Az Upbeat tagjai mind olyan fesztiválok, amiken showcase program is van. A showcase fesztiválok fontos alapkövei a zeneiparnak: kitörési lehetőséget nyújtanak az olyan zenészek számára, akik a saját körükben már sikeresek, és most nemzetközi sikerekre vágynak.

A showcase fesztiválok programjába általában jelentkezni kell, majd a zsűri választása után egy rövid, ütős koncerttel kell felkészülni, amiben megmutatkoznak a zenekar erősségei, az egyedi üzenetük. A fesztivál cserébe biztosítja, hogy a koncertet minél több zeneipari szakemberhez eljuttatja: olyan fesztiválszervezőket, bookereket, menedzsereket, lemezkiadókat hoznak a közönség soraiba, akik jó eséllyel le is köthetik a zenekart a koncert után. Ezért aztán egy jól sikerült showcase koncert fontos ugródeszkája a friss zenekarok felemelkedésének.

„Az Upbeat platformprojektben a feltörekvő zenészeket, új zenekarokat úgy támogatjuk, hogy megkönnyítjük a showcase fesztiválok számára a felléptetésüket, extra láthatóságot biztosítunk nekik, és a projekt végére egy exkluzív hálózatot építünk ki, aminek a segítségével minden eddiginél egyszerűbbé válik a zenekarok felfedezése és lekötése” – fogalmaznak közleményükben.

Kifejezetten a fiatal vagy pályakezdő zenészek, zenekarok, új formációk támogatása a cél, külön odafigyelnek a nem angol nyelvű dalokat szerző zenekarokra és az új, akár nemzetközi kollaborációk támogatására. Ezáltal az Upbeat az európai zeneipar sokszínűségét, a kontinens zenepiacainak erejét is megmutatja.

Magyar kezdeményezés és vezetés, európai világzenei hálózat

Az eddig példátlan mértékű, több mint kétmillió eurós támogatást elnyert Upbeat megálmodója és vezetője a budapesti Hangvető. A támogatást az Európai Unió Kreatív Európa programjától nyerték el, amely a kulturális és kreatív ipar támogatására jött létre. A Hangvető kifejezetten a határokon átívelő közös projektekre szakosodott: a világzenei fesztiválszervező és stratégiai tanácsadó cég hozta el először Magyarországra a legnagyobb világzenei expót, a WOMEX-et, ők vezetik a balkáni zeneipar továbbfejlesztésén dolgozó MOST Music projektet, és nem utolsó sorban évek óta színesítik a magyar fesztiválok palettáját a Budapest Ritmóval, PONT Fesztivállal, Trillával és a veszprémi BALKAN:MOST Fesztivállal.

A Hangvető most hosszú évek alatt kiépített szakmai hálózatot mozgatott meg a Kreatív Európa platformprojekt kiírásra beadott pályázattal – az Upbeatben jelenleg tizenhárom országból vesz részt showcase fesztivál, köztük a kontinens legnagyobb zenei rendezvényeivel, és hamarosan egy tizennegyedik fesztivál is csatlakozik a platformhoz.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy Európa legkiemelkedőbb és legígéretesebb világzenei showcaseit és fesztiváljait egyesíti az Upbeat” – mondta el Sőrés András, a projekt vezetője. A Hangvető programigazgatójával, Weyer Balázzsal együtt úgy alkották meg a projekt koncepcióját, hogy az egyszerre legyen képes felpezsdíteni az európai világzenei piacot, erősíteni a kontinensen belüli szakmai együttműködéseket, és tágítani is a világzene felvevőpiacán.

Az Upbeat a friss tehetségek felkarolásán túl más célokat is kitűzött magának: az európai világzenei piac szakembereinek támogatását, valamint egy olyan fair trade és fenntarthatósági sztenderd kidolgozását, amit nemcsak az projekt tagjai, hanem a zene- és fesztiválipar bármely résztvevője hasznosnak találhat majd.

A Hangvető vezetésével az Upbeat platform tizenhárom tagja a következők: Budapest Ritmo (Magyarország), PIN Music Conference (Észak-Macedónia), WOMEX, World Music Festival Bratislava (Szlovákia), FolkEst (Olaszország), Czech Music Crossroads (Csehország), A to Jazz Festival (Bulgária), Tallinn Music Week (Észtország), Hide and Seek Festival (Belgium), Méra Világzenei Csűrfesztivál (Románia), Pannonica Folk (Lengyelország) és Waves Vienna (Ausztria).

Nyitókép: Budapest Ritmo fesztivál az Akvárium klubban. Fotó: MTI/Mónus Márton