Új oktatási terekkel és képzésekkel indul a tanév a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Egyéb

A szeptember 11-ei évnyitón díszokleveleket is adományoznak azoknak az egykori hallgatóknak, akik 50, 60, 65 vagy 70 éve kapták meg diplomájukat az intézményben.

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen a jubileumi oklevelek átadása fontos gesztus, amely a művészi-oktatói életút elismerése mellett kiváló alkalom az alumni fejlesztésére, építésére is. A Képzőművészeti Egyetem minden évben, a tanévnyitó ünnepségen adja át öregdiákjainak a jubileumi oklevelüket.

Idén a Covid-világjárvány miatt elmaradt eseményeket is pótolják, így az idein kívül az elmúlt három évben évfordulójukat ünneplő volt hallgatók is átvehetik a Képzőn az oklevelüket. Az egyetem ebben az évben is kiemelt feladatának tartotta, hogy felkeresse egykori hallgatóit, akik 50, 60, 65 vagy 70 éve, azaz 1973-ban, 1963-ban, 1958-ban vagy 1953-ban vehették át képzőművész vagy rajztanári diplomájukat a jogelőd intézményben, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Nagy találkozások színhelye lesz tehát most is a Képzőművészeti évnyitója, összesen négy évfolyam évfordulósait köszöntik arany, gyémánt, vas és rubin oklevéllel.

A tervek szerint ebben az évben több nemzetközileg is elismert művész vesz át jubileumi oklevelet, többek között Albrecht Júlia festőművész, Cakó Ferenc grafikusművész, Gyémánt László festőművész, Kádár Katalin grafikusművész, Melocco Miklós szobrászművész és Szunyoghy András festőművész. Az egykori jubileumi évfordulós hallgatók mellett a Képzőn oklevéllel ismerik el a 20, 25, 30 és 35 éve az intézményben dolgozó kollégák munkáját is. A díszokleveleket a beérkezett kérelmek alapján a rektor adományozza.

A tanévnyitón prof. Erős István rektor köszönti az elsőéves hallgatókat és az oktatókat, beszédet mond Dr. Dóczi Gergely kancellár, Lelkes László általános rektorhelyettes és Dicső Eszter, a Hallgatói Önkormányzat elnöke is.

Idén is sokszoros volt a túljelentkezés a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, bizonyos szakokra tízszer többen adták be jelentkezésüket, mint amennyi diák felvételt nyerhet. A 2023/2024-es tanévben 208 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a Képzőművészeti Egyetemen. Az intézményben az oktatás új tereket kapott ettől az évtől, és új képzéseket is indítottak.

A piaci igényekre alapozva az idei tanévtől a Képző látványtervezés szakán – a már meglévő színházi díszlet-jelmez, díszlet-báb és jelmez-bábtervezési specializáció mellett – elindul a filmes díszlet és jelmez képzés, amellyel párhuzamosan tervezi meghirdetni az egyetem a filmes díszletkivitelezés oktatását a Szobrász Tanszéken. A Grafika Tanszéken pedig Illusztráció specializáció indul a Bécsi és a Pozsonyi Egyetemmel együttműködésben.

Nyitókép: életkép a Magyar Képzőművészeti Egyetem hétköznapjaiból. Fotó forrása: MKE