Egy több mint egy hektáros új parkot is birtokba vehetnek a látogatók a Liget Budapest Projektnek köszönhetően felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ környezetében.

A Városliget közelében, a 13. kerületi Szabolcs utca és Vágány utca között kialakított, hangulatos park – a most elindult tesztüzem alatt – reggel 7 órától este 19 óráig várja a látogatókat. Európa egyik legnagyobb léptékű kulturális fejlesztése során, barnamezős beruházás eredményeképpen több tízezer négyzetméternyi terültet kapott új kulturális és közösségi funkciót.

A Liget Budapest Projekt egyik kiemelkedő jelentőségű mérföldköveként 2019 májusban elkészült az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épülete a Városliget melletti Szabolcs utcában, az egykori kórház területén. A 37 ezer négyzetméteres épületegyüttesben világszínvonalú restaurátorműhelyek, raktárak, kutatószobák és irodák mellett itt működik majd a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet és helyet kapott egy látogatóközpont is. Az egyedülálló intézménykomplexum köré egy, a nyitvatartási időben, 7:00 és 19:00 között bárki által szabadon használható, Bókay-kert elnevezésű, 13 ezer négyzetméteres parkot is kialakítottak, mely e héttől kezdve egy tesztüzemi nyitvatartás keretében már várja a kikapcsolódni vágyókat.

A Bókay János magyar orvos- és sebészdoktor, szemészorvos, gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a korszerű magyar gyermekorvoslás megteremtőjéről elnevezett parkban 132 fa és 5900 cserje található. A sétálók kényelmét padok, kerékpártárolók szolgálják, de madáretetőket és -itatókat, illetve úgynevezett rovarhoteleket is kihelyeztek a kertben.

Az OMRRK a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint háromszázezer műtárgyának megőrzéséhez és tudományos feldolgozásához biztosít kiemelkedő minőségű infrastruktúrát.  Az új épületkomplexum legnagyobb, mintegy 30 ezer négyzetméteres létesítménye a múzeumi raktáraknak és restaurátorműhelyeknek otthont adó épület a térszint alatt négy, felette pedig három szinten. Az itt található műhelyek, irodák, műtermek és laborok a legmagasabb színvonalú tudományos és technikai hátteret fogják biztosítani az OMRRK-ban dolgozó múzeumi szakemberek számára.

A három nagy nemzeti közgyűjtemény számára az OMRRK felépítése nem csupán sok évtizedes hátrány ledolgozását jelenti: a fejlesztés meg is előzte korát, hiszen hasonlóan komplex kiszolgáló létesítménnyel még a kontinens nagy múzeumjai is csak elvétve rendelkeznek. A londoni British Museum és a szentpétervári Ermitázs frissen elkészült, illetve a párizsi Louvre kivitelezés alatt álló szakmai intézményeivel összevetésben – képességeiben, felszereltségében és kapacitásában – is állja a versenyt a hazai fejlesztés.