, Szerelem, a Valami Amerika 2, a Csak szex és semmi más és a Kaméleon c. sikerfilmek is. A zenés mű dalait Rakonczai Viktor, EMeRTon- és Artisjus-díjas zenész, zeneszerző, zongorista, előadó jegyzi, a dalok szövegét pedig Orbán Tamás írta, aki 2007-ben megkapta a II. Európai Arany Művész Díjat, 2008-ban pedig az Artisjus-díjat, mint az év könnyűzenei szövegírója.


A színházi, zenés, cirkuszi elemeket ötvöző, összművészeti ?kavalkádnak? ígérkező színház rendezője Magács László, akinek korábbi rendezéseit meghívták Angliába, Indiába, Németországba és az USA-ba, s dolgozott együtt a szakma legnagyobbjaival, többek között Peter Brook-kal, Susannah Yorkkal, Cilian Murphyvel, Michael MacKenzie-vel. A készülő színházi alkotás művészeti vezetője Szabolcs János, aki korábban Steven Spielberggel is dolgozott, a fotósa pedig Éder Krisztián.

 

A Játékkészítő tulajdonképpen egy modern mese, ahol ismert mesebeli alakok tűnnek fel egy eddig soha nem látott és hallott történetben, s melyben a színház, a tánc, a vizuális kultúra, a zene és a cirkuszművészet harmonikus egységet alkot. ?Egy komplex élményt kívánunk nyújtani, mely kicsik és nagyok számára egyaránt nyújt szórakoztatást? ? mondják az alkotók. ?Különböző konfliktusainkban és élethelyzeteinkben előhívunk egy-egy gyerekkorban hallott mesét, ami mintát nyújt, hogyan haladjunk tovább az úton? ? mondja az előadás producere. ?Ez a darab is erről szól: egy útról, amit a főhősök végigjárnak, és a végén rájönnek, hogy minden elérhető, ha hiszünk az igazunkban és nem adjuk fel az álmainkat? ? foglalja röviden össze a mű lényegét Illés Gabriella.

 

Az alkotók mellé sikerült egy parádés előadógárdát is a zenés akciómese mellé állítani. A címszerepet Alföldi Róbert alakítja, s a darabban, melyben mindenki ?főhős?, szerepel Pokorny Lia, Bereczki Zoltán, Oroszlán Szonja, Hajdu Steve és Szabó Győző is. A feltörekvő színésztehetségek, mint Herrer Sára, Klem Viktor, Bán Bálint, Kovács Ádám mellett pedig a zenei élet terén elvitathatatlanul nagyot alkotott Nagy Feró, s olyan ifjú titánok is feltűnnek, mint Radics Gigi, Király Viktor és nővére, Linda. A Játékkészítő előadásain az előadókat a Magyar Virtuózok Kamarazenekar 40 fős csapata fogja kísérni.

 

Az izgalmas látványvilágot ígérő előadás karácsony után debütál, a nemsokára átadásra kerülő Tüske Csarnokban. Egy előadás alkalmával 3500 ember élheti meg a csodát, jegyek pedig már kaphatóak a december 27-28-29-30-ai előadásokra.

 

A Játékkészítő előadásaira speciális jegyekkel készülnek a szervezők. A ?Varázsjegy? birtokosa egy különleges élmény részesévé válik az előadás során, a ?Csodajegy? birtokosai pedig - a főhősök segítőiként - hatással lesznek a darab cselekményére. A ?Titokjegy? tulajdonosa az előadás megtekintésén túl egy különleges ?Mese ajándékcsomag? birtokosa is lesz. A ?Mese csomag? Varázslatos élményeket biztosít a helyszínen és mivel hazavihető, lehetővé teszi, hogy a Csoda ne csak egyszeri élmény maradjon a gazdájának.